-+=

Kedves Izabella!

A segítségét szeretném kérni, a párommal 1,5 éve vagyunk együtt, az utóbbi időben azonban sajnos megromlott a szexuális életünk, a párom kezdetben azt mondta ritkábban kíván, jelenleg pedig már nincs is igénye a velem való szeretkezésre. Elmondása szerint a szexre vágyik, csak engem nem kíván meg. Az okát nem tudja, ezenkívül a kapcsolatunk jól működik, szeretjük nagyon egymást, az intimitással nincs gond, gyakran összebújunk csókolózunk.
A kérdésem az lenne, ha kihuny a tűz a vágy, azon lehet segíteni visszahozható a régi vágy, vagy sajnos fájó szívvel el kell engednünk egymást?

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Ha a kapcsolatotok érzésetek szerint a testiséget leszámítva jól működik, úgy vélem, közös elhatározással, akarattal és sok türelemmel megreformálható.

A másfél év egyébként a kapcsolatok dinamikáját tekintve vízválasztó, mivel átlagosan körülbelül 18 hónapig termelődik a “lila ködért” és a kapcsolat eleji testi-lelki lángolásért felelős vegyület, a fenil-etil-amin. Ezután a szenvedély lobogása kevésbé ösztönös, több tudatosságot igényel, hogy az erotikát ne darálja be a mindennapok taposómalma. Erőltetni viszont nem szabad, hiszen minél inkább feladat-jelleget ölt a szex, annál inkább elveszíti az örömszerző funkcióját.

Minden 3. CSAK 1 FT + Totálisan INGYENES kiszállítás a Peakshopban, Valentinra! Szép Valentint!

Ha a vágyhiány partnerspecifikus, valószínűsíthető, hogy a kapcsolatban betöltött férfi-női szerepeitekben történt valami változás, amitől kevésbé érzi magát férfinak. Bármilyen nehéz is beszélni a miértekről, előbb-utóbb muszáj mindkettőtöknek beszélni a lehetséges okokról. A kapcsolat nem-szexuális jellemzői egyébként nagyban befolyásolják az ágybéli teljesítményt vagy épp annak hiányát. Ha a szerepek nem kiegyenlítettek, hanem például te vagy túl domináns, vagy épp túlgondoskodó, azok az anyai szerepet is felidézgetik a tudatalattijában. A testiség mennyiségére/minőségére vonatkozó megjegyzések, elvárások szintén csökkenthetik az adott partner iránti testi lángolást.

Próbáld meg egy időre háttérbe szorítani a szex témáját, és eközben – látszólag nem direkt szándékkal – az érzékeire és ösztöneire hatni, mind a külső megjelenéseddel, és érintésekkel, intimitással. Inspirálódj a kapcsolatotok kezdetéből, felidézve az akkori programokat, hangulatot, és eközben próbáld új alapokra helyezve máshonnan megközelíteni a köztetek lévő kapcsolat és erotika témáját.

Üdv: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!