-+=
Olvasási idő: 2 perc

Füzi Krisztina a tavalyi évet egy kis pihenéssel töltötte, bár ez csak a versenyzésre vonatkozott. A tehetséges fitnesz modellnek abszolút nem volt megállás, mert minden erejével élete eddigi legfontosabb, az Arnold Classic versenyére készült.

Kriszti az évet egy másik szövetség által megrendezett versenyeken folytatta, a fő kihívás pedig szeptemberben, a barcelona-i, híres testépítő és színész neve alatt megrendezésre kerülő világverseny jelentette.

fuzi-krisztina-arnold-classic

„Bevallom, egy kicsit csalódott voltam, hiszen nem jutottam a döntőbe így igazán megmérettetni nem tudtam magam. Ami miatt viszont abszolút nem csüggedtem, hogy életem legjobb formájával állhattam színpadra fitnesz kategóriában, ahova egy új gyakorlattal is készültem. Visszagondolva be kell látnom, hogy túl rövid időt adtam a felkészülésnek és így lediétázva a számomra is teljesen új gyakorlat mind koreográfiában mind stílusában nagyon nehéz volt.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Az Arnold Classic-ra való felkészülésemre visszagondolva nagyon jó érzések fognak el a mai napig. Hihetetlen sokan álltak mellettem és támogattak akár csak egy jó szóval is, ami nagyon sokat segített, hiszen a szűkös idő miatt egy szabad percem sem volt.

Reggel edzéssel kezdtem a napomat, délutánig edzéseket tartottam, majd újra edzettem, este pedig a koreográfiám gyakorlásával zártam a napom és ez így ment minden nap a versenyig. Ugyan csalódottak voltunk az eredménnyel kapcsolatban, de sikerült egy szuper formát hozni, ezért úgy döntöttünk, megcélozzuk a hazai megrendezésű Superbody-t, ahol a bronzérmet sikerül elhoznom. Bevallom, hogy jobb eredményre számítottam – és nem csak én láttam ezt így, de mint tudjuk, ez egy szubjektív sport.

fuzi-krisztina-superbody

Röviden összefoglalva nagyon boldog vagyok, hogy sikerült életem legjobb formájával színpadra állnom úgy gondolom évről évre tudtam fejlődni és még a nőiesség határain belül maradni. Sok új edzésmódszert ismertem meg, ami nagyon sokat segített a felkészülésemben.

Idén nem tervezek versenyt, inkább a vendégeimre fordítanék több időt. Nagyon szeretem, amit csinálok, hiszen a munkám során rengeteg embert ismerek meg. Nagyon büszke vagyok sok női vendégem kitartására és elszántságára. Elkezdtem köredzést is tartani, szuper kis csapatom van már és rengeteg erőt és energiát adnak át nekem.

A jövőre nézve biztosan fogok még színpadon állni, hisz imádom és rengeteget adott nekem a versenyzés. A mozgás és az egészséges életmód mindig az életem része lesz. Hiszem, hogy az orvosok mellett ez az ami gyógyír minden betegségre!

fuzi-kriszti-dietalla-palacsinta

„Aki ma ügyes lesz az órámon az jól jár! Készültem Nektek Dietellas protein palacsintával! No cukor no szénhidrát!”

Füzi Krisztina

Füzi Krisztina fitnesz modell

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.