Tisztelt Izabella!
Azzal a problémával küzdök, hogy a barátnőm hüvelye szex közben olyannyira kitágul, hogy a szex kezdetétől néhány perc elteltével már nem igazán érezzük egymást. Ennek oka továbbá az is, hogy a pénisz méretem sem a legnagyobb. Utána olvastam, melyek lehetnének azok a pózok, amivel ezt kiküszöbölhetjük, de ezek sem igazán segítettek. Létezik-e ilyenre esetre valami megoldás ? A választ előre is köszönöm !

Kedves Kérdező!
A közhiedelemmel ellentétben a hüvely tágulékonysága alkati kérdés, ami nem függ össze a szexuális előélettel, szokásokkal. Nemi izgalom hatására a nedvesedés mellett a hüvely is átalakul kissé: a bemenet szűkebbé válik, a belső rész pedig tágulni kezd. Ez az úgynevezett sátor-jelenség, ami minden nő testében lezajlik. Ha úgy érzitek, hogy a szorítása nem elég erőteljes, több módon is próbálkozhattok, hogy intenzívebben érezzétek egymást. Kezdjük a pozitúrákkal: minél jobban széttárja a párod a lábait, annál jobban ellazul a hüvelyizomzata is,ezért próbáljatok olyan testhelyzeteket, amikben a lábait összeszoríthaja, vagy keresztezheti. Ilyen például a kanál-pozitúra (rövid pénisz esetén viszont nem ideális), vagy a kutyapóz összezárt lábakkal, amik szorosabb behatolást, erősebb ingerlést tesznek lehetővé. A sima misszionárius póz zárt lábbal, vagy a nő hason fekve, szintén zárt/keresztezett lábakkal, hátulról megközelítve is működhet.
Az intim izmok, ahogy a test többi izma, erősíthető, fejleszthető: a Kegel-gyakorlatok nemcsak neki, hanem a számodra is előnyösek lehetnek. Napi gyakorlásukkal az intim izmok erősebbé, ezáltal a hüvely feszesebbé, erősebb szorításúvá válik. A te pedig intenzívebb erekciót érhetsz el általa, ami szintén fokozza az együttlét intenzitását. Már telefonos alkalmazások is léteznek az efféle otthoni, intim-tornákra, amiket gyakorlatilag bárhol űzhettek, hiszen az intim izmaid megszorítása és ellazítása (mint pisiléskor), teljesen láthatatlan. A Kegel-gyakorlatok egészségügyi szempontból is igen hasznosak, segítségükkel megelőzhetőek a későbbi vizelettartási problémák is. A javulás sajnos nem egyik percről a másikra fog beállni, ezért légy magatokkal türelmes.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella