-+=

Kedves Izabella!

Segítségedet kérném az alábbi témával kapcsolatban.

12 éve vagyunk együtt, 5 éve vagyunk házasok a férjemmel, egy gyermekünk van. A férjem a világ legjobb apukája, odaadó családfő, aki mindent megtesz értünk, mindenben segít. Csak a családjának él, a munka után rohan hozzánk, nem túlórázik. A munkaidőt leszámítva minden pillanatban velünk van. Azonban az együttléteket tekintve a kapcsolatunk botrányos. A kapcsolatunk kb. első évében minden jól működött, de utána (kb. 11 év alatt) fokozatosan minden elromlott. Szinte soha nem kezdeményezett már a 2. évtől. Akkor évente 3-4-szer voltunk együtt. Én egy pár hét/hónap után általában meguntam a várakozást, és kedvezményeztem. De később ebbe is beleuntam, már nem teszem. Ezáltal az utóbbi másfél évben 3-szor voltunk együtt. Az évek alatt ezt sokszor felvetettem neki. Olyankor legtöbbször kerüli a témát, nagyon frusztrálja a helyzet, menekülni akar a kínos szituációból. Vagy kifogásokat keres. Pl. h nagyon fáradt, hogy éppen rosszban voltunk stb. Ezer okot felsorolt már. Én naív voltam sokszor, és elhittem ezeket. De fokozatosan rájöttem, hogy ha egyik tényező sem áll fenn az általa említett okok közül, akkor sincs változás.

Sokszor azt gondolom, hogy velem van a baj. Mert a kapcsolatunk alatt max. 5 alkalom volt, amikor láttam rajta, hogy nőként néz rám. De ezt a pár alkalmat leszámítva semmi. Soha nem érzem azt, hogy felkeltem az érdeklődését. Volt olyan helyzet, hogy éppen készülődtünk valahová, ahová kiöltöztünk, de akkor is csak elment mellettem ugyanúgy, mint máskor. Soha, semmi nem hozza lázba. Soha nem éreztem magam nőnek mellette. Szerinte ne is várjak ilyet, mert ez csak a filmekben van. De nem tudom elképzelni, hogy más házasság is ilyen lenne, hogy évente 1-szer vannak együtt, akkor is minden romantika és vágy nélkül. Nálunk soha nem volt olyan, hogy a hálószobán kívül vágyat láttam volna a férjem szemében. Csak a megszokott dolgok. Nem mintha vágynék rá, csak olyan jólesne egyszer érezni azt, hogy akar a férjem.

Annak ellenére, hogy tudom, hogy az átlagosnál jobb adottságokkal rendelkezem, nagyon odafigyelek magamra, minden apró részletre, sportolok, vékony vagyok; soha nem volt ilyenre példa.

Mindig azt mondja, hogy nagyon szeret, és rengetegszer elmondja, hogy nagyon szép vagyok, és imád, megölelget, szájon csókol. De itt le is zárul a történet, már csókolózás sincs közöttünk hónapok óta.

Vágy nincs benne abszolút.

Volt, hogy az egyik beszélgetésünk alkalmával említettem neki, hogy mostanában alig beszélgetünk, csak intézzük a napi kötelező dolgokat. És szemrehányóan azt válaszolta, hogy nekem mindig van valami problémám: ha majd többet fogunk beszélgetni, akkor azzal jövök majd, hogy nem csókolózunk.

Ez rettentő rosszul esett. Más férfi örülne annak, ha a felesége többet közeledne hozzá, ő meg szinte, mintha tartana már a csókolózástól is.

Próbáltam vele elmenni párterápiára, de nem hajlandó. Szerinte minden rendben van kettőnk között. És meg van róla győződve, hogy más házasságokaban is ugyanez a helyzet.

Rengeteget olvastam már ebben a témában. A minap találtam valamit, ami azóta nem hagy nyugodni: aszexualitás.

Lehet, hogy a férjem aszexuális?

Azt nem gondolnám, hogy undorodik a szextől, mert az együttlétek nem ezt bizonyítják. A többi jel sajnos erre utal. Pl. az is, hogy soha nem szedtem fogamzásgátlót, mert nem volt szükség rá. Soha nem is mondta, hogy szedjek. Elmondása szerint azért, mert káros. Viszont az egyéb más védekezőeszközöket is én szerzem be. Mert eszébe sem jut soha.

Szóval nagyon meg vagyok ijedve.

Viszont, ha nem is aszexuális, akkor is azt érzem, hogy én nem tudok így leélni egy életet.

Egyelőre tanácstalan vagyok.

Válaszodat nagyon köszönöm!

Üdv.:

Gréti

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Gréti,

Elnézést kérek, amiért a válaszommal sokáig várattalak.

A teljes népesség körülbelül csupán 2%-a aszexuális, rendkívül ritka a teljes érdektelenség, undor a szexualitás iránt. Mivel a kapcsolat elején rendben volt köztetek a testiség, valószínűleg inkább csak csökkent nemi érdeklődése van, amit hipoaktív szexualitásnak neveznek. A libidó mértéke az étvágyhoz hasonló, kinek kisebb, kinek nagyobb és természetes, hogy különböző élethelyzetekhez igazodik a szenvedély. Nem állandó, hanem dinamikus, folyton hullámzó.

33% OFF a Munka Hőseire! Dolgozzon helyetted a Peak Zsírégetők hada! Csak pár napig

Sajnos gyakran megesik, hogy egy hullámvölgyben benneragad a pár, a szex egy időre háttérbe szorul és később nehéz a visszatalálás. Különösen gyakori akkor, ha a felek szülővé válnak és egyikük-másikuk nem találja meg az összhangot a szülői-partneri szerepei között.

Ám attól még, hogy ez gyakori jelenség, nem feltétlenül követendő példa… Azt vallom, hogy egy hosszú kapcsolatban igenis törekedni kell rá, hogy a vágy fennnaradhasson, a pár tagjai friss szemmel tudjanak egymásra nézni. Az ember társas lény, ha az intimitás, vágy elveszik, akkor a felek közötti űrt, a lélek éhségét előbb-utóbb mással, pótcselekvésekkel, vagy új partnerrel töltik fel. Tehát teljesen jogos a hiányérzeted és a csalódottságod.

Mivel egy régóta, közel egy évtizede fennálló helyzetről van szó, már csak azért is javasolnám, hogy párterápiát vegyetek igénybe, hogy visszataláljatok ahhoz a kiindulóponthoz, amikor a férjed érdeklődése megcsappant. Másrészt bizonyára mindketten hordoztok magatokban olyan tüskéket, sérelmeket, amiket mindenképpen ki kellene beszélni, a tiszta lap érdekében. Sajnos az, hogy a férjed homokba dugja a fejét, annak ellenére, hogy ő maga is észleli, sőt szóvá is teszi a levegőben logó problémákat, nemhogy nem viszi előrébb a kapcsolatot, hanem csak tovább növeli a köztetek lévő távolságot. Meg kell tanulni a kezdeti szikrákból táplálkozva, új közös ingerekkel feléleszteni és életben tartani a tüzet. A szeretetnyelvekről is érdemes lenne olvasni, beszélni, összhangolni kettőtökét, hogy felismerhessétek egymás törekvéseit. Őszintén drukkolok a sikeres újrakezdéshez!

Üdvözlettel: Izabella

A Mr. Olympia 2. helyezett, és Arnold Classic győztes Mike Sommerfeld tippjei, Neked is elérhetőek!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!