Hogyan égess zsírt , anélkül hogy éhezz vagy berúgj. Megérkezett a Resveratrol

ResveratrolAz egészséges életmód kapcsán, az egyik legelterjedtebb jó tanács a „minden nap igyunk egy pohár minőségi vörösbort”. Tehát az alkohol, amit sokan rossznak tartanak, előnnyé válik, ami gazdagítja az egészséget. A mentalitásnak ilyen szintű változása kutatási eredményeken alapul, melyek kimondják, hogy azon országokban, ahol a bor az étkezés szerves része, kevesebb kardiovaszkuláris megbetegedés fordul elő. Ebben a hitben van valami igazság. Ez első sorban a resveratrol tápanyagra vezethető vissza.

molekulaA resveratrol egy olyan összetétel, amit másodlagos növényi anyagnak neveznek. A resveratrol, amit egyébként 1939-ben fedeztek fel, biztosítja a növények egészséges fejlődését, azáltal hogy a növényeket megvédi a baktériumoktól és gombáktól. A japán keserűfű gazdagon tartalmazza ezt az összetételt és az ázsiai orvoslásban is gyakran alkalmazzák, hogy kezeljék a bőrbetegségeket. Kiválló  resveratrol forrás a szőlő, földimogyoró, pisztácia, áfonya, vörösáfonya, málna, szeder. Resveratrol még az étcsokoládéban is fellelhető. Tehát, ha az étkezések mellé egy pohár bort is elfogyaszt, mint ahogy az pl. Franciaországban megszokott, akkor egy kis mennyiségű resveratrolt is bevisz a szervezetébe.

Zsírégető

Tavaly novemberben a híres kardiovaszkulár-professzor, Dr. Mark Houstont a Poliquin Strength intézményében tartott egy beszédet. Mely arról szólt, hogyan segíthet a funkcionális orvostudomány megoldani számos kardiovaszkuláris problémát, amit más szóval hipertóniának szoktak nevezni. A resveratrol egy igen fontos táplálék kiegészítő, amit Dr. Houston kardiovaszkuláris problémák kezelésénél rendszeresen alkalmaz. Emellett a resveratrol sok más pozitív hatása is van a szervezetre.

Természetes zsírégető

Az hogy sokat eszünk, nem jelenti azt, hogy hosszú életet is fogunk élni. Ez Arnold Schwarzenegger filmjére a „Stay Hungry”- ra emlékeztet. Ezzel a filmmel az egykori Mr. Olympia egy Golden Globe-ot is nyert. A film mottója a „maradj éhes” arra az elképzelésre utal, hogy „mindig éhezni kell” hogy sikeresek legyünk. Így tehát soha sem leszünk megelégedve azzal amit elértünk. Ez a fajta életvitel nem csak az életminőséget javíthatja, azzal hogy magasabb sikerszinteket érünk el, hanem az élettartamot is növelheti.

A hatvanas években tanulmányokat végeztek egereken, amelyek során az egerek által felhasznált kalóriamennyiséget manipulálták. A kutatók arra jöttek rá, hogy azok az egerek, akik kalóriaszegény étkezésre voltak kényszerítve, tovább éltek, mint azok akik normál kalóriamennyiséget kaptak. Ugyan, ezeket a vizsgálatokat egereken végezték, de összehasonlításként az egerek praktikusabbak, mivel az emberekhez viszonyítva rövid az élettartamuk. Az egerek használata megengedi a kutatóknak, hogy szokatlanul magas tápanyagmennyiséggel is kísérletezzenek. Az a mennyiségű resveratrol, amit az egereknek a tanulmány során beadtak, például gyakran sokkal több, mint az ekvivalens mennyiség emberek számára (ami napi 100 üveg bor jelentene).

resveratrolKutatók azt feltételezik, hogy a kalóriaszegény diéta egy bizonyos gént aktivál, amit SIRT1-nek neveznek. Ennek eredménye az, hogy a sejtek a zsírraktárokat leépítik és az energiaszintet megnövelik. Végül a kutatók rájöttek arra, hogy az éhezési kúra nem az egyetlen módja annak, hogy aktiválják az SIRT1-et, ugyanis a resveratrol is képes erre. Ám resveratrol sok más pozitív hatással is bír, legfőképpen a súlyszabályozással kapcsolatban. Íme tíz példa:

  1. Anyagcsere serkentés: Az anyagcsere lényegében az a sebesség, amivel a testben elégnek a kalóriák. Megnő az anyagcsere folyamat metabolikus sebessége, ha megnő az izomtömeg. A resveratrol fokozza az anyagcserét. Ennek egyik oka, az hogy a resveratrol antioxidánsokat tartalmaz, melyek növelik a metabolikus teljesítőképességet.
  2. Energia növelés: Összefüggés van a megnövekedett metabolikus sebesség és a megnövekedett energia között – energia, amit az edzés során fel lehet használni. Dr. Mike Stone azt állítja, hogy a szteroidok egyik előnye az, hogy a sportolók teljesítőképességét növelik, és ezáltal erőnövekedés következik be, illetve az izomfejlődés is. Bár a resveratrol nem képes lemásolni a szteroidokkal összefüggésbe hozott hatásokat, de mégis megemeli az energiaszintet, így mégis segít néhánnyal több ismétlést végrehajtani edzés közben az utolsó szett során.
  3. Étvágy csökkenés: Ha keveset eszünk, akkor nem túl valószínű, hogy elhízzunk. De az is igaz általában igaz, hogy a dohányosok meghíznak, miután felhagynak a dohányzással, mivel egyszerűen többet esznek, hogy a kielégítsék az ingerét annak, hogy valami van a szájukban. Emellett a dohányosok több kalóriát fogyaszthatnak, mint a nem dohányzók, mivel a nikotin serkenti az anyagcserét – ezért a cigaretta az első számú ingeranyag számos profi táncosnál és műkorcsolyázónál. Az egyik elmélet, ami a resveratrol étvágycsökkentő hatását magyarázza, az hogy eme tápanyagban lévő antioxidánsok a felső emésztőrészlegben aktiválnak receptorokat. Ez pedig azt a jelet juttatja az agynak, hogy az étvágy csillapítva lett. A resveratrol gátolja a kortizol termelését is (ez egy olyan hormon, ami növeli az étvágyat és összefüggésben van a stresszel). Emellett a resveratrol segít a leptin hormon kibocsátásában is, ami szintén elnyomja az étvágyat.
  4. Vérnyomás stabilizálás: Van, aki azt mondja, hogy a reggeli a legfontosabb étkezés – és ezt jogosan teszi! Az, amit a nap első étkezése során elfogyasztunk jelentősen befolyásolhatja, hogy mit és mennyit veszünk magunkhoz a nap további részében. Ha kiadós és szénhidrátban gazdag élelmiszert fogyasztunk reggelire – például narancslevet és palacsintát sok juharsziruppal – drasztikus vércukorszint növekedés és inzulin kibocsátás következik be. Az inzulin sokáig a szervezetben marad, még az emésztés befejezte után is. Ennek pedig az eredménye az, hogy a vércukorszint drasztikusan a normál érték alá esik – inkább „zuhanásnak” lehetne nevezni. A szervezet tehát megpróbálja a normál vércukorszintjét helyreállítani, az által hogy szénhidrátokat követel. A resveratrol segít a „zuhanást” csökkenteni, ami a magas szénhidráttartalmú étkezésekkel függ össze. Így tehát csökken annak a lehetősége, hogy túlesszük magunkat.
  5. Zsírrétegek felszakadozásának gyorsítása: Úgy fest, a resveratrol segít a zsírrétegeket felbontani. Két tanulmányban is -az Illinois-is Urbana-Champaign és az új zélandi Massey egyetemeken végeztek- a patkányok, amelyeknek nem adtak áfonyakivonatot, akár 10 százalékkal több zsírt raktároztak el, mint azok melyeknek adtak. Tehát ebből a tanulmányból azt a következtetést kellene levonni, hogy a resveratrol lehetőséget ad arra, hogy a rossz étkezés  negatív hatásait csökkentse? Talán. Nézzük a franciákat; a kardiovaszkuláris betegségek ritkák, annak ellenére, hogy az ételeik gazdagok a telített zsírsavakban, mint a vaj, sajt és tejszín. Ezt a jelenséget nevezik „francia paradoxonnak”.
  6. Fokozott inzulinérzékenység és szénhidrát-anyagcsere:A resveratrol optimalizálja az inzulin felhasználást a szervezetben, leginkább szénhidrátok fogyasztása után. Azok az emberek, akik inzulin érzékenyek, általában étkezés után nagyon magas szinten termelnek inzulint. Ennek az a következménye, hogy magasabb százalékban raktározódik zsír a hasukon.
  7. Gyulladáscsökkentés: A gyulladásoknak mostanában már komoly figyelmet szentelnek  az orvosok a káros hatásaikkal kapcsolatban, amit az egészségünk számos tekintetében okoznak. A gyulladások komoly szerepet kapnak az inzulinrezisztencia kialakulásában, gátolják az inzulin hatását és megnövekedett zsírpárnákhoz vezethetnek. A resveratrol ezzel a problémával is szembeszáll, azáltal hogy gátolja azon molekulák működését, amelyek felelősek a gyulladásokért.
  8. Izomtömeg felépítés: A resveratrol elnyomja az ösztrogént így megváltoztatja az ösztrogén és tesztoszteron arányát, ezáltal az izomtömeg kialakulásának képessége javul. Minél több izomtömeggel rendelkezünk, annál több kalóriát éget el a szervezet nyugalmi helyzetben és az edzések során. Az energiasportok (pl. súlylökés, erőemelés vagy testépítés) női versenyzői gyakran úgy vélik, könnyebb tömeget és erőt felépíteni, miután szültek egy gyereket. Ugyanis egy gyermek születése ugyan nem növeli a tesztoszteron termelését, de általában csökkenti az ösztrogéntermelést. A resveratrol normál egyensúlyt kialakítani az ösztrogén-tesztoszteron között.
  9. Ösztrogén elnyomás: Amerikai nőknek a legmagasabb az ösztrogénszintjük a világon, ami sok egészségügyi problémához vezet. Ennek reengeteg oka van pl.: a hormonok, amiket a tenyészállatok kapnak, vagy a műanyag vizes palackok használata. A magas ösztrogénszint pedig sok zsírpárnához vezet, legfőképpen a lábakon. A resveratrol elnyomja az ösztrogént, ezáltal a táplálék-kiegészítők, melyek resveratrolt tartalmaznak, segítenek a zsírpárnák csökkentésében és normalizálásában.
  10. Gyomornyálkahártya védelme: Az izomfelépítéshez és ebből következően az anyagcsere serkentéséhez a szervezetnek képesnek kell lennie, a tápanyagok hatékonyan felvételére. Fontos tényező, a gyomornyálkahártya épsége, a tápanyagok hatékony felvételének szempontjából. Ezt viszont megzavarhatja a Helicobacter nevű baktérium aktivitása ( ezek a baktériumok okozzák a gyomorfekélyt). In-vitro tanulmányok (olyan tanulmányok, melyeket nem természetes környezetben hajtanak végre) arra következtetnek, hogy a resveratrol meggátolja ennek a baktériumnak a tevékenységét.


A vörösbor hatása az emberi szervezetre

Annak ellenére, hogy a bor és más resveratrol tartalmú tápanyagok fogyasztása előnyökkel jár, az adagolásuk természetes forrásból aránytalanul kicsi és nehezen kivitelezhető  – legalább napi 100 üveg vörösbort kellene meginni, hogy azt az adagot elérjük, amit az egerek kaptak a resveratrol tanulmányok során. Emellett a várandós nők nők nem fogyaszthatnak alkoholt, mivel az alkohol az embrionális fejlődést is befolyásolja. Nem beszélve arról, hogy sok vallás tiltja a bor fogyasztását. És persze vannak olyan emberek, akik egyszerűen nem szeretik a bort, úgy vélik, hogy fejfájást okoz, vagy kellemetlen elpirulást okoz. És természetesen a bortól be lehet rúgni.

A képre kattintva elérheted a Peakshop webáruházát!

david_kornel_terem

Peak Hungary

Tudj meg többet a súlyod menedzseléséről a Google+ oldalunkon!

A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén! A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.

P. Csaba

P. Csaba

A Peak tartalomfejlesztőjeként dolgozom 2010 óta. A sport az életem része, és a Peakkel szorosan együttműködöm a férfi kiegészítők fejlesztésekor. Lassan 7 éve kizárólag a Peak-ben élek. Edző, és dietetikus vagyok.
P. Csaba
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Hogyan égess zsírt , anélkül hogy éhezz vagy berúgj. Megérkezett a Resveratrol
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Hogyan égess zsírt , anélkül hogy éhezz vagy berúgj. Megérkezett a Resveratrol
0 szavazat, 0.00 átl. szavazat (0% pont)
1607
Tudd meg
, ,