-+=
Olvasási idő: 2 perc

A gyönyörűséges 26 éves versenyző kirobbanó formában van! Idei őszi versenyszezonja nem is alakulhatott volna jobban, versenyről-versenyre egymás után zsebeli be az aranyérmeket. Az évet a NAC Universum, az egyik legrangosabb versenyével zárja majd, de addig is kövessük egy kicsit végig, hogyan jutott el idáig Kriszti.

Fitnesz modell

Valószínűleg azzal már tisztában vagy, hogy egy fitnesz modell élete nem éppen könnyű. Egész évben készülni a versenyekre, formában lenni és maximálisan teljesíteni a hét mindennapjaiban. Embert próbáló dolgok, de ez egy ilyen erős pici lánynak meg sem kottyan. Komoly elhatározással áll a dolog előtt, hogy ebben a sportban sikereket érjen el, és ezért mindent megtesz. A napi akár 4 órás edzések mellett olyan étrendet követ, ami a nemzetközi sportolók tudományos alapokon nyugvó étkezési módszereihez hasonlítható. Ha Te is olyan testről álmodozol, mint Krisztié, akkor magas fehérjetartalmú étrendre és étrend-kiegészítőkre egyaránt szükséged van. Enélkül nem lehetséges. Az eredményt nem csak gyorsan, de hosszú távon így tudod csak elérni. Kriszti nem egészen 1,5 év alatt formálta idomait ilyen tökéletesre, ám a gyermekkori balettórák biztos alapot adtak neki ehhez a sporthoz. Elszántság nélkül nem megy, hiddfuzi_kriszti_peak_girl_kollekcio el! Kriszti nem csak testileg, de lelkileg is maximálisan belead mindent, hogy sikeres legyen. Még egy súlyos betegség után sem adta fel, sőt, nagyobb erőt adva neki, több hónapos kórházi tartózkodás után határozta el, hogy sikeres versenyző lesz.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Füzi Krisztina fitnesz modell

„A sportmúltamat tekintve egész fiatalon kezdtem az úszást, már általános iskola alsó osztályában versenyszerűen műveltem, később pedig balettiskolába íratott édesanyám. Így vált a tánc a szenvedélyemmé, mellette latin táncoltam és vízi baletteztem. Mindezeket 14 éves koromig csináltam, mert jött egy nagyon komoly betegségem, ami  egyrészt teljesen elvette az önbizalmamat, másrészt egészségileg sem tudtam maximálisan teljesíteni. Ez alatt az idő alatt még testnevelésből is felmentésem volt, szinte semmit nem sportolhattam. 24 éves koromra szerencsére sikerült leküzdenem – leküzdenünk a betegséget, utána kezdtem el konditerembe járni, mert nagyon hiányzott a sport és természetesen jól is akartam kinézni. Így indult a versenyzés, ami azóta is az életem! Szeretném a legjobbat elérni, természetesen nagyon jó kezekben vagyok, a legjobb edzőt tudhatom magam mellett, aki egyben a párom is!”

Kriszti azóta csak egyre feljebb és feljebb lépked a sikerlétrán. Eddig elért eredményeit tekintve láthatod, hogy a fitnesz modell szépség bizony nem kispályázik:

  • 2013 WBPF Világbajnokság, modell kategória 3. hely
  • 2014 WBPF Kosovo Európa bajnokság, fitnesz kategória 3. hely, modell kategória 2. hely
  • 2014 Bodysport Kupa Világbajnoki kvalifikáció, fitnesz kategória 1. hely, sportmodell 1. hely
  • 2014 Luxemburg, Nemzetközi fitnesz verseny, fitnesz kategória 1. hely
  • 2013 Kriko Kupa világbajnoki kvalifikáció, sportmodell 1. hely
  • 2014 Románia, Modell verseny, 1. hely
  • 2014 Szeged, Miss Sunsity, sportmodell 1. hely

Jövő hétvégén kerül megrendezésre Hamburgban a Mr. és Ms. Universe nemzetközi fitnesz-és testépítő verseny, aminek Kriszti a dobogóra való állás reményeivel indul neki. A mi szemünkben Kriszti már győztes vagy, bárhol is végzel! Nagyon szurkolunk Neked!

fuzi_kriszti_kriko_kupa

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.