-+=
Olvasási idő: 2 perc

Ma már nem annyira jellemző, hogy valaki a középiskola vagy az egyetem után még nem lett volna együtt nővel… de ne hidd azt, hogy ez a normális. Nyilván kevesen vállalják, hogy házasság előtt nincs szex, de sokan emiatt mégis szégyenérzettel küzdenek, mert ma már szinte minden médiafelületről a szex folyik. Emiatt sajnos még inkább befeszül az aki nem mer ismerkedni, vagy furcsa módon, megfelelési kényszerrel fog viselkedni egy nő előtt emiatt.

Ki mondja meg, hogy mikorra kell megtörténnie?

Nyilván ez adott évszázadtól/évtizedtől függ, nagyszüleinknél az egyedülálló harmincasok már vénasszonynak/vénembernek számítottak, ma ezek a harmincasok nagy szinglinek, karrieristának vannak beállítva. Ma már furán nézünk valakire ha középiskolában vagy főiskola alatt gyermeket vállal, elődeink időszakában ez teljesen normális volt.
Ennek ellenére, a társadalom által kimondatlanul is, de legkésőbb 20-25 évesen már illik elveszíteni a szüzességet. Természetesen ideális esetben ennek akkor jön el az ideje, ha nem csak testileg, hanem lelkileg is azt érzi az érintett, hogy ő készen áll. Őrültség lenne csak a társadalom elvárásai miatt engedni a nyomásnak és belekényszeríteni egy rossz eseménybe valakit.

Ő így döntött!

Csak a HÉTVÉGÉN: Beérkezett a VEGAN Createston! 33% OFF az összes Createstonokra!

Nagyon ritka, hogy valaki így dönt, többnyire vallási okokból, de igenis vannak akik a szüzességüket leendő párjuknak tartogatják, az igazinak. Ezáltal náluk semmilyen önképzavar, semmilyen szégyenérzet nem áll fent, mert tudat alatt mindig ott van számára, hogy majd a nagy Ő-vel. Ilyen esetben viszont párkeresés alatt sincs feszengés, így könnyebben is találnak egymásra, nem okoz számukra gondot a párkeresés folyamata.

Van, hogy csak úgy alakult…

Ma már olyan kort élünk, hogy sok ember számára egyszerűen csak úgy alakult, hogy vagy nincs kedve a dologhoz, vagy tényleg karriert épít, vagy csak nem jött össze. Férfiak esetén viszont a húszas évek végén, harmincas elején elkezdődhet egy lelki változás, ami mögött egy negatív énkép kezdhet kialakulni. Kívül-belül is kevesebbnek érezhetik magukat, és minél később adódik úgy a helyzet, hogy találjon magának párt, egyre jobban érzi cikinek a helyzetet, egyre jobban feszül rá. Persze ez sem igaz minden ilyen típusra, lehet nem visszahúzódó, nincs önkép zavara sem, nem tett szüzességi fogadalmat sem.

Ilyen férfiak esetben viszont nagyobb százalékban állhat fent a prosztata megbetegedésének kockázata. Igaz, hogy legtöbbször csak 50 év felett indul meg az ilyen típusú betegségek kockázata. De ennek bizony egyik egyszerű megelőzése a rendszeres együttlét.

testo_stack_peak

szűz férfi

30 éves szűz férfi


Szakmai referenciák:

Juan Stenner, Kerri Holthaus, Scott H. Mackenzie, E.David Crawford: The effect of ejaculation on prostate-specific antigen in a prostate cancer-screening population

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!