-+=
Olvasási idő: 4 perc

Bár az év eleje a tradicionális diéta kezdet, de az a tapasztalat, hogy ez pár hét után bukó téma – és ugyanúgy folytatjuk az eddigi étrendünket. Mindenképp jó, ha januárban nem rögtön a drasztikus szálkásítással nyitunk, hanem kicsit olyan “átmeneti” diétát tolunk a nyári hajrá előtt. Ilyenkor nehezebb még salátázni, talán a mozgás is kevesebb – ezért egy könnyebben tartható, de már a tavaszi szálkásítást előkészítő étrended hoztunk.

De mit lehet ilyenkor tenni, hogy a kevesebb mozgással ne gyarapodjanak a plusz kilók? HÁROM dolgot is.

1. Bár ha az intenzitás jóval kisebb, mégis érdemes törekedni arra, hogy ne veszítsünk aktivitásunkból. Menjünk le sétálni a friss levegőre, többet járjunk túrázni, aki pedig eddig is megoldotta, folytassa otthon az edzést, kinn a futást. Ha eddig nem futottál, akkor nem célszerű pont télen nekikezdeni – helyette például 40-60 perces intenzívebb séta is tökéletes pár száz kalória elégetésére.

Tűzz ki olyan célt, például hogy minden nap megteszel 10000 lépést. Nemcsak a zsírpárnától véd meg, de közérzeted is jobb lesz, ha nem gubózol be. (Persze ne tömegbe menj.)

2. Érdemes kicsit átrendezni a zsírégetőket, és olyanokat választani, amelyek EDZÉS NÉLKÜL is hatnak. természetes zsírégetőket nyugodtan kombinálhatod egymással, hiszen az összetevők csak felerősítik egymás hatékonyságát. A természetes zsírégetők további előnye, hogy akár sportolás nélkül is kifejtik hatásukat, azaz aktívan működnek a testedben fizikai terhelés nélkül is. Ezek például:

— Peak Pyruvat – felgyorsítja az anyagcseréd, energizál szénhidrátok nélkül is.
Peak HCA – brutál éhségcsökkentő, illetve blokkolja a szénhidrátok felszívódását 
Peak CLA – a visszahízás ellen hat, illetve megőrzi az izomzatod a sportmentes időszakokban!

3. A LEGFONTOSABB! Amivel a legtöbb kalóriát tudsz megspórolni: a helyes étrend!

Természetesen nem lehet egy étrendet mindenkire ráhúzni – ez a többségnek viszont szerintem jó kiindulási alap.

Kiknek javaslom konkrétabban?

Egy átvészelős étrend azoknak a férfiaknak, akik most alacsonyabb fizikai aktivitást tudnak végezni. Ha kb. 80-90 kilós férfi vagy és kisebb súlyfelesleggel rendelkezel, akkor használható fogyáscélra, illetve szinten tartásra.

Ennél nagyobb súly vagy mozgás mellett ez a kalóriamennyiség alacsony lenne. Ha például aznap mégis kirándultál egy nagyot, vagy sikerült megtolni a kinti/otthoni edzést, akkor + 100 kalóriával fogyassz többet, például egy finom, kazeines madártejes turmixot!

Reggeli variációk: 600 kcal

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Proteines zabkása: Előző este elkészítve a legjobb! 50 g Whey Selection magas minőségű tejsavó protein – 60 g nagyszemű zabpehely – 1 dl tej – 1 db nagy alma (párolva, kockázva) – 30g dió összetörve – összekeversz, és berakod a hűtőbe! Másnap megszívja magát a zab és nagyon finom lesz!

Wheydream palacsinta: süss ki 4 adag (100g) Peak proteines palacsintát és töltsd 50 g Peak Wheydream krémmel

Rántottás wrap: 1 tk wrap (például Paco Loco márkájú 1 db 60 g és 180 kcal), 2 M-es tojásból rántotta 100 g csirkemellsonka, 100g mozzarella sajt, plusz zöldség

A leggyorsabb opció: 1 adag Cornettos fagyis zabshake (80g) tejjel + 50g mogyoró vagy mogyoróvaj

Tízórai variációk: 400 kcal

Mogyivajas almakarika: 2 nagy alma 3 evőkanál mogyorókrémmel elnassolva

Proteines joghurt: 40 g Whey Selection magas minőségű tejsavó protein 300g zsírszegény joghurttal kikeverve, 20g mandulaforgáccsal megszórva

Cottage cheese: 200 g zsírszegény cottage cheese pár szelet paprikával vagy uborkával + 6 db pufirizs

A leggyorsabb opció: 1 adag Cornettos fagyis zabshake (80g) tejjel

Ebéd variációk: 800 kcal (ha sok, két étkezési részletre is szeheted)

Sajtos csirkemell rizibizivel: 150g csirkemell sütőben sütve, joghurtos pácban (1 ek. kókuszolaj, 100g zsírszegény natúr joghurt, fokhagyma, pici piros arany, szerecsendió, só, bors), 50 g sajt ráolvasztva (zsírszegényebb)  – köretnek 100g barnarizs, basmatirizs vagy bulgur és 50g borsó

Lazacos saláta: 180 g párolt lazac, mellé 120 g basmati- vagy barnarizs, 200 g salátakeverék, 2 ek. fűszeres olajjal elkeverve

Carbonara „light”: 150 g csirkemell, 1-2 gerezd fokhagymával, sóval, borssal és 80g tejszínnel összesütve, 1 ek. olajon, mellé 80 g teljes kiőrlésű tészta és a tetejére 80 g light reszelt trappista sajt.

Édesburgonyás mártogatós grillsajttal: 200 g édesburgonya tepsiben kisütve, 1 ek. olajon, mellé 120 g grillsajt kisütve és 150 g görög joghurt fokhagymásan fűszerezve– ebből lehet görög saláát készíteni vagy reszelhetsz bele egy ubit tzatzikinek! + 1 adag Keep Calm Desser kazein, desszertnek!

A leggyorsabb opció: 180g csirkemell 1 ek. olajon átsütve, mellé 120 g rizs és 200g főtt cékla

(Sütésnél ha csökkenteni akarod a kalóriabevitelt, akkor kalóriamentes PAM olajspray-vel a legjobb a sütés olaj helyett)

Vacsora-variációk: 600 kcal

Vaníliás kókuszkrém: 250 g zsírszegény túró, 50 g Whey Selection magas minőségű tejsavó protein, kis vízzel és édesítővel kikeverve, rá 50 g kókusz belekeverve

Sajtos csirkesali: 200 g grillezett natúr csirkemell – 100 g zsírszegény sajt ráolvasztva és 150 g vegyes saláta (öntetnek: 1 ek olaj, citromlé, édesítő, só, bors) + 1 adag Keep Calm Desser kazein, desszertnek!

Tejberizs: 60 g basmatirizsből és 4 dl cukrozatlan növényi tejből tejberizst főzünk, amihez Whey Selection magas minőségű tejsavó protein.

Serpenyős pizza: 50 g zablisztból és 1 tojásból (plusz pici víz) egy vastag palacsintát készítesz, majd megpakolod 2 ek. cukormentes ketchuppal, 100 g csirkemellsonkával, apróra vágott gombával, 50g reszelt light sajttal. Mellé mehet egy nagy tál rukkola is!

Kiegészítések:

Naponta Peak multivitamin, mert sajnos vírusos időket élünk – és 3-4 liter folyadék. Ez cukormentes bármi lehet, én Peak BCAA TST-t keverek el egy 1,5 literes vízbe vagy gyümi teába baj nem lehet. Elüti az éhséget, bár ennyi kajától nem lesz az sem!

Így is lehet: a híres ketogén diéta!

2400 kalóriás étrend

2400 kalóriás étrend férfiaknak

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!