-+=

Kedves Doktornő,
azt hiszem, eljött a házasságunkban az a pillanat, amikor tanácsra szorulunk. Alapvetően egy nagyon jó kapcsolat a feleségemmel a miénk, most lett iskolás a kisfiunk és rendezett körülmények között élünk. Megértőek vagyunk, mindenben segítjük és támogatjuk a másikat, a hétköznapi életben mondhatni többet nem is kívánhatunk. Azonban a szex egyre ritkább, néha hónapok is eltelnek két alkalom között. Gyermekünk születése előtt hetente többször is együtt voltunk, feleségem is aktív volt mindig. A szülés után a pici másfél éves koráig szopizta a tejet, aminek a következménye, hogy még a mellei érintését sem kívánja már a párom. A szex pedig gyakorlatilag teljesen megszűnőben. Két évvel ezelőtt szóvá tettem, hogy nem érzem elég aktívnak, amikor elmondta, hogy a visszutasítás miatti elviselhetetlen magatartásom miatt megy bele a legtöbbször az aktusba, és bár közben minden OK, de magát a szexet egyáltalán nem kívánja: sem velem, sem mással (lévén ez is felmerült bennem, de mivel nem hazudunk egymásnak, hiszek neki). Engem ezzel teljesen lesújtott, és bár éreztem a passzivitást a részéről, de ennyire komolynak nem éreztem a problémát. A mai reggel csúcsosodott ki újfent ez a probléma, teljesen befeszült, úgy érzi, hogy sokat frusztrálom ezzel, egyre inkább magába fordul ezügyben és elutasítja az egyre ritkább próbálkozásaimat is (kb. hetente-kéthetente). Próbáltam nem szólni hónapokig ezért, de rájöttem, hogy számomra férfiként igenis fontos, hogy legyen normális szex közöttünk, ez egy kapcsolatban az egyik legfontosabb. A párom csinos, szép nő, mindemellett okos is, szerintem teljesen normális, hogy a 40. életévem felé közeledve megkívánom, még akár naponta is, de igyekszem ritkán közvetíteni felé, "nehogy frusztráljam". Felvetettem szakember segítségét is, de eléggé introvertált személyiség, egyáltalán nem akar erről beszélni. Nekem mindig elmondja, hogy a kapcsolatunkban milyen boldog, mennyire jól érzi magát, de engem azért a visszautasítás, a szex hiánya eléggé megviseli az önbecsülésemet. Tanácstalan vagyok... talán Ön tud segíteni, biztosan találkozott hasonló esetekkel.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

A családi élet, az állandó készenlét, az idővel való versenyfutás, a teendőkkel való zsonglőrködés és a szülői, munkahelyi és házastársi szerepkörökben való teljesítés valóban nem kevés energiát emészt fel. Emiatt megesik, hogy a szex hetekre, vagy akár hónapokra hátrébb csúszik a fontossági listán. A neheze ezután következik: időt és energiát kell belefektetni abba, hogy a felek újra a korábbi, szenvedéllyel teli érdeklődéssel tudjanak egymásra nézni. Ez tudatos elhatározás nélkül sajnos nem működik. De ha jól értem, a testi eltávolodás már évek óta zajlik a felesége részéről és nem igazán hajlandó változtatni.
Mit takar az elviselhetetlen reakció, amire a felesége hivatkozik? Sértődés, vagy bántó szavak? Bízom benne, hogy az utóbbira nem került sor, hiszen gyakran elég egy fájó mondat, célzás, vagy meggondolatlan fenyegetés ahhoz, hogy törést okozzon az önértékelésben, vagy kapcsolatban. Valószínűsíthető, hogy a párja önbizalma a kiegyensúlyozott látszat ellenére nincs az egekben. Így nehéz eljutni abba a relaxált állapotba, ami az önfeledt szexhez szükséges. Ha pedig egy nő nincs épp ráhangolódva a szexre, a hüvelyi izmok görcsössége és a nedvesedés hiánya miatt a hüvelyi ingerlés és az aktus kifejezetten kellemetlen is lehet. A nem kívánt érintések tovább csökkentik az esélyét annak, hogy a szex újra a vágyott dolgok közé kerüljön, így létrejön egy ördögi kör, amit nehéz megszakítani.
Sajnos úgy, hogy a párod nem – pontosabban nem ő – szeretné elérni a változást és nem ismerjük az ő oldalát, véleményét és hogy valójában miként éli meg mindezt, csak találgatásokba lehet bocsátkozni. Azonban nem csak lelki, hanem testi eredetű is lehet az elhidegülés (fogamzásgátló szedése, pajzsmirigy-problémák, szülés utáni változások miatt fájdalmas szex, stb.), ezt is érdemes megvizsgálni, különösen, ha a szex, ahogy említette, egyáltalán nem érdekli.
Bármennyire is jól a házasságuk emberi oldala, a szerelem testi része nélkül, a férfi-női szerepek kiteljesedése nélkül ez a szövetség is elhalhat hosszú távon. A párjának ezt kell felismernie, ha másképp nem megy, külső segítséggel. Hatékony megoldást nyújhat a párterápia, ahol együtt és külön-külön is dolgozhatnak a kapcsolatuk még jobbá tételén és a saját önismeretükön is.

Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!