Az élelmiszereken feltüntetett szavatossági időt sokan szentírásnak tekintik és már a dátum közeledtével is bizalmatlanul, biológusokat meghazudtoló kutatási ösztönnel tanulmányozza a vége felé közeledő terméket a konyhapulton. Vajon Ő teszi jól? Vagy vehetjük ennél SOKKAL lazábban is a helyzetet – jelen esetben az étrend kiegészítőkre kiélezve a kérdést? Lejárt fehérjepor, lejárt kollagén, vagy lejárt étrend kiegészítő?
Az étrend-kiegészítők, ahogy a nevük is mutatja – a hagyományos étrend kiegészítését szolgálják, és koncentrált formában tartalmaznak tápanyagokat vagy élettani hatással rendelkező anyagokat, egyenként vagy kombináltan. Ezek lehetnek növényi kivonatok, valamint feldolgozott vagy funkcionális élelmiszereket tartalmazó anyagok. Ezek élelmiszerek.
Lehetőleg törekedjünk arra, hogy semmilyen élelmiszert ne pazaroljunk, és ész nélkül kidobáljuk a kukába, hiszen nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy az élelmiszerekkel, ételekkel így bánjunk. Miközben a Világ egyes részein éheznek, hallottunk olyan vásárlót, aki 2 nappal egy szaloncukor lejárata után, kidobta azt a kukába. Morálisan is aggályosnak tartjuk az ilyesféle viselkedést….Mit tehetünk hogy ezt elkerüljük?
A legtöbb étrend-kiegészítőn „Minőségét megőrzi” (Best Before) dátum szerepel, nem pedig „Fogyaszthatósági idő” (Use By). A kettő között lényeges különbség van.
- A „Minőségét megőrzi” dátum azt jelzi, hogy eddig garantáltan megőrzi a gyártó által ígért hatékonyságot, ízt és állagot a termék.
- A „Fogyaszthatósági idő” (jellemzően romlandó élelmiszereknél, pl. tejtermékeknél található) azt jelenti, hogy a dátum után egészségügyi kockázatot jelenthet a fogyasztása.
Az étrend-kiegészítők, különösen a por állagú termékek, mint a fehérje- vagy kollagénpor, jellemzően nem romlanak meg egyik napról a másikra, viszont fokozatosan veszíthetnek a hatékonyságukból.
lejárt szavatosságú fehérjepor
Tehát az étrend kiegészítőkre kitérve: mi történik, ha eljárt felettük az idő?
Mentsük a menthetőt! Mi az, amit ne dobjunk egyből a kukába?
A fehérjepor az, amiből szeretünk nagy kiszerelést venni, ellenben ha ráuntunk az ízére, könnyen a nyakunkon is marad. Nos, jó hír az, hogy a fehérje a lejárati dátumon túl is fogyasztható, mivel a romlásuk nem indul meg gyorsan, ha jól tároltad. DE:
Talán észrevetted, hogy a tejsavó protein íze idővel megváltozik, ha nem fogyasztod el időben. Ez azért történik, mert az ízesítőszerek általában az első olyan összetevők, amelyek lebomlanak, illetve a lizin aminósav bomlása is ad egy más típusú ízt a fehérjeporodnak. Ezért megeshet, hogy a csokoládé ízű tejsavó például már nem olyan csokis, de nem jelenti azt, hogy bármilyen módon rossz az egészségre. Az élvezeti érték nyilván a cégek számára üzleti szempontból is nagyon fontos, így ők biztosan kötni fogják magukat a lejárathoz, ellenben nem lesz különösebb bajod, ha túlcsúszol a dátumon.
Peak-tipp! Használj kalóriamentes Peak ízesítőt, és biztos nem fogod megunni az életed…ételed! 🙂 Karamell, keksz, sajttorta… akár egy sima csokis, vaníliás proteinnek is új értelmet ad… így még a lejárat előtt jó ízzel bekanalazhatod!
A táplálékkiegészítők lejárati ideje TEHÁT általában iránymutatásként szolgál a termék, különösen az aktív összetevők hatékonyságáról. A kiegészítések lejárati dátuma azt a napot jelöli meg, amikor a gyártó garantálni tudja, hogy a terméket a legmagasabb szintű hatékonysággal rendelkezik: vagyis a lejárati időn belül nem csökkenhet 95% alá a hatóanyag tartalom.
Ezek a dátumokat gyakran inkább azért szükségesek, mert a különféle élelmiszeripar címkézési szabályok kötelező teszik a jelzését, de ez nem szükségszerűen jelzi a termék valódi fogyaszthatóságát. A vitaminok és ásványi anyagok tekintetében érdemes megemlíteni, hogy bizonyos termékek gyorsabban romlanak, mint mások. Az ásványi anyagok például tovább bírják, mint a vitaminok kapszula formájában. (Itt a bevonat bomlása miatt lehet kevésbé tartós a cucc!) A lejárt szavatosságú vitaminok sem veszélyesek, ugyanakkor kisebb a hatékonyságuk (akár 20-40%-kal is…). Az egyéb termékeknek, mint például a probiotikumoknak és az emésztő enzimeknek sokkal rövidebb a megengedett tárolási idejük, mint a vitaminok, ásványi anyagoknak – itt hónapoktól évekig beszélünk. Bár ha túllépték a lejáratukat, akkor ők sem jelenthetnek egészségügyi kockázatot, egyszerűen csak a hatékonyságukból veszítenek.
Lejárt szavatosságú fehérjepor? Akkor mi legyen?
A fehérjeporok (pl. tejsavó, kazein, növényi fehérjék) általában 1-2 évig őrzik meg a minőségüket a gyártástól számítva, ha megfelelően tárolják őket. Lejárat után néhány hónapig vagy akár évig is fogyaszthatók, de az alábbi tényezőket figyelembe kell venni: ha a fehérjepor nedvességet kap, könnyebben beindulhat a baktériumok vagy penészgombák elszaporodása, ami egészségügyi kockázatot jelent. A fehérjeporok nem tartalmaznak sok víztartalmat, ezért nem romlanak meg gyorsan, viszont az alábbi jelek arra utalhatnak, hogy jobb nem fogyasztani őket.
Ha a fehérjepor ezek közül bármelyiket mutatja, ne fogyaszd el: kellemetlen szag, megváltozott íz (keserű, avas jelleg), ragadós vagy csomós állag, látható penészfoltok. A lejárati idő után a fehérjék bomlása minimális, de a vitaminok és aminosavak egy része veszíthet hatékonyságából. Ha például BCAA-val vagy kreatinnal dúsított fehérjeport fogyasztasz, a hatóanyagok lebomlása miatt már nem biztos, hogy ugyanolyan hatékony lesz, mint a friss termék.
Kollagénpor lejárata után: biztonságos-e a fogyasztása?
A kollagén egy rendkívül stabil fehérje, amelynek szerkezete kevésbé érzékeny a bomlásra. Általában 2-3 évig őrzi meg a minőségét, és a lejárati idő után még akár 6-12 hónapig is biztonságosan fogyasztható, ha megfelelően tárolták. Mire figyelj a lejárt kollagénpor esetében? Ha száraz, por állagú, és nincs kellemetlen szaga vagy állagváltozása, valószínűleg fogyasztható. Ha csomós, ragacsos vagy kellemetlen ízű, ne fogyaszd el! A kollagén nem romlik meg könnyen, de ha hidrolizált kollagénnel dúsított italporról van szó, a benne lévő vitaminok és ízesítőanyagok gyorsabban lebomolhatnak.
Mikor kell tehát kidobni egy terméket?
Elég egyértelmű: ha valamilyen minőségbeli változás figyelhető meg a kiegészítőn: más lesz a színe, állaga, például penészedni kezd, elzöldül, sűrűsödik, fura lesz a szaga. Az irány egyértelmű: ami nem FINOM, ne edd meg.
És végül. nézzük meg az étrend kiegészítők tárolásának alapjait:
Fontos megemlíteni, hogy gyártó által feltüntetett lejárati idő csak a megfelelő tárolási körülmények betartása esetén érvényes. A legtöbb kiegészítő eltarthatóságát meghosszabbíthatja hűvös, száraz helyen való tárolás. Ez azt jelenti, hogy a konyha vagy a fürdő, amely különböző hőmérsékletet és nedvességtartalmat mutat, az nem alkalmas hely a termékek számára. Az ablak vagy kocsi szintén nem jó opció a tárolásra, ezek mind gyorsítják a hatóanyagok lebomlását. Mindig olvasd el a címkét, hogy tudd a legmegfelelőbb tárolást, mert ezek meghosszabbíthatják a kiegészítőd életét, akár még a lejárati idő után is.
Bár a lejárati idő után néhány hónappal a legtöbb étrend-kiegészítő még fogyasztható, ha bizonytalan vagy, inkább ne kockáztass. Mindig ellenőrizd a termék állapotát, és ha kétségeid vannak, inkább válassz friss alternatívát!
Egyéb étrend-kiegészítők: meddig használhatók lejárat után? A különböző étrend-kiegészítők eltérő stabilitással rendelkeznek:
Termék típusa | Lejárati idő után meddig fogyasztható? | Megjegyzések |
---|---|---|
Fehérjepor (tejsavó, kazein, növényi) | 3-12 hónap | Ha száraz és nincs kellemetlen szaga vagy állaga |
Kollagénpor | 6-12 hónap | Stabil fehérje, ha megfelelően tárolják |
Kreatin | 1-2 év | Szilárd formában stabil, vízben gyorsabban lebomlik |
BCAA és aminosavak | 6-12 hónap | Fokozatos hatásvesztés, de nem veszélyes |
Vitaminok (tabletta, kapszula) | 6-24 hónap | Zsírban oldódó vitaminok (A, D, E, K) stabilabbak, a vízben oldódók (C, B) gyorsabban veszítenek hatékonyságukból |
Omega-3 és halolaj | 3-6 hónap | Zsírban oldódó, könnyen oxidálódhat – avas szag esetén ne fogyaszd! |
Referenciák:
Posted by: Tanja Schmitz in Supplements May 4, 2017 7,125 Views: When Is It Time to Throw Out Expired Supplements?
https://ods.od.nih.gov/factsheets/DietarySupplements-Consumer/