Jó napot!
Én egy 17 éves lány vagyok, októberbe leszek 18 (,katolikus vagyok).
A fiú akivel járok 20 nappal fiatalabb nálam.
Januárban szexeltünk először (az első alkalom fura volt, de aztán megszoktam és élveztem), csináltuk 9 alkalommal, persze mindig óvszerrel, még nem akarok gyereket. Már bűntudatom volt, hogy olyasmit csinálok amit nem szabadna, vallásos vagyok és ott van egy szabály ami szerint csak házasság kötés után lehet csak az első szex.
Február elején mondtam el a szüleimnek, hogy mit csináltunk. Már bánom, hogy elmondtam.
Azóta mióta volt az utolsó, már várom a következőre, hogy legyen, de a szülők nem engedik. Szülőkkel erről nem merek beszélni, mert akkor eltiltanának a fiútól, aminek én nagyon nem örülnék.
Mit tudnék csinálni?

Kedves Kérdező,
Egészséges fiatal nő vagy, teljesen természetes, hogy vágyódsz a testiség után! A szex nem bűnös, hanem épp ellenkezőleg, csodálatos dolog ha szerelemből történik! Hiszen két lélek és test válik eggyé és ebben az egységben képessé válik akár teremteni is. A föld minden élőlényének igénye van a társas létre és a szexre is, ez épp olyan fiziológiás szükséglet, mint a táplálkozás. Nem túlzás kijelenteni, hogy a testnek léleknek és szellemnek is szüksége van rá, hogy a szexuális energia ne legyen elfojtva!
Mélyen tisztelem a hitedet, emellett viszont úgy gondolom, hogy a szentírásnak vannak olyan intelmei, amiket napjaink felgyorsult világában már nem lehet maximálisan alkalmazni a mindennapokban. Eszemben sincs kampányolni a promiszkuitás mellett, de lehet “ésszel is” élni, tapasztalni, mielőtt végleg megállapodnál valaki mellett.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

A házasság előtti szex intelme teljesen érhető, elvárható és kivitelezhető volt abban a korban, amikor a házasságok a tinédzserkor elején köttettek: cirka 14 éves fiúk már családfők, ennyi idős leányok pedig már asszonyok voltak, az átlagéletkor pedig nem ütötte meg a negyven évet sem. De a világ változik. Hiszen már a nők is járhatnak már iskolába, az egészségügyi vívmányoknak és a technikai újításoknak is örülünk, pedig ez is a modern világ hozadéka.
Hogy a régi szabályokból mit integrálsz az életedbe és miben leszel haladóbb szellenű a szüleidnél, csak rajtad áll, a saját szabályrendszeredet magadnak kell kialakítani, hiszen a TE életednek nem a szüleid lesznek a főszereplői.
Ha megengedsz egy kis humort, hiszem, hogy ahogyan bizonyos könyveknek is, úgy a Bibliának is lehetne egy új, javított kiadása, az épp aktuális századra.. 🙂
Üdvözlettel: Izabella