23 éves vagyok, a barátom 24. A szexualitást tekintve szinte minden jól működik köztünk, megvan a kémia, figyelünk arra, hogy mindkettőnknek jó legyen, elérjük az orgazmust. Azonban a barátom nem akar szexelni, csak orálisan kényeztetjük egymást. A kapcsolatunk elején még nem volt vele gondja, ő kezdeményezte. Én ekkor még szűz voltam, ezért talán kicsit jobban izgult, próbált nagyon figyelni rám és az első alkalommal (hogy emiatt-e, azt nem tudom) nagyon gyorsan elment. Nagyon bántotta őt, én igyekeztem megnyugtatni, de utána sokáig nem is akart próbálkozni. Pár hónappal ezután viszont ismét szerette volna megpróbálni, de akkor is hasonlóan végződött a dolog. Azóta egyáltalán nem is próbálkozik. Sokáig nem mertem feszegetni a témát, ezért csak későn került szóba köztünk. Igyekeztem megtudni mi lehet az oka, azt mondta, szorong amiatt, hogy elszakad a gumi és ezért hamar el is megy. De amikor elkezdtem fogamzásgátlót szedni, akkor sem próbálkozott. Én próbáltam elmondani, hogy a szex hiányzik nekem a kapcsolatból, mindemellett igyekszem éreztetni vele, hogy nem erőltetek semmit, ha idő kell, mellette vagyok és bármiben segítek, hogy ez működhessen. Viszont az a probléma, hogy nagyon nem szeretne beszélni erről és változást sem érzékelek. Én sem merem sokszor felhozni, mert nem akarom, hogy nyomást érezzen ezzel kapcsolatban vagy azt érezze, hogy erőltetem. Nem tudom mit tehetnék ebben a helyzetben, hogyan tudnék segíteni neki vagy hogyan tudnánk ezen változtatni.

Kedves Kérdező,
A barátod bizonyára szorong attól is, hogy ismét túl hamar elmegy. Nem derült ki sok dolog a párodról, de érdekességképp azért leírom, hogy domináns, túlkontrolláló anyák fiainál gyakori a behatolástól való szorongás, illetve a betörő negatív gondolatok: teherbeeséssel, betegségekkel kapcsolatos, vagy korai magömléstől való félelem. Néha a tudattalan aggodalom annyira elhatalmasodhat, hogy blokkolja a testi reakciókat is, a nemi vágyat és akár az erekciót is. A tapasztalathiány és a csökkent önértékelés is okozhatja, hogy egyelőre még nem áll készen az aktusra, ami ha a korától eltekintünk, érhető is: optimális esetben a szexualitás fokozatosan lép be az életbe, kezdve a csókokkal, majd a hetekig-hónapokig tartó pettinggel, mire mindkét fél számára annyira természetessé válik a meztelenség, a saját és a másik teste, a vágyak megfogalmazása és a tabumentesség, hogy készen állnak az aktus általi beteljesülésre is. Tudom, ez kissé régimódinak hangzik, de attól még, hogy a világ körülöttünk felgyorsult, az ösztöneink, igényeink, sokáig gyakorolt szokásaink még nem feltétlenül követik ezt a tendenciát. Ha van lehetőségetek, változtassatok találkozóitok helyszínén, szakadjatok ki a megszokott körülményekből,hátha akkor nagyobb hajlandóságot mutat a párod az együttlétre. Dicsérd, ismerd el, éreztesd vele, hogy férfiként tekintesz rá, legyezgesd a hiúságát. A jó szex hosszas tanulási folyamat eredménye, döccenőkkel, bakikkal, hol élvezetes, hol vicces, hol pedig kellemetlen tapasztalásokkal. A kevésbé sikeres együttlétekből sem kell nagy ügyet csinálni, higgyétek el, mindenkivel megesnek ilyen esetek. Türelemmel, odafigyeléssel tanuljátok egymást!
Üdvözlettel: Izabella