-+=
Olvasási idő: 2 perc

verraszto_david_Korábban már olvashattál arról, hogyan oldhatod meg a folyamatos, megfelelő mennyiségű tápanyagbevitelt. Most arról lesz szó, hogy ha magasabb szinten szeretnéd űzni a sportot, a napi rendes munka nem lehet, sőt nem is kell, hogy ennek gátat szabjon. Sőt, főként nem szabad kifogásként használnod!

Élsport

Az egyik legnagyobb magyar példaképem mondta egyszer: „Mindenki dolgozzon szorgalmasan, mert nem kizárója az élsportnak a munka”

Van ismerősöm, aki 6-7 órát dolgozik maximum egy nap, azt is irodában ülve. Saját elmondása szerint is van 2 óra „unatkozós” idő, amikor ül, netezik, beszélget. Mégis azzal jön, hogy munka mellett ő nem tudja a diétát megcsinálni, mert „hogyan egyek munka közben?!”. Pedig pontosan tudja, hogy beleférne a munkaidő alatt háromszor tíz perc, amíg megeszi, amit kell.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Ezzel szemben más ismerősöm 12 órában dolgozik, és mégis megoldja, hogy mindig megegye, amit kell. Az edzést se kell túlmisztifikálnod. Ha úgy jön ki munka előtt is le tusz ezeni. Ha nem tudsz, vagy azt tapasztaltad, hogy jobban megy mikor már többször ettél a nap folyamán, akkor eddz munka után. A lényeg, hogy ha akarod meg tudod oldani.

Munka és élsport

Én nyolctól négyig dolgozom, annyi szerencsém van, hogy ebben benne van egy 30perces ebédszünet. Elmondtam a főnökömnek, hogy mivel foglalkozom, mire van szükségem ehhez és megkértem, hogy a 30perces ebéd helyett hadd legyen 3 x 10perc „evésszünetem”. A munkám úgyis nekem kell elvégeznem, és ameddig tisztességesen csinálom nem fogja zavarni – és szerintem senki főnökét nem zavarná, ha ez nem hátráltatja a munkáját -. Persze vannak extrém esetek, amikor nem jön össze minden, úgy ahogy tervezzük. Nekem is van, hogy kések egy kicsit, és csak fél órával később tudom megenni, vagy ha tudom hogy el kell mennem valahova, akkor fél órával korábban megeszem az adagot.

Én azt vallom, hogy legyen egy pontosan megtervezett időrend, amit a napi dolgokhoz igazíts, és próbálj minél kevésbé eltérni tőle a lehetőségeidhez mérten. Amióta így élem napjaim, azt tapasztaltam, hogy az élet minden más területén is pontosabb, precízebb vagyok. Sokkal kevesebb időt pazarolok el, mert beosztom magamnak. Pontosan tudom mikor-mit kell tennem, és nem hezitálok, hogy rávegyem magam valamire, csak csinálom.

Azt tudom javasolni Neked is, próbáld ki, tervezd meg a napod, keress 3 x 10percet munka közben az evésnek. Keress 1-2 órát az edzésre. És este szoríts 35-60percet az ételek elkészítésére. Tapasztalni fogod, ez nem is olyan vészes, és egyáltalán nem kivitelezhetetlen! Akárhonnan is nézzük ez maximum 3 óra a 24-ből!

Na, van még kifogás? Mi az, írd le és találunk rá megoldást!

verraszto_elsport_vilagbajnok

PeakMan – Teleki Dávid, olvasói bejegyzés

Tudj meg többet a súlyod menedzseléséről a Google+ oldalunkon!

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!