Melyik tej az egészségesebb? Tehéntej, mandula, kókusz, szója vagy a rizstej?

Az, hogy egy ilyen összehasonlítás foglalkoztat minket, onnan származhat, hogy elterjedt, hogy a normál/pasztörizált/homogenizált tej, nem megfelelő a szervezetünk számára. Ez az a típusú tej, amelyet minden boltban megvehetsz. Lényegtelen, hogy 1,5%-os vagy 0,1%-os zsírtartalmú.

Ezek a tejek mind olyan farmokról származnak, ahol a tehenek kíméletlen körülmények között vannak tartva, rossz minőségű takarmányon és szegényes egészségi állapotban.

Ha olyan tejet találsz a boltban, amely organikus vagy bio minősítésű, akkor is problémát jelent a homogenizációs folyamat, amely a tejben lévő zsírmolekulákat cincálja szét apró darabokra. A pasztörizálás azokat a jótékony enzimeket roncsolja, amelyek segítenének a tejben lévő fehérjék és a laktóz emésztésében.

növényi tej

Mindettől függetlenül, a nyers tej is CSAK tej, egy egészséges tehéntől. NEM veszélyes, főképpen, ha egészségesen tartott tehenektől származik. Már sok száz liternyi tejet megittam, és soha nem lettem beteg emiatt. A barátaim is megittak ennyit, és ők sem lettek még soha betegek a tejtől. Sőt már mindannyian halottak lennénk, ha a nyers tej veszélyes lenne, hiszen minden gyerek iszik tejet!

növényi tej férfiaknak

Sok ember azonban nem tud tejet inni, ezért megjelentek a kereskedelemben a különböző alternatívák.

1. Először is a szójatejről, szójáról már sok furcsaságot olvastam. Van mellette és ellene is bőven klinikai tanulmány, így őszintén nem tudom megmondani használd-e vagy sem. Ha nincs benne extra, hozzáadott cukor, nem gondolom, hogy félnünk kellene a szójától. Pontosan az fog történni, amire állandóan gondolsz. Így szeretném, ha nem a félelmeid töltenék ki a napi gondolataid. Ha van kedved vegyél néha, ha nincs kedved ne vegyél. Lazán vedd az életed. Ez egy játék! 🙂

2. Rizstej: Elég sok benne a cukor és egyéb szénhidrátok, ráadásul szinte NULLA a fehérjetartalma. Ha az a célod, hogy gyorsan szénhidrátokkal telítsd a véred, az menni fog vele, de ez gyorsan elmúlik majd.

Milyen egyéb lehetőségeid vannak? 

3. Ízesített kókusztejes finomságok a polcokon. Úgy tűnik ezek eltérnek a normál kókusztejtől, amely sűrű, krémes állagú folyadék. Mára már biztosan tudod az eddigi írásokból, hogy a kókuszzsír az egyik legegészségesebb zsír, amelyet nyugodt szívvel fogyaszthatsz. Ez egy telített zsír, amely különleges tulajdonságait a benne lévő MCT-k, azaz a közepes láncú triglicerid zsírsavaknak köszönheti. Az immunrendszered hihetetlen módon segítik. Zsírégetéshez, diétához kitűnőek. Az MCT olaj ezeket a zsírsavakat tartalmazza, minden egyébtől megtisztítva.

Ezek az ízesített kókusztejek, hozzáadott cukorral is csak 9 gramm szénhidrátot tartalmaznak/kb. 220 gramm tejben, amely kevesebb mint amennyi a tehéntejben van. Ízesítetlen verzióknál akár 1 gramm alatti is lehet a szénhidrát tartalmuk. Az egyetlen gond ezekkel a tejekkel, hogy FEHÉRJÉKBŐL is 1 gramm alatti mennyiségeket tartalmaznak.

Kétségtelen, hogy tápanyagokban hiányosak ezek az alternatív tejek.

Úgyhogy itt egy olyan finom tej verzió, aminek a tápanyagtartalma is MAGAS:

Turmixgépben keverj el 3-4 evőkanál fehérjeport, 3-4 dl kókusztejjel. Így lesz egy tej nélküli alternatívád, magas MCT tartalommal és 1 gramm/kb. 1 dl alatti szénhidráttartalommal. Rengeteget ittunk ilyet a gyerekekkel, és nagy segítség ez a pici szervezetüknek.

4. Használj-e mandulatejet? Amíg ez a tej nem édesített cukorral, xilittel, vagy egyéb szénhidráttal, addig nyugodtan ihatod. Ugyanúgy mint a kókusztejnél, minimális mennyiségű szénhidrátot tartalmaz. Ugyanaz a probléma vele: alacsony a fehérjetartalma. A mandulatejhez is adhatsz fehérjeport, és turmixként ez a tej is nagyon finom.

novenyi_tej_ferfiaknak

 

I. R. Grant, H. J. Ball, M. T. Rowe
J.A. Donaghy, M. Linton, M.F. Patterson, M.T. Rowe
http://onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1046/j.1472-765X.1998.00309.x/abstract

P. Csaba

P. Csaba

A Peak tartalomfejlesztőjeként dolgozom 2010 óta. A sport az életem része, és a Peakkel szorosan együttműködöm a férfi kiegészítők fejlesztésekor. Lassan 7 éve kizárólag a Peak-ben élek. Edző, és dietetikus vagyok.
P. Csaba
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások
Melyik tej az egészségesebb? Tehéntej, mandula, kókusz, szója vagy a rizstej?
1 szavazat, 5.00 átl. szavazat (94% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Melyik tej az egészségesebb? Tehéntej, mandula, kókusz, szója vagy a rizstej?
1 szavazat, 5.00 átl. szavazat (94% pont)
777
Egészséges sportoló
, ,