Kedves Izabella,
Harmincas éveinek elején járó férfi vagyok. Negyedik hosszab távú kapcsolatomban vagyok. A legelsőnél (fél év) egyik napról a másikra kidobtak, mint egy kutyát. A második kapcsolatom tönkrement (3,5 év), öltük egymás a vége fele, rengeteg volt a veszekedés, meg egyéb tényezők is rontották az összhangot. A harmadik kapcsolatomban (5 hónap) kifogtam egy pszichopatát, aki lelkileg kicsinált, kihasznált, majd eldobott, és meg is csalt. Nagy nehezen összeszedtem magam idén nyárra (a pszichopatával februárban lett vége), és megismerkedtem egy lánnyal nyár közepén. Annyira összeszedtem magamat, tele voltam enerigával, ambíciókkal, szinte minden úgy alakult mindenhol, ahogy szerettem volna. Aztán egyszer csak ősszel azt vettem észre, mintha elfogyott volna az energiám minden területen. A lánnyal megvoltak az ismerkedési fázisok, randevúk, rengeteg beszélgetés, a harmadik randin volt az első csók, az első szex pedig két hét után történt meg. Nagyon csinos, vonzó, aranyos, odaadó, szeretnivaló húszas éveinek közepén járó lány egy meglehetősen fos történelemmel maga mögött. Az elején rengeteget szexeltünk, olyan élményt kaptam tőle, amit eddig mástól még nem. Aztán kb. 2 hónap után el kezdett apadni a szexuális vágyam az irányába. Mintha egy kicsit sok lenne... Szeretem őt nagyon, tudom hogy ott állok, és állnék mellette ha baj van. Mindig a kedvemben jár, talán túlságosan is, ragaszkodó, hűséges, és el tudom képzelni őt a társamnak hosszútávon is. Szeretnék vele összeköltözni, és tudom, érzem, hogy ketten nagy dolgokra vagyunk képesek együtt. Rengeteget tudunk beszélgetni, a gondolkodás módunk is meglehetősen azonos, és nagyon szoros közöttünk a lelki kötelék. Viszont nem mindig esik jól a csókja, a közeledése, az érintése a nemi területen. Sokszor kellemetlen a lehellete, ezt hozzá kell tennem. De mivel egy önmagára meglehetősen igényes nőről beszélünk, ezért nem a higiénia hiánya okozza, szerintem ez inkább gyomorból jöhet (véleményem szerint). Eddig ami probléma volt közöttünk, vitából, vagy bármiből adódóan, megoldottuk, mert akartunk. Sajnos a felelőtlenségünknek köszönhetően teherbe esett, és a jelenlegi helyzetünkben az abortuszt kellett választanunk. Ez meglehetősen megviselte a kapcsolatunkat, de úgy néz ki, hogy túl vagyunk rajta. Hozzáteszem, valahogy nem éreztem magaménak az egész helyzetet. Nem voltam rá felkészülve, és nem tartom magam még a korom ellenére sem alkalmasnak szülőnek. Természetesen a döntésünk mellett szólt, az anyagi helyzetünk, plusz hogy nem rég óta vagyunk együtt, és annyira nem is ismerjük egymást. Az utóbbi időben (még mielőtt teherbe esett), elkezdtem benne hibákat keresni, küllemi hibákat. Természetesen ezeket nem mondtam neki. Nem fér a fejembe, hogy két hónapig nagyon nagy a vonzalom, majd egyik pillanatról a másikra ez lecsökken. Nem létezik, hogy két hónapig valaki tetszik nekünk, nagyon jó a szex, a vonzalom minden, és ez megszűnik egyik napról a másikra ok nélkül. Szeretem megölelni, szeretek neki puszit adni, szeretem ha simogat, ha rajtam fekszik. Bár az utóbbi nem mindig. Az együttalvásunk ritka, mert én sajnos nagyon sok időt töltöttem egyedül az életem során, és az előző kapcsolataimban sem tudtam más mellett kipihenten, nyugodtan aludni. Rossz alvó vagyok, stresszes a munkám (eü). Járok sportolni, amikor lehetőségem van rá. Még egy plusz információ, hogy a "pornó a barátom". Néha jobban esik önkielégíteni, mint szexelni. De hangsúlyozom, ragaszkodom hozzá több dolog miatt is, és érzem hogy szeretem. Bár amikor közeledik, és érzem, hogy nem esik jól, sajnos megfordul a fejemben, hogy vajon szeretem én őt tényleg? Ezek a dolgok rengeteg bűntudatot okoznak bennem. Keresem a válaszokat, keresem a hibákat, és most hogy írtam Önnek, keresem a megoldást is. Én már nem szeretnék ismerkedni, vadászgatni, szeretnék megállapodni, mellette, mert tudom hogy összeillünk, és boldogok lehetünk. Nem tudom melyikünk, és mit csinál rosszul, de szükségem lenne a tanácsára. Kérem adjon valami kiindulási pontot, ahonnan össze tudom rakni a kockákat!
Előre is nagyon szépen köszönöm!

Kedves Kérdező,
Sajnos megesik, hogy az első blikkre tökéletesnek vélt partner a kezdeti rózsaszín köd eloszlása után mégsem azt nyújtja, mint amire valóban vágynánk. Amikor megismerkedtetek, túl a korábbi csalódásodon, bizonyára imponált neked, hogy egy dekoratív, intelligens és odaadó nő lépett az életedbe. Az ember ilyenkor hajlamos talán kissé felértékelni a helyzetet is, nyáron pedig egyébként is nyitottabbak és lelkesebbek az emberek a kapcsolatokat illetően. Ám szerelem kialakulásához is idő kell, és nem minden kaland válik azzá. Az én olvasatomban a szerelem: bizalom, intimitás, kizárólagosság és testi szenvedély, vonzalom összességét jelenti. Amennyiben valamelyik hiányzik, a kapcsolat hosszútávon ingatag lesz, a felek közti egyre nagyobb űrbe beférkőzhet más (pótcselekvés,harmadik személy), vagy épp teljesen ki is töltheti.. Ha kételyeid vannak a saját érzéseidet illetően, az nem véletlen.
Számomra úgy tűnik, hogy a kedvesed mintha kissé alád rendelné magát: a túlzó ragaszkodása, bármilyen kedves dolognak is tűnik, de terhessé válhat. A szeretete erőteljes kimutatásával belőled is hasonló reakciókat csikarna ki, ám ha ezek részedről nem jönnek szívből, akkor máris nyomás alá helyez téged. Másfelől a nagy odaadás és igényesség is kelthet erőltetett hatást, a nagy megfelelni vágyás pedig szintén nem vonzó dolog. (A rossz lehellet sajnos kifejezetten lohasztó, bármily csinos külső vagy szeretnivaló személyiség is társul hozzá. )
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Adhatnátok egy esélyt az összeköltözésnek. Hogy miért? Mert a randi-időszakban a szex egyfajta teljesítendő feladat, míg együttélésnél, ha megszokottá válik, hogy minden nap találkoztok, némileg hátrébb csúszik a fontossági listán. Ha ritkul az együttlétek elvárt mennyisége, az általában fokozza a libidót is.
A másik érvem pedig, hogy hiszem: lakva ismerszik meg a másik. Lehet, hogy a közös mindennapok által megváltozna a kapcsolatotok dinamikája és a kedvesed is egy lazább arcát láttathatná. Ez segíthetne eldönteni mindkettőtök számára, hogy valóban jó párost alkottok-e, vagy pusztán fellángolás okozta a kezdeti lelkesedést. Mert ilyen is előfordulhat, és ebben nem hibás sem az alkalmi pornónézés, sem te, sem más. Az érzéseidért, vagy épp hiányukért nem hibáztathatod magad.
Próbáld meg a negatív tulajdonságok keresése helyett a vonzó oldalát meglátni a barátnőnek. Társaságban vonulj kissé vissza és igyekezz távolról, “idegen szemmel” nézni őt. Hátha meglátod benne azt a szexuálisan is vonzó nőt, akit megismertél!
Üdv: Izabella