-+=
Olvasási idő: < 1 perc

Hihetetlenül hangzik, de úgy tűnik, hogy van benne valami. Egy kanadai kutatás során olyan vegyületeket találtak a vörösborban, amely ugyanazt a hatást váltotta ki egy pohár ital elfogyasztása után, mint 1 intenzíven eltöltött óra a fitnesz teremben.

Vörösbor

Ennek a felvetésnek az alapját egy különleges vegyület, a rezveratrol adja, amely a szőlő héjában található meg. Eleinte mintegy 10 évig vizsgálták a rezveratrol hatását a tudósok, mégsem tapasztaltak ilyen pozitív előnyöket. A Kanadában végzett kísérletek során a rezveratrolt olyan mennyiségben juttatták az alanyok szervezetébe, ami esetében már több pozitív élettani hatás is észlelhető volt! Fizikai teljesítmény és izomerő növekedés, valamint a szívműködés javulása. A legérdekesebb felismerés azonban az volt, hogy ez a három élettani hatás együttese pont olyan mértékű volt, mint egy órás konditermi edzés utóhatása.

Vörösbor rezveratrol

Természetesen ne gondold azt, hogy egy kényelmes borozgatással ki tudod váltani az edzéseidet, de egy-egy elmaradt alkalom pótlásához jól jöhet egy könnyű borozgatás a barátnőddel.

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Tudtad, hogy a szőlőn kívül az étcsokoládé, kakaó és a mogyoró is tartalmaz rezveratrolt?

Tudósok szerint, aki bort iszik, vonzóbbnak is tűnik mások számára! Ha nem szereted a bort, próbáld ki a Resveratrolt!

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!