-+=
Olvasási idő: 4 perc

A szezon első versenye. Az előző cikkemben említettem, hogy a súlyom váratlanul és érthetetlen módon csökkent napról napra, annak ellenére,hogy a szénhidrát bevitelt növeltük. Szerda-csütörtök összesen 12 kanál rizst kellett lefőznöm, ami körülbelül fél kilót jelent.

A gyomromat nagyon megviselte ez a mennyiség. A csirkét marhára cseréltük. Nagyon nehezen tudtam megenni a napi adagokat, de végül sikerült a súlyomat feltornászni 45,6 kg-ra. Ez volt csütörtök délután.

A víz mennyiség viszonylag magas volt, hisz pénteken még mindig 4 litert ihattam, amire eddig egyik szezon alatt sem volt példa, hiszen az utolsó napokban már csak 1-1 litereket szabadott innom. Hiszen akkor már minden a vízhajtásról szólt…

A kardió edzésektől teljesen el voltam tiltva, a súlyzós edzések is csak átmozgató jellegűek voltak.

Ez a súly csökkenés a szervezetem is nagyon megviselte, nagyon erőtlen voltam, amihez állandó szédülés és hányinger társult.

Tudom, mindenki úgy gondolja, hogy ezzel az egészségemnek ártok, ami mindennél fontosabb, és sokan mondták, hogy hagyjam abba a felkészülést, mert tönkre teszem magam.

De megértem, valószínűleg másnak én is ezt javasolnám. De én folytattam.

Szombat reggel 44,8 kg voltam ismét. A forma azonban jó volt, és este már bátran tölthettem. 5 kanál rizs és egy kis nutella. Amire lassan már fél éve vágyom . 😛

Azt hozzáteszem, hogy amióta versenyzem, sosem volt még rá példa, hogy a verseny előtti nap már elkezdődött a töltés, az meg valóságos csoda volt, hogy nutellát is ehettem!

A verseny regelén fél 5-kor keltem. Ébredés után rögtön 5 darab puffasztott rizst kellett ennem. A csapattal az edzőteremnél találkoztunk, ahol egy gyors súly mérés után el is indultunk Szegedre.

30% OFF + Ingyenes Szállítás a Peak Télapótól! Most használd ki!

A verseny súlyom 44,2 kg volt.

Egy kisebb autóbusszal utaztunk, így az egész csapat együtt volt.

9 óra körül érkeztünk meg a helyszínre, ahol beregisztráltunk, majd elfoglaltuk a kis helyünket.

9 óra 20-kor már a sminkeshez volt időpontom.

Sajnos már akkor éreztem, hogy kissé szédülök, és émelygek, de néhány perc után elmúlt.

Később azonban annyira rosszul lettem, hogy csak feküdni tudtam, mert ha felálltam, úgy éreztem összeesek. Igyekeztem sokat pihenni, a barnítás időpontomat 2 órával későbbre kértem, abban a hitben, hogy ha addig pihenek, majd biztosan jobban leszek. Sajnos nem így történt. A barnítás során is többször le kellett állni, lefektettek és a lábaimat felpakolták, mert 2-3 percenként ájulás közeli állapotba kerültem.

És végül eljött a pillanat, amikor színpadra kellett állni.

A rosszullét továbbra is fennállt, de igyekeztem nem arra koncentrálni.

Junior Bikini Fitness kategóriában álltam elsőként színpadra.

Az „I” sétát nagyon szépen be tudtam mutatni, egyáltalán nem izgultam, és akkor néhány percre a rosszullét is mintha enyhült volna. De amikor a színpadon jöttek az összehasonlítások, és több percig kellett egy helyben tartani a pózokat, ismét mérhetetlen hányinger és szédülés tört rám.

A pózokat alig tudtam tartani, nem tudtam rendesen megfeszíteni az izmaimat, minden erőmmel azon voltam, hogy egyáltalán állni tudjak.

Majd elkezdett elsötétülni minden, alig láttam, és abban a pillanatban döntöttem úgy, hogy amíg még tudok, letámolygok a színpadról. A backstage lépcsőjén leültem, mert forgott körülöttem minden, alig láttam. Sanyinak abban a pillanatban szóltak, behívták a nézőtérről.

Nem tagadom, nagyon sírtam, hisz erre készültem hónapok óta, életem eddigi legjobb formáját hoztuk a színpadra.

Délután ismét színpadra álltam felnőtt Bikini Fitness kategóriában, összeszedtem minden erőmet.

Nem bántam meg. Ha bár a rosszullét nem múlt el, végig a színpadon voltam, és próbáltam a maximumot hozni.

A pontszámok alapján 4. helyen végeztem, de végül néhány hibapont levonásával a 6. helyre kerültem. A kisugárzásom sajnos így nem volt 100%, hiszen látszott, hogy szenvedek, és nagyon erőltetni kell azt a mosolyt. Csalódottság csak azért volt bennem, mert rengeteg idő, munka és energia volt a felkészülésben, és nem gondoltam volna, hogy velem ilyen esetleg megtörténhet, hogy pont a nagy napon leszek ilyen állapotban.

 

DE! Ennek ellenére egy fantasztikus élmény volt.

Fantasztikus volt a csapattal együtt lenni, és egy színpadon állni, az meg hatalmas büszkeséggel tölt el, hogy az első kihívásban mindannyian benne voltunk! Emellett hihetetlen érzés volt, hogy ennyi segítőkész ember van.

Hogy amikor rosszul voltam, teljesen ismeretlenül is odajöttek segíteni, és sokan még verseny után is felkerestek, volt aki még üzenetet is írt, hogy minden rendben van-e, jobban vagyok-e.

A verseny utáni pizza és sült-krumpli pedig mindenért kárpótolt…:P

A versenyről éjjel 2 óra körül értünk haza. Az alvással természetesen nem volt gond, viszont reggel 7-kor kipattant a szemem, hogy „úr isten, nem szólt az ébresztőm, el fogok késni edzésről”. Aztán percek után rájöttem, hogy ma teljes pihenő nap van, és nincs más dolgom, mint egész nap ágyban lenni.

A felkészülés utolsó hete ITT!

bikini modell

bikini modell verseny

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.