-+=

Kedves Izabella!
Párommal most leszünk féléve együtt, az elmúlt napokban költöztünk össze illetve az elmúlt hetekben már nagyon sok időt töltöttünk együtt. Viszont jóval kevesebbet szexelünk, mint előtte(16 nap alatt 3-szor). Előtte heti 2-3 alkalom fix volt. Ez mennyire normális egy ilyen friss kapcsolat esetén? Jelezheti esetleg a kapcsolatunk megfáradását, végét?
Köszönöm.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

A vágy nem állandó, ahogy a teljesítmény sem. Számos tényező befolyásolja a libidó átmeneti csökkenését, kezdve a fizikai fáradtságtól a stresszen át, külső tényezőkig, élethelyzetekig és így tovább. Csodás, mélyebb szakaszba lépett a kapcsolatotok azzal, hogy összeköltöztetek. Ám ez azzal is jár, hogy míg korábban, a randik, néhány napos együttlétek során alkalmatok volt csak egymásra koncentrálni és egymással foglalkozni, mostantól a mindennapi teendők is átszövik majd közös életeteket. Ez nem azt jelenti, hogy a szex végleg háttérbe szorul, de elképzelhető, hogy az intimitás felértékelődik és egy nehezebb nap után nem pont az erotikával fogjátok kifejezni az együvé tartozásotokat. Bármennyire is szerelmes két ember, bármennyire is fontos a szex, bizonyos időszakokban teljesen természetes, hogy kissé háttérbe szorul, máskor pedig újra a tetőfokára hág a szenvedély. Ez a kapcsolatok dinamikája. Aggodalomra nincs ok, hiszen nem szűnt meg köztetek a szexuális élet. Probléma akkor volna, ha a szexmentes állapot hosszú időre elhúzódna. Arra ügyelj, hogy ha erőlteted a szeretkezést, azzal csak éket versz magad és a párod közé! Törekedj a minőségi együttlétekre, hálószobán innen és túl, és ne számokban/alkalmakban mérjétek a szex minőségét! Sok boldogságot kívánok az együttéléshez.

33% OFF az Őszinte Visszajelzésedért! Írd meg nekünk - szeretettel: Peak

Üdvözlettel: Izabella

Töltsd le INGYEN a Ketogén DIÉTÁS étrended!