Tisztelt Tanácsadó!
Májusbanvolt egy éve,hogy boldog párkapcsolatban éltem az akkori párommal. Augusztusban úgy döntöttünk hogy külön utakon folytatjuk,szétköltöztünk,de azóta sem tudtuk egymást elengedni. A szakítás oka pedig a szexuális élet hiánya volt. 1-2 alkalommal előfordult aktus közben merevedési zavar a páromnál,majd egy idő után a szexuális vágya is alább hagyott,sőt inkább elmúlt. Próbáltam mindenféle segítségét megadni neki,de a helyzet nem változott,orvoshoz vagy pszichológus szakemberhez pedig nem akart fordulni. Hónapok elteltével a szakítás mellett döntöttünk,mert ez így egyikünknek sem volt jó. A probléma az,hogy ettől függetlenül ugyanúgy szeretjük egymást a mai napig,egyikünknek sem sincs újkapcsolata és keressük egymás társaságát,de persze testiség nélkül,mert nála ez a szexuális vágy hiánya azóta is tart. Mindketten hajlunk az újrakezdés felé,viszont ő tart attól hogy ismét ez lenne a problémánk,amiben persze van ráció. Az lenne a kérdésem,hogy mit javasol mit tehetnék? Hova forduljak segítségért?

Kedves Kérdező,
a szexualitás az egészséges élet része. Vérmérséklettől függetlenül, ahol a nemi vágy jelentősen alábbhagy, vagy teljesen “eltűnik”, ott valami gond van.
A merevedési zavarokat és a libidócsökkenést is érdemes lenne komolyan venni, hiszen az effajta tünetek nem csak lelki diszharmoniára, hanem egészségügyi problémákra is utalhatnak. A kérdés az, hogy a párja belátja-e a probléma súlyát, és hajlandó-e tenni ellene, saját és kettejük boldogsága érdekében?
Sajnos a legnagyobb szeretet és jó szándék sem vezet eredményre, ha a fő érintett nem kíván foglalkozni a gondokkal, hiszen csak azon lehet segíteni, aki a segítő kezet elfogadja.
Ha a párja mégis úgy érezné, hogy a kapcsolatukért hajlik a helyzet megoldására, első lépésként urológus/andrológus felkeresését javasolnám, ezzel párhuzamosan pedig pszichológussal/szexológussal való konzultációt.
Minden jót!
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Izabella