Egyedül bár önmagad lehetsz, de olykor nem árt, ha ott áll mögötted az edzőpartnered. Ugye jól jönne a segítség mondjuk, ha a határaidat szeretnéd feszegetni, próbálgatni, hogy mire is vagy képes?! Nyilván Veled is többször előfordult, hogy úgy érezted; simán menni fog még egy sorozat, sőt akár nagyobb súllyal is, mint a megszokott, de az eszed közbeszólt, hogy ne, ebből baj lehet! Nos, ha van edzőpartnered, akkor ő fog közbe szólni, hogy szedd össze magad, menni fog…. de ez csak egy ok a nagyon sok közül, hogy miért is eddz egy barátoddal, akár a pároddal.
Teljesítményfokozás
Nagyon fontos, hogy egy edzőpartner segítségével jelentősen csökken a sérülésveszély, illetve egy tapasztaltabb segítő elég jó motiváció is lehet edzés közben, ami egyaránt teljesítményfokóként hathat Rád. Amit javasolni tudok Neked, hogy olyan embert válassz, akit kedvelsz, illetve szívesen töltöd vele az időt, mivel ez a kapcsolat, ha komolyan veszitek a céljaitokat, akkor bizony hosszú távú lesz…
Az például nagyszerű, ha egy olyan barátoddal kezdtek el közösen járni, akivel hasonló adottságaitok vannak, mert akkor húzni fogjátok egymást, ha az egyikőtök lusta lenne, vagy egy kicsit demotivált, akkor a másik ösztönözni fogja, hogy csinálja, mivel ha neki ment, akkor Neked is menni fog.
Teljesítményfokozás edzőpartnerrel
Amennyiben komoly célt tűztél ki magadnak, semmikép se válassz olyat, aki úgy érzed hátráltatna. Szép dolog a barátság, de az senkinek se jó, ha az edzés rovására megy… Ha ismerőseidet viszont egyáltalán nem érdekli a sport, érdemesebb, ha szétnézel a konditeremben, hogy ki az aki egyedül edz. Ha szépen kéred akkor 99%, hogy segíteni fog Neked az utolsó ismétlésben. Ha a teremben mégsem akadna a horgodra senki, szép számmal keresnek már edzőpartnert az emberek különböző fórumokon is.
Persze akkor se kell elkeseredned, ha épen nem ér rá senki, de akkor célszerűbb óvatosabban, inkább a szabályosságra koncentrálnod a nagy súlyok helyett. Ha már edzés, akkor edzőpartner…
És Neked, van edzőpartnered?
PeakMan – K. Géza, olvasói bejegyzés
Tudj meg többet a súlyod menedzseléséről a Google+ oldalunkon!
A peakshop.hu oldalain található információk, szolgáltatások, cikkek nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben fordulj szakorvoshoz betegség esetén!
A táplálék kiegészítők nem gyógyszerek. Az étrend-kiegészítők és a különleges táplálkozási célú élelmiszerek csak élelmiszerek, nem gyógyítanak, előznek meg betegségeket vagy helyettesítenek gyógyszereket és semmiképpen sem alkalmasak a kiegyensúlyozott változatos étrend helyett alkalmazni őket.