-+=
Olvasási idő: 3 perc

A fogyás fejben dől el – tartja a mondás. Az agyunkat nem egyszerű átkapcsolni, és sokszor nagyon nehéz magunkat rávenni, hogy sportolni kezdjünk, vagy lemondjuk olyan finom dolgokról, amik boldogsággal töltenek el. Nem vitatom, hogy fogyni egyszerű dolog lenne és aki kipróbált már valamilyen diétát, az tudja, hogy sok kitartással és lemondással jár. Az életmódváltás a legjobb megoldás, mert ezzel fokozatosan lehet átformálni sport és étrend segítségével a testet. Ha megszületett az elhatározás, akkor viszont már csak kitartónak kell lennünk, és a siker nem marad el.

Fogyás

Szerencsésnek mondható Kiss György is, a 20 éves szakedzői tanulmányai kezdetén álló srác, aki 3 év alatt közel 45 kg-ot fogyott, ezzel teljesen megváltoztatva testét, életmódját és gondolkodását. A vele készített interjúban elmondta, hogy mik azok a dolgok, amin változtatott és mi az, ami még a mai napig motiválja abban, hogy egyszer egy sikeres testépítő legyen.

PEAK: Mikor és hogyan kerültél szorosabb kapcsolatba a sporttal, az egészséges életmóddal?

KISS GYÖRGY: 2013-ban körülbelül 120 kg-ot nyomtam, ez nagyon megbélyegezte a mindennapjaimat, nem kaptam magamra ruhát, az emberek lenéztek, sikertelen voltam az életben és az iskolában is, minden téren nehézséget jelentet. Rájöttem, hogy ez az életmód nem vezet semmi jóra és eljött az ideje, hogy gyökeres változásokat hozzak. Elhatároztam, hogy teljesen átalakítom magam. Jobb ember akartam lenni, testileg is és lelkileg is.

PEAK: Hogyan szabadultál meg az első kilóktól, hogyan indult útjának ez a dolog a Te életedben?

K.GY.: Csak azzal, hogy elmentem párszor sétálni vagy szórakozni a barátokkal „leolvadt” rólam 20 kg. 2014-ben picivel több voltam mint 100 kg, és igazából csak ekkor kezdtem el megismerkedni a sport fogalmával. Összepakoltunk otthon a melléképületünkben egy edzőteremnek alig nevezhető dolgot, de a célnak teljesen megfelelt.

kiss-gyorgy-atalakulasa

Motiváció fogyáshoz

PEAK: Hogyan változott meg az étrended?

K.GY.: Magas fehérjetartamú ételeket ettem, napi szinten minimum fél kiló csirkemellet. Rengeteg zöldség került bele az étrendembe (paprika, paradicsom, uborka, káposzta, stb.). A szénhidrát bevitelemet pedig próbáltam lecsökkenteni napi 50-100 g-ra és az is inkább csak rizsből meg zabból állt.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

PEAK: Kezdetben mennyit edzettél, milyen gyakorisággal?

K.GY.: Akkor még egy héten végig nyomtam 6-7 napot, sokszor naponta kétszer is, és mindennap eljártam futni is. De szerintem mindez volt az, ami miatt körülbelül fél év elteltével már csak 73 kg voltam.

PEAK: Miért nem álltál le ekkor, hiszen ekkor már megszabadultál több mint 45 kg-tól?

K.GY.: Valóban ekkor már nem néztem ki rosszul, de még mindig elégedetlen voltam magammal. Utáltam tükörbe nézni, többet akartam. Nem foglalkoztam semmivel sem és mások véleményével sem. Csak hordtam magammal a dobozokat a kajáimmal nap, mint nap. Ettem az iskolában, ettem a buszon, bárhol voltam mindig megoldottam az étkezésem. Innen pedig már egyenes volt az út a testépítés felé. Napról-napra jobban megismertem magam és a sportot, ami a jövőm.

PEAK: Miben változtál meg a külsődön kívül?

K.GY.: Már tudok emberként viselkedni, türelmes vagyok, el tudom fogadni az életben a változó dolgokat és a bukást. Rájöttem, hogy a kemény munka mindig kifizetődő. Csak akkor lehet elérni sikert az élet bármely területén, ha azt szenvedéllyel csinálod és hiszel magadban… De a hit és az elképzelés nagyon kevés. Tenni kell érte!

PEAK: Voltak olyan pillanatok, amikor azt érezted, hogy feladod az egészet és nem folytatod tovább?

K.GY.: Ilyen konkrétan nem volt, de ez az érzés azért végigkísért. Az évek során mindennap megnéztem magam a tükörben és még most sem azt látom, amiről álmodtam, így ez azért egy kicsit visszatartott. Viszont ez akkor is és most is motivál, hogy még többet hozzak ki magamból, még nagyobb súlyokkal dolgozzak és hogy még keményebben tegyem oda magam az edzések során. De szerintem a sporthoz pontosan ez az ami szükséges, a minimális elégedetlenség, mert így mindig vannak rejtett tartalékok, amit ki tudsz magadból hozni.

PEAK: Van valami tipped, amit „ellophatunk” tőled, amit másoknak javasolnál?

K.GY.: Azt javaslom, azoknak akik most terveznek elkezdeni egy ilyen volumenű dolgot, hogy ne ész nélkül kezdjenek bele egy diétába vagy fogyókúrába, hanem próbálják meg logikusan és tudatosan megváltoztatni a szokásaikat. És ne várjanak csodát egyből, hanem hosszabb távon sokkal nagyobb és jobb eredményeket érhetnek el.

PEAK: Mi a terved a jövőre nézve?

K.GY.: Egy dolog motivál igazából, hogy szeretnék versenysportolni és a testépítésben sikeres eredményeket elérni. Most pedig egy olyan projekten dolgozom, amivel másoknak is szeretnék segíteni, ezzel jobbá téve az életüket, de erről majd picit később:)

Ha valaki szeretne többet megtudni Györgyről, vagy kérdése lenne hozzá, akkor keresse fel a Facebook-on vagy az Instagram-on, ahol egyébként rendszeresen megoszt követőivel egy-két jó tanácsot, ha ilyen jellegű vállalkozásba szeretnének belekezdeni, mint ő.

Gyurit itt eléred:

www.instagram.com/kissgyurika
www.facebook.com/mybuddyhu

kissgyorgy_fogyas_izomepites_atalakulas_01

 

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!