Kedves Izabella!
34 éves vagyok. Több párkapcsolatom volt már, de egyikben sem éreztem hogy probléma lenne a szex terén. Viszont pár éve megismerkedtem a jelenlegi partneremmel akivel kezdetekben nem volt probléma. Szerettünk volna családot alapítani és szerencsére a kis csemeténk is szeretett volna érkezni, így szűk 6 hónapon belül megfogant. Nagy boldogsággal vártuk. A terhesség alatt is minden rendben volt a szexualitás terén. Viszont a szülés közben problémák adódtak és több helyen vágni kellett amit elég rosszul viselek. A szülés utáni első közösüléstől is meglehetősen féltem, de a párom bíztatott és szerencsére sikerült minden gond nélkül eljutnom az orgazmusig. Azóta sem érzem teljesnek magamat a szex terén. Egy ideig semmi probléma nem volt, viszont egy idő után nem tudtam rendesen felizgulni. Ha sikerül is az sem tart sajnos sokáig, mert amint behatol a párom 1-2 percen belül nagyon száraznak éreztem magam és ez az óvszer használatával csak rosszabbodott. Így elhagytuk az óvszert és más fogamzásgátlási módszert alkalmazunk. Némiképpen javult a helyzet, de azóta sajnos a libidóm egyre kisebb és látom, hogy a páromat is és engem is eléggé megvisel a kialakult helyzet. És nem tudom eldönteni, hogy ez a kialakult helyzet a fizikai állapotom miatt van-e (bár a párom szerint semmi gond nincs vele), vagy pedig fejben a lelki és az átélt dolgok miatt.
Ön szerint mi lehet a gond? Mit tanácsol?

Kedves Kérdező,
Hogy a gátsebeid állapota mennyiben járult/járul hozzá a kialakult helyzethez, arról a nőgyógyászodat kellene megkérdezni, de a szex minősége és mennyisége átmenetileg mindenkinél megváltozik szülés után. A gátsebek regenerálódása hosszú idő, A hormonális változások miatt pedig a nedvesedés is csökken, ezáltal a hüvely szárazabb, érzékenyebb. Ez az állapot az első menstruáció jelentkezéséig, vagy a szoptatás végéig is kitolódhat. A leveledből feltételezem, hogy ez az időszak már elmúlhatott, ám a tested még emlékszik a korábbi, aktus közbeni kellemetlenségre, amit a fentiek okoztak, így nem kizárt, hogy görcsösséggel tiltakozik a behatolás ellen. Anyaként pedig magam is tapasztalom, micsoda kötéltánc a szülői/házastársi szerepkörök közti ingázás és nehéz a maximális átlényegülés, ellazulás, ha a figyelem soha nem lankadhat teljesen.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

A problémás szüléseket átélt nők gyakran úgy érzik, hogy elveszítették testük felett a kontrollt, a történtek feldolgozása pedig nem mindig megy magától. Felkereshetnél támogató csoportokat, hogy kibeszélhesd magadból a szülésed nehézségeit és feldolgozhasd a traumádat. Hogy ne csak a lelki okokra gondoljunk, a hormonszintedet is jó lenne megvizsgáltatni, mert pajzsmirigy-problémák is okozhatnak libidóhiányt és szárazságot.
Üdv: Izabella