-+=
Olvasási idő: 2 perc

Szakács Sanyi már nagyon régóta a Peak csapatának tagja, mégis keveset hallunk róla. Szökőévente egyszer azért ő is bejelentkezik nálunk, tudatva, hogy még él!

Szakács Sándor

Sanyi pár hónappal ezelőtt megkezdte a felkészülését egy betervezett fotózásra – mellékesen Sanyiról azért tudni kell, hogy ő az év minden napjában piszok jó formában van. Ez időszak alatt 13 kg-ot adott le, és elmondása szerint csak az étkezésen változtatott, az edzéstervén nem.  Na jó, egy kicsit mégis, hiszen most már az úszás is szerepel Sanyi edzéstervében!

“Soha életemben nem tudtam úszni, most, hogy csökkent a testsúlyom, beiratkoztam egy tanfolyamra, és már a 8. órámnál tartok!:)”

Szakács Sándor diétája

Milyen szigorításokat jellemzik Sanyi étrendjét?

Ő az, aki egész évben odafigyel az étkezésére, nyugodtan kijelenthetjük, hogy a hét minden napján képes a csirke-rizs kombináción élni, nem megunva azt. Sándorunk is a jól bevált dobozolós módszert követi, de diétázni csak így lehet, előre megtervezve, odafigyeléssel!

33% OFF a stressz elleni termékekre!

sanyi-munkahelyi-huto

 

Nem nagy ördöngösség, az étkezés a kulcs a testépítésben (is)!

A képlet is egyszerű, diéta idején meg kell emelni a fehérjebevitelt, és mérsékelni a szénhidrát-, és zsír mennyiségét. A megcsappant energiakészlet feltöltésére nagy segítséget nyújtanak a táplálékkiegészítők, Sanyi a BCAA-ra esküszik.

” A BCAA TST fogyasztását nem az edzésekhez kötöm, napközben is ezt iszom, csökken tőle ez étvágyam, de nincs izomleépülés, mert nem éhezem!”

szakacs-sanyi-bcaa-tst

További terveit tekintve Sanyi egyelőre leállt a versenyfelkészüléssel, mert orvosa véleménye szerint pengeélen táncol a 2013 óta meglévő köldöksérve végett, így jobb elkerülni a nagyobb baj. Persze becsúszott egy kis bokasérülés is a fotózásra való készülésbe, így még egy márciusi műtétet be kell jegyezni a naptárba a csúcsforma véglegesítése előtt.

Fel a fejjel, vagyis lábbal Sanyi, és sok sikert!

szakacs-sanyi-bokaserules

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!