Szép napot. 10 éve van barátnőm és még sosem volt orgazmusa. A kérdésem,hogy orgazmus nélkül le lehet élni egy életet? Nyilván nem ezt szeretném és törekedni fogok rá. lehet béna vagyok. :( Eddig szexeltünk és bíztam a jóban, régebben kézzel is próbáltam e célból, de ellaposodtunk, és már csak szexelünk. Azonban ezt most kezdjük helyrehozni. Sok vita volt köztünk, úgy éreztem ő nem kíván engem, egyszerűen nem kezdeményez, és nem látom rajta azt a nagy élvezetet, nekem kell magyaráznom, mit hogy. Lovagló pózban viszont a 10 év alatt magától ő sem juttatott még a csúcsra, és rosszul esik, hogy 10 év alatt nem döntötte el, hogy addig ugrál míg el nem megyek? Mintha én több mindent tennék érte , mint ő értem. Azonban ez most a sok vita után változni látszik, és most már vannak momentumok mikor úgy látom jobban élvezi, és tovább tud lovagolni(mert vagy nem érzem, vagy nem bírta) én már annak is örülök, ha azt látom jó neki, vagy ha bírja. Ha ő ad valamit magától én fiú létemre százszor viszonozom, ragaszkodó vagyok. Viszont most úgy szeretnék én is tenni az orgazmusáért, mint régen próbáltam. Simogatni fogom ott lent, és belül,kitapasztalom. Ő nem masztizik, nagyon gátlásos,és nem is fog. Szex közben nehéz, de a kezemmel próbálkozni fogok. Sajnos sok évünk elment a megbeszélt szexekre, hibás dolgok voltak, itt szerintem a lány inaktivitása miatt leginkább. Viszont, bár friss szakvélemény nincs róla, de a lány szellemileg (28 éves) nem százszázalékosan fejlett, 8-10 éve volt szakvéleménye, és akkor kimutatták, hogy fiatalabb szellemileg a koránál, talán gyermekség most is van benne. De értelmesen beszélgetünk, nem ilyen a probléma.
A kérdésem tehát, hogy én vagyok béna, hogy 10 éve van mellettem egy lány és nem élvezett még el? Másik kérdésem, ha ne adj isten, nem jön össze,attól még élhetünk öregkorunkig? Köszönöm.

Kedves Kérdező. Immár harmadjára fordulsz hozzám a barátnőddel kapcsolatos problémáiddal, a kapcsolatotokat illető kételyeiddel. Sajnálom, ha esetleg az előző válaszokat nem érezted hatékonynak, vagy az üzenetük nem ért célba. Önmagam újbóli ismétlése helyett engedd meg, hogy bemásoljam az előző üzenetedre adott válaszom.
Minden 3. INGYEN, hiszen JÖN a tavasz - bármit bármivel kombinálhatsz, 550 féle német és japán termék közül + 3 Kollagén Mini is a Tiéd! Tankolj be KORÁN!

Kérlek, a továbbiakban vegyétek fel a kapcsolatot a párod kezelőorvosával, vagy a területileg illetékes mentálhigiéniés tanácsadóval az ő állapota miatt. Emellett keressetek fel egy párterapeutát, hátha a közös, személyes konzultáció több eredményt hoz.
Üdv: Izabella