Mi is az az IRONMAN? 1978-ban járunk, amikor 12 „őrült” amerikai – persze fontos kérdés, hogy mi számít őrültségnek – fogadásból nekiindult, hogy 3,8 km-t ússzanak, 180 km-t kerékpározzanak, végezetül pedig lefussák a maratoni távot (42,195 km). Mára ez nem pusztán őrültség, hanem egy nagy közönségnek örvendő, egyre sikeresebb versenysorozat. Téged is érdekel?
Ironman
Aki még nem csinált végig egy IRONMAN-t, gyakran kérdezgeti az „tapasztaltakat”, hogyan lehetséges ezt teljesíteni. Fontos leszögezni, hogy ez egy mentális játszma, amelynek során a fizikai felkészülés és a lelki elköteleződés elválaszthatatlanok egymástól. A célhoz közeledve még a fizikailag megfelelően felkészült emberek számára is kitisztul a kép: valójában nem fizikai versenyen veszünk részt, ez csak a látszat. “Ez a sport kihívás, fejben keletkezik, és ott is nyerjük meg!”
Ha túl nagy falat még neked az IRONMAN, próbáld ki magad az olimpiai távon, ahol szépen megfelezed a jövőbeli nagy álmod, s elsőre megelégszel 1,9 km úszással, 90 km kerékpározással és 21 km futással. Ez sem lesz piskóta és ugródeszkának tökéletes a következő évi nagy megmérettetés előtt. Ha pedig az előbbi versenyre még csak felkészülni szeretnél, válaszd ezt a távot, s ússz 1,5 km-t, majd tekerj 40 km-t és végül fuss 10 km-t a célig.
Ironman felkészülés
Hogyan készülj fel az IRONMAN versenyre?
Kropkó Péter – többszörös IRONMAN győztes – szerint nem csak hosszú edzésekkel juthatsz el az IRONMAN 70.3-hoz. A helyes és kiegyensúlyozott edzés nemcsak egy területet terhel, hanem odafigyel az állóképességi, gyorsasági és az erőterületek fejlesztésére is, mint ahogyan a regenerációra, a nyújtásra, a lazításra és a meditatív területekre is szentelni kell időt. A kezdő sportoló a legbiztonságosabban a lassú, hosszú munkával erősödhet hozzá a feladathoz, ezt követően a tempó futásokkal javíthat a sebességén is, míg a végsebességét a résztávos edzésekkel fokozhatja tovább. Az útja során viszont kötelező megerősítenie a törzs izomzatát, megnyújtani a terhelés alatt álló izomcsoportjait, edzésen, versenyen és azon kívüli étkezési és ivási szokásait is a célnak megfelelően kell átalakítania.
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
Alapvető tétel az is, hogy ha nincs meg a gyorsaságod vagy az erőd, akkor lassabban érsz célba. De ha nincs meg az állóképességed, akkor egészen biztosan hiába várod majd a mosolygós célfotót. Fontos a változó terhelés a szervezetnek, mert csak az újszerű inger hatására fejlődik, ám ha ez az inger túlságosan is újszerű, vagy nagy a változás, akkor sérülést is eredményezhet. Nagyon fontos, hogy az edzéseket tervezd meg, a legjobb csatlakozni valamelyik triatlonos közösséghez.
Drága felszerelés helyett a legfontosabbakat szerezd be!
Mielőtt felesleges kiadásokba vernéd magad, arra figyelj, hogy vannak nélkülözhetetlen eszközök, s ezeket szerezd be elsődlegesen. Melyek ezek?
Megfelelő futócipő és futóruházat, ami egyaránt jó hidegben, melegben, esőben és napsütésben is.
A kerékpáros sisak az életedet mentheti meg, a napszemüveggel pedig megfelelő védelmet kap a szemed is (éleslátás, bogarak, napfény).
A gumiruha az úszásnál jelentős szereppel bír, mert nemcsak gyorsabban úszol benne, de megakadályozza az izmok kihűlését.
Persze vannak olyan eszközök, amelyekkel tovább javíthatod a teljesítményedet, ilyen például a könnyebb kerékpárváz vagy a versenyre készített futócipő. Ezek megvásárlása azonban nem szükségszerű, hiszen ha megnézed a hetvenes években rendezett IRONMAN futamokat, láthatod, hogy a siker sosem az eszközökön múlik!
Egy biztos, erőre és kitartásra szükséged lesz, így ne feledkezz meg a megfelelő energiaellátásról, még verseny közben sem!