-+=

23 éves vagyok, és már több éve belecsöppentem a webkamerázásba. Sokáig egyedül csináltam, de idővel elkezdett kifulladni. Azt javasolták, hogy próbáljam meg partnerrel csinálni, mert úgy jobban lehet keresni. Bemutattak egy srácnak, aki egyébként teljesen semleges volt számomra, és egy kis ismerkedés után nekem is meglepő módon ment a dolog. Azóta több partnerem volt ebben a munkában, egy ideig voltam lányokkal is, és többes felállásban is. Egy pár alkalommal hagytam magam rádumálni escortra is, de abbahagytam, mert az már nekem durva volt. Ha partnert kell váltanom mostanában már nagyon könnyen megy, ami ha őszintén magamba nézek akkor kezd zavarni.
A magánéletben magányos vagyok, régebben volt pasim aki tudta hogy mivel foglalkozom, de ő folyton csak többesezni akart velem, hiába mondtam, hogy én nem vagyok olyan. Volt olyan is, hogy nem mondtam el mit csinálok, és a végén bűntudatból én szakítottam vele.
Sajnos ha nem ezt csinálnám akkor nagyon keveset tudnék keresni, és közben azzal nyugtatom magamat hogy mégsem vagyok egy utcalány.
Tudom hogy nem fair így pasit keresni, de nem tudom mitévő legyek a magánéletemben.

Plecskó Izabella
Plecskó Izabella
Tanácsadónk

Kedves Kérdező,

Az erotikus munkák bármennyire is úgy tűnhet, hogy könnyű pénzkereseti lehetőséget biztosítanak, valójában nagy árat kérnek az átmeneti kényelemért. Még ha (mint esetedben nincs is szó konkrét érintkezésről) tárgyiasítják azt, aki ezeken a területeken dolgozik, problémákat okoznak az önértékelésben, társas kapcsolatokban, összességében a személyiségfejlődésre is káros hatást gyakorolnak. A morális kérdéseken túl arról nem is beszélve, hogy valószínűleg te is érzed, hogy ez nem egy hosszútávon tartható munka. Igazán fiatal vagy még ahhoz, hogy rövid időn belül válthass, tanulj egy olyan szakmát amiben kiteljesedhetsz és nem égsz ki idejekorán. Ha nem is tudsz azonnal munkát váltani, gondolkozz hosszútávon és igyekezz a kerestedet egy részét félretenni, hogy biztos alapod legyen a majdani váltáshoz. Sajnos a párkeresésben további döccenőkre számíthatsz, amíg erotikus tartalmat szolgáltató webmodellként dolgozol, hiszen ezt valóban kevés olyan férfi tolerálná, aki komolyan is veszi a párját. Annál pedig többre vagy hivatott, minthogy csak eszköze legyél mások kielégülésének.

Minden 3. CSAK 1 FT + Totálisan INGYENES kiszállítás a Peakshopban, Valentinra! Szép Valentint!

Üdvözlettel: Izabella

Töltsd le most Dávid Kornél étrendjét és életmódtippjeit!
Kérd el INGYEN a tudásanyagot!