Szia mi 12 éve házasságban élünk. És van gyermek is. A férjnek vannak szex vágyai. Többeköszt a többes fennállás. Párcsere, hármas. Stb. Feleségnek filmben tetszik e fajta szexuális vágyak. De nemtudja hogy élesbe menne-e. Kérdés mi a megoldás arra hogy a kecske is jóllakjon és a káposzta is megmaradjon.

Kedves kérdező,
Ha úgy döntesz, hogy belevágnál, mindenképpen érdemes előre lefektetni a szabályokat, arról, hogy mi fér bele, és mi az ami már túlmenne egy határon (csók, simogatás, stb.). Aktus közben is fontos, hogy a felek folyamatosan kifejezzék egymás felé összetartozásukat, hiszen ez a közös élmény is elsősorban kettejükről szól, egy mellékszereplővel kiegészítve.
Ha női vendégjátékosban gondolkodnátok, úgy a kiválasztásakor talán jobb, ha ilyenkor a hölgy választja ki az új partnert, így kevésbé van jelen a nőkre jellemző rivalizálás (az egyeztetést, kapcsolattartást szintén női feladatnak tartom ez esetben).
A barátságok múlandósága miatt szerencsésebb, ha ismeretlennek történik meg a kaland. Így kevés rá az esély, hogy később pl. egy közös társaságban kínos feszengéshez, vagy pletykálkodáshoz vezet az élmény. Hirdetés feladásával, vagy közös szórakozás alkalmával is meg lehet próbálni a “becserkészést”, de érdemes megfontolni egy swingerklub-ban tett látogatást. Az ilyen klubokban mindent szabad, de semmi nem kötelező: nincs szükség magyarázatokra vagy hosszas szervezésre, a diszkréció garantált és a hálószoba szentsége is megmarad.
Ám arra sajnos nincs garancia, hogy egy ilyen kaland jól végződik-e végül. A vágyfantáziák gyakorlatba való átültetése kiszámíthatatlan, mert az új helyzet addig ismeretlen érzéseket, reakciókat is kiválthat a felekből. Csakis akkor működhet, amennyiben a kapcsolat stabil, egyik fél sem érzi veszélyben a pozícióját és mindketten egyformán izgalmasnak találjátok a helyzetet, kényszer érzete nélkül. Ha egy szemernyi kétség is felmerül, hogy akarsz-e részese lenni ennek, úgy ne menj bele! Az izgalom úgy is fokozható, ha megmaradtok egymásnak 100%-osan. Változatos segédeszközökkel, ilyen témájú szexfilmek nézésével vagy szerepjátékokkal is megadhatjátok a többszereplős játékok illúzióját egymásnak, miközben hűségesek maradtok.
Üdv: Izabella