-+=
Olvasási idő: 4 perc

Pár hét múlva elkezdődnek a Fitnesz Modell Anyuka versenyek. Elsőként május 7-én, a Bodysport Kupán, majd május 20-án a 4. Testépítő és Fitness IBFF Euróba Bajnokság keretein belül kerülnek megrendezésre ezek a versenyek. Az édesanyák már nagyon várják, izgulnak és természetesen készülnek is a versenyekre edzéssel, speciális diétával. Mi is szeretnénk segíteni, hogy közel a véghajrához minél jobb formával tündökölhess majd a színpadon, ezért ingyenesen még most is rendelkezésedre áll és bármikor letölthető a fitnesz modell anyuka híranyag, ami tartalmaz edzéstervet, étrendet valamint táplálék kiegészítő ajánlatot. Bizony, ezen három összetevő segítségével Te is könnyebben célt érsz majd!

Mit tanulhatsz Te is a mozgásképzésen?

A mozgásképzés is fontos része a felkészülésnek, itt tanulhatod meg azt, hogy a színpadon állva hogyan mozogj, mit hogyan csinálj, hogy a bírók által kapott pontszámokat még inkább fel tudd tornászni. Jó alkalom ez a gyakorlásra, a benned lévő kérdések megválaszolására a versennyel kapcsolatban.

Palatinus Tünde vezetésével és a tapasztalata átadásával pedig sokkal bátrabb és magabiztosabb lehetsz a színpadon. Márciusban már volt két alkalom a mozgásképzés gyakorlására, de ha nem jutottál el, semmi baj, áprilisban még szintén lesz két alkalmad részt venni ezeken. Itt találkozhatsz a szintén készülő többi édesanyával, tapasztalatokat cserélhette, beszélgethettek, kicsit akár ki is kapcsolódhattok a gyakorlás után.

Miért is jó a mozgásképzés?

Rapai-Temcsák Lilian Fitt Anyuka, aki részt vett az első versenyen, összeszedve minden erejét, ismét színpadra áll. Lilit már ismerheted, számos, finomabbnál-finomabb sütemény receptet oszt meg veled is itt a Peak magazinban. A sütemények mellett természetesen tartja a szép formáját, sportol rendszeresen pici gyermeke, Rudi mellett is.

Kifaggattuk Lilit a mozgásképzésről, hátha Te is kedvet kapsz hozzá:

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

„Októberben elhatároztam, hogy újra belevágok, és ismét kipróbálom magam a Fitnesz Modell Anyuka versenyen, amely májusban kerül megrendezésre. Természetesen ezért sem volt másképp, hogy amikor Palatinus Tünde meghirdette az idei mozgásképzés időpontját, egyből jelentkeztem is.

Míg az előző szezonban félve vártam ezt az alkalmat, mert még nem tudtam, hogy miről is lesz szó, most izgalommal telve. Teljesen kicserélődött a csapat, csak én voltam olyan, aki már indult ilyen versenyen, leszámítva a Pro Fitness kategóriában induló Demeter Katit. Nagyon jó érzés volt más anyukákkal megosztani a tapasztalatainkat, hogy kinek, hogy megy a felkészülés, megvan-e már a cipő és a járás benne, illetve milyen bikini lenne az ideális, ki hol/hogyan fog barnítani. A mozgásképzés első fél órája erről szólt, hogy Tünde megválaszolta azt a rengeteg kérdést, amiket az anyukák összegyűjtöttek, majd mindenki felvette a magas sarkú cipőjét, beálltunk a tükör elé és indult a móka egy órán keresztül.

Amikor internetes videókat néz az ember, akkor ez olyan könnyűnek tűnik, de amikor ténylegesen neked kell csinálni, akkor egyből nem úgy tud mozogni az a láb és kéz együtt, illetve, hogy előnyös legyen a számunkra és még az izmaidat is megmutasd. Szóval felér egy könnyebb edzéssel, de mindenképp megéri, csak ajánlani tudom. Persze itthon gyakorol az ember, de jó, ha van valaki profi, aki ezt kontrollálja, mert lehet, hogy a család, barát, barátnő nem olyan szemmel nézi a próbálkozásaidat.

Eltelt újabb két hét és már jött is a következő mozgásképzés. Most kevesebben voltunk, de ez nem szegte kedvünket, így legalább mindenki korrigálására sokkal több idő jutott. Úgy érzem, hogy most már jobban is mentek ezek a nőiesebb beállások, remélem, hogy az elkövetkezendő kettő mozgás óra alkalmával is tudok majd javítani. Mindenképp elmegyek, nem csak a mozgás miatt, hanem mert ez egy kis kikapcsolódás a többi anyukával, illetve mert lesz lehetőség elő regisztrációra is, és akkor nem kell majd a verseny napján ezzel foglalkozni, idő szánni rá, hanem csak magunkkal foglalkozhatunk.”

Mint mond maga a képzés vezetője, vagyis Palatinus Tünde?

Palatinus Tündét, mint a verseny főszervezőjét, más versenyeknél bírói posztot ellátó személyt, illetve az anyukák lelkes segítőjét, fitnesz bajnokot is megszólaltattuk mozgásképzés ügyben, mint egy más szemszög képviselőjét.

„Igazából egyre kevesebben vannak, ami teljesen érthető is. Két oka van; az első szezonban, tavaly tavasszal nagyon sok anyuka érdeklődő volt a versenyre, szép számmal jöttek is, 66-an voltunk. Kifejezetten színvonalas mezőny gyűlt össze, amire mi sem számítottunk. A nézők és az indulók is megbizonyosodtak arról, hogy család mellett is lehet fitten, sportosan élni, sőt, esetleg egyszer-egyszer színpadra is állni.

Az anyuka kategória élmezőnye a hivatalos fitness modell kategóriában is megállja a helyét, vagyis önmagában nem elég az, hogy “sokat alakultam”, illetve az “ahhoz képest” csinos vagyok. Ezt mutatja az is, hogy a második szezonban már kevesebben álltak színpadra, de a mezőny összessége sokkal jobban felkészült volt, és ez a mozgásképzésre is vonatkozik. A másik ok az, hogy az újdonság erejével sokan azt gondolták, hogy a fitness modell anyuka színpadi mozgás eltér a hivatalos kategóriától, pedig a különbség pusztán annyi, hogy egy kicsit visszafogottabb, elegánsabb, kevésbé hivalkodóbb az anyukás színpadi prezentáció.

A versenyek videóit nézve, az interneten sok ilyen témájú videó van, amiből remekül lehet tanulni, edző, barátnő segítségével. Ez nem olyan, mint egy tornaverseny, ahol a szakembernek a hosszú évek tapasztalatával, rutinjával kell asszisztálni, például egy nyújtott testű csavart szaltót. Természetesen hasznos a mozgásképzés, a rutinos versenyzők is külön figyelmet fordítanak rá, a verseny közeledtével napi szinten gyakorolnak. Amit te könnyedén előadott “kis semmiségnek” látsz, az mögött kemény munka, sok-sok gyakorlás van.

Nagyon fontos mindez, mert a bírók az összhatást nézik, márpedig a leggyönyörűbb versenyforma sem érvényesül igazán, ha valaki nem tudja jól megmutatni. A bizonytalan, félszeg kisugárzás néha helyezéseket vehet el.”

Még van pár hét, jelentkezz, gyakorolj és tündökölj a színpadon! Figyelem! A családot se hagyd otthon, hiszen gyermeked az eredményhirdetésnél ott lehet veled a színpadon!

Családi eseményt kovácsolunk ezen a napon, Családi nap – Fitnesz nappal egybegyúrva!


fitnesz modell

fitnesz modell képzés

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!