-+=
Olvasási idő: 2 perc

Erősítésre és szálkásításra is alkalmas ez a fiatal, ámde igen népszerű, és változatos sportág, amit 1997-ben fejlesztették ki Finnországban. Számos nemzetközi díjat és elismerést zsebelt már be, ami bizonyíték a hatékonyságára. Egy kis GymStick bemutató következik.

Gymstick

Beszéljünk a külcsínről:

A GymStick bot könnyű, de merev, a két végéhez gumikötelet rögzítettek, azok végén pedig kengyel van, amit aztán az edzések alkalmával a lábadra tudsz húzni, míg a botot a kezedben tartod. Pehelysúlyú, mindössze 1,5 kg, tehát nyaraláskor, utazáskor sincs kifogás a mozgás kihagyására, hiszen könnyen szállítható. A GymStick botot öt különböző nehézségi fokozatban vásárolhatod meg, célodtól, edzettségi állapotodtól függően. Az ellenállás így 1-30 kg között változtatható.

A választék:

Zöld (könnyű): rehabilitációs célra, idősebb korosztálynak

Kék (közepes): nőknek és nagyobb gyerekek részére

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Fekete (erős): edzett nőknek, ifjú sportolóknak, férfiaknak

Ezüst (extra erős): edzett férfiak, sportolók számára

Arany (szuper erős): élsportolóknak

Gymstick előnyei

Most pedig egy egy kis belbecs:

A GymStick célja elsősorban izomtónus fokozás, de megjelenése óta még inkább bizonyított, és megállta a helyét a mozgékonyság, egyensúly, koordináció és aerob fittség fejlesztésében, de helye van a rehabilitációban is. Javítja a szervezet oxigénellátását. Minden edzettségi szinten használható, viszonylag kis erőbedobással. A gyakorlatokkal a mély tartóizmokat és a stabilizáló izmokat is aktiválhatod. Végtelen variációs lehetőségeket kínál az edzésekhez.

Ha kipróbálod, azért is fogod szeretni ezt az órát, mert a teljes tested edzheted vele, biztonságos eszköz, könnyen használható. Ha irodai munkát végzel, helyes testtartással ajándékoz meg, oldja a nap során benned felgyülemlett feszültséget, sőt, ha csoportos edzésen veszel részt, még a remek társaságot is élvezheted.

Vágj bele!

Ha elmész egy GymStick órára, lendületes zenére fogsz alapgyakorlatokat végezni, de egyre nagyobb nehézségi szinten. Tapasztalataim alapján alaposan megizzasztó órára számíthatsz. A rúd ugyan kapaszkodó, de a gumikötelek ellenállása komoly erőfeszítést, koncentrálást igényel. Az eszköz tehát a barátod, segítőd, kapaszkodód, de a leküzdeni való ellenséged is egyben. Harcra fel!

Tanácsok otthoni használathoz:

  • Kiválthatod vele a kézi súlyokat, de nincs sérülésveszély, mert adott körben végzed az izommunkát. A botra úgy tekerd fel a gumikötelet, hogy az adott gyakorlatnál a megfelelő ellenállást adja. Az ellenállás mértékét tehát szabadon változtathatod, egy-két tekerés fel, vagy le, és máris kisebb, vagy nagyobb „súlyokkal” dolgozhatsz.
  • Kardiózásra is használhatod, de segítségedre lehet egy táncórán, aerobik közben, de akár még egy küzdősport gyakorlásakor is.
  • Nem károsítja az ízületeket, de edzi az azokat körülvevő izmokat. Teleszkópos változata utazáshoz, vízi verziója aqua-fitneszhez is kiváló. Ha szereted a Pilatest, jó hírem van a számodra, hiszen már ehhez az edzéshez is létezik GymStick-kel végezhető gyakorlatsor.
  • A gyakorlatok előtt végezz bemelegítést, utána pedig nyújts!

Magyarországon is folyamatos a GymStick edzők tanfolyami képzése nemzetközi standard alapján, ezért biztosan találsz egy olyan termet a lakóhelyedhez közel, ahol kipróbálhatod ezt az óratípust. Komplex, kreatív edzések zsírégetésre és alakformálásra. Próbáld ki Te is!

gymstick_edzesterv

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!