-+=
Olvasási idő: 4 perc

Valószínűleg egy intelligens férfi vagy, különben nem bírnád elviselni, hogy rendszeresen traktállak az okoskodó írásaimmal. Igyekszem ezért mindig, minden RÉSZEDHEZ beszélni, a tudatodhoz, lelkedhez és a testedet is segíteni.

Tudata tehát minden embernek van, de csak kevesen vannak ” a valódi tudatuknál”. Magunkat azzal a KIS személyiséggel azonosítjuk, aminek az életünkben erősen teret engedünk. Az ÉRTELMÜNKNEK.

Ez egy korlátozott valami, ami az emberi lény 24 óráját kitölti hangos beszélgetéssel. Ha egy picit magadba nézel, hallhatod a saját BELSŐ beszélgetésedet. Ez az ÉRTELMED, az agyad, ami folyamatosan nyomja a sódert. Teljesen lefoglal, hiszen nem tanultuk meg hogyan kell leállítani, ám az iskolában felerősítettük jó 20-30 év tanulással.

Ma, ha megengeded, engedjük előre hangos értelmünket, hogy jól elmagyarázza nekünk, hogy hogyan csináljuk meg a tutit, miközben aztán mindannyian tudjuk, hogy ettől valami totálisan mást fogunk tenni – azt amit a szívünk súg. 🙂 Ezek vagyunk mi, emberek. 

Azt nem tudom, hogy Te mennyit gondolsz az agyadra, mint a szervre, amely az egész életedet irányítja, de én bevallom sokat. Ezért minden aggyal kapcsolatos kutatásra azonnal lecsapok.

Szeretem, ha csodásan pörög, messzi emlékek vagy régen tanult információk könnyen elérhetőek benne, azonnal nyomja a válaszokat, vagy bugyognak fel belőle az ötletek. Ahhoz, hogy az agyad tökéletes egyensúlyban legyen, fel kell fognunk, hogy benned 2 LÉNY lakik egyszerre.

1. Az emberiség jelen pillanatban erősen kihangsúlyozza a tudását, az értelmét, a logikát. A plecsniket, amiket az iskolában tanult eredményeidre kaptál, sokra értékeljük.

Ezek az EGYLÁBÚ emberek, akik csak a bal agyféltekéjüket használják. Ők előbb utóbb, elbotlanak és elesnek. Egy lábon nem lehet hosszú utat megtenni, fél erővel nem lehet messzire eljutni. Így működik a számítógép is. A legtöbb scifiben a gépek által uralt világ, a szeretet hiánya miatt, mindent elpusztít, ami élő. Így nem lehet élni.

2. Tudjuk, hogy az emóciók, az intuíció a jobb agyféltekédben tanyázik, és csak akkor tökéletes a rendszered, ha a két oldalad összeköttetésben áll egymással. Ezért a jobb agyféltekédet vagy lelkedet, vagy szívedet érdemes használatba venned. Ehhez már egy előző írásomban nyújtottam segítséget, a Belső Utazás terápiáról szóló írásommal.

Ha megértettük, hogy 2 lábon állunk csak stabilan, és ekkor leszünk boldogok, akkor nyomom az egyik új kutatási anyagot, amit Dr. Al Searsnél találtam, és fantasztikus.

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Nekünk pontosan ugyanaz az éles, tiszta, fiatalos pörgés kell a fejünkben, mint 20 évvel ezelőtt. Tiszta agyra van szükséged, és ezt a legtöbb ember elveszti, ahogy idősödik. Megtartani ezt NEM LEHETETLEN!

Az agy, pontosan UGYANOLYAN, mint az izom. Ha edzed, formában marad és nem puhul el.

Egy új UCLA vizsgálatban derült fény arra, hogy egy olcsó, könnyen elérhető, recept nélkül kapható kapszula több évvel fiatalíthatja az agyadat. A legokosabb emberek mind, használják ezt. Pláne a különlegesen tehetséges gyerekek.

Egyetlen dolgot csinál ez a kapszula: segít az agyadnak jobban funkcionálnia, és megállítja annak öregedését. Ahogy idősödsz, az agyad egyes területei akár 0.5%-ot is zsugorodhatnak évente. A szürke állomány eme vesztesége okozza azt, hogy öregebb korunkban gyengül az agyi tevékenységünk. A hippocampus főként érintett, ezért ilyenkor a memória és a tanulási képességünk romlik.

Az UCLA tanulmány azonban megmérte eme emlegetett kapszula hatékonyságát és a következő történt.

265 felnőtt nőnek és férfinak adtak ilyen tápanyagot, akik 65 éves kor felett voltak, majd MRI-n szkennelték az agyukat.

UCLA kutatói azt találták, hogy ez a tápanyag az agykéreg tevékenységét 14%-kal fokozta. Ezeknek az embereknek a hippocampusa 14%-kal volt nagyobb azokhoz képest, akik NEM vették be ezt az anyagot.

Gondold meg! 14%. Ennyit 28 év alatt zsugorodik az agyad.

Más szavakkal, 28 évet fiatalodtak ezek az emberek fejben pár hét alatt. Dr. Cyrus Raji, ennek az UCLA vizsgálatnak a vezetője, nehezen tudta rejtegetni izgalmát.

Mert mi az alternatívád?

Az, hogy nem használod ezt a cuccot, és akkor szép csöndben zsugorodnak a lehetőségeid is. Nem emlékszel dolgokra, fényképekről szeded össze az emlékeid, új vállalkozást már ne indíts! Ezt NEM engedhetjük, hiszen az lenne a normális, ha 60 éves korunkban kezdenénk el valami teljesen újat tanulni, vagy új irányba helyezni az életünket.

Mi ez az agyi Tápanyag, amivel a tanulmány készült? A DHA zsírsav.

Tudom, a halolajról már elég sokat dumáltam, de egyszerűen NINCS más, ami ezt tudná tenni a szervezetünkkel. Az agyunk kb. 60% zsír, ráadásul DHA. A DHA-val egyszerűen az agyad építőanyagát viszed be a testedbe. Ezzel regenerálódik az agy, ezzel tud új ágakat építeni, vagy a kapcsolatait karban tartani.

A gyerekekre még kitérnék, mert valamiért nem ment még át ennek a jelentősége!

A világ egyik legpotenciálisabb tápanyag forrása az anyatej. Van olyan UCI vizsgálat, amely azzal foglalkozott, hogy az anyatej DHA tartalma hogyan folyásolta be a magzat neuronjainak fejlődését. Csak nézz rá a képre! DHA nélkül a neuronok nem nyúlnak ki olyan messzire, nincsenek olyan kiterjedt kapcsolataik, mint DHA-val. Mindenkinek aki kevés halat fogyaszt, HALOLAJAT kellene szednie.

1. Kép: DHA hiány esetén a neuronok állapota
2. Kép: DHA jelenlétében a neuronok állapota

Pakolj be néhány halolajat a kosaradba, úgyis pár hét alatt elfogy és a családod minden tagjának használnia kellene.

halolaj-neuronok

omega_3_halolaj

 

Forrás:

Dr. Al Sears
Kurt Tepperwein
2 J.V. Pottala, K. Yaffe, J.G. Robinson, M.A. Espeland, R. Wallace, W.S. Harris. Higher RBC EPA + DHA corresponds with larger total brain and hippocampal volumes: WHIMS-MRI Study. Neurology, 82 (2014), pp. 435–442

Agyi fokozás

Agyi működés fokozás

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!