-+=
Olvasási idő: 4 perc

Unalmasnak tűnik a cím, ezért megspékeltem azzal, hogy az étrend-kiegészítőidben is megvannak azok a fűszerek, amelyek a konyhádban. A különbség a SOKKAL NAGYOBB koncentráció!

A fogyókúra világában jártasabbak tudják, hogy Dunát rekeszthetünk a különféle diétás étrendekből: a legváltozatosabb menükből válogathatunk, célunktól és meggyőződésünktől függően.

A fűszerek azonban szinte minden fogyni vágyó konyhájában megtalálhatóak. Nap, mint nap használjuk őket, de kevesen állítják módszeresen a kilók leadásának szolgálatába. A fűszernövények nem csak ízesítik és feldobják a diétás ételeket, de elő is segíthetik akár az emésztést vagy a zsír lebontását.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy fűszerezd meg az ételeidet, és akkor majd lefogysz. De tény, hogy a megfelelően fűszerezett étel, HOSSZÚ távon, évek alatt egy egyensúlyi állapotot hozhat létre a testedben. A fűszerek antibakteriális hatásúak, és az inzulin érzékenységedre jótékonyak lehetnek, és ha hiszed ha nem, innen indultak ki az étrend-kiegészítők fejlesztői is.

Azok a fűszerek és gyógynövények, amelyeket a néphagyományok ismernek, és az emberiség több ezer éve használ, nagy dózisban, felerősítve, felkoncentrálva gyors és ütős eredményeket érnek el a szervezetedben, akár pár hét alatt. Erről szól az étrend-kiegészítők fejlesztőinek munkája.

5 fűszer, ami a konyhádban és az étrend kiegészítőidben is benne van!

Íme a top 5:

1. Gyömbér

A gyömbér segíti az emésztést, támogatja a zsírégetést és csökkenti a koleszterinszintet, ezen kívül csökkenti a magas fehérjetartalmú ételek fogyasztása utáni savasodást. Lereszelve érdemes salátákhoz, köretekhez, de különösen hüvelyesekhez hozzáadni, hiszen csökkenti a puffadást és a gázképződést.

A gyömbérnek olyan sok és fantasztikusan sokrétű hatása van, hogy most több, mint 20 oldalt rakhatnék ide Neked. A gyömbér fokozza az alapanyagcseréd, stimulálja a tested energiatermelő képességét – azaz egyszerűen pörögni kezdenek a rendszereid. Ezt a tulajdonságát használjuk ki a Speed nevű energizálóban, ami arról híres, hogy olyan könnyedén működik, hogy laptop előtt ülve is élvezheted, hogy élesen vág az elméd, és fókuszálsz a munkádra.

Tudtad, hogy a fahéjat akár cukorként is használhatod?

2. Fahéj

30% OFF + Ingyenes Szállítás a Peak Télapótól! Most használd ki!

A fahéjat cukor helyett is használhatod, így különösen hatékony lehet. Kávédat vagy akár desszertként készült sült almát is ízesíthetsz vele, de akár a reggeli zabpehelyhez is bőven adhatsz belőle. Szabályozza a vércukorszintet, így a hirtelen ránk törő farkaséhséget is megakadályozhatja.

A fahéj is extra dolgokat tud. Abban jó, hogy csökkenti a vércukorszinted, így kevésbé vagy éhes, és az IR és cukorbetegeknek rengeteget tud segíteni, hiszen természetes módon teszi ezt. A CarbeDiem-ben használjuk ezt a hatóanyagot, azért mert ez a zsírégető pont arra való, hogy azokat a szénhidrátokat „írtsa” ki, amelyeket már megettél. 🙂

A CarbeDiem káprázatos eredményeket tud felmutatni akkor, amikor már túl vagy a falási rohamon. Amit lehet megtesz, hogy az elfogyasztott szénhidrátok NE landoljanak az alakodon.  Vészhelyzet esetén, nem árt otthon tartani.

3. Kurkuma

Ez az indiai fűszer, mely a curry fűszerkeverék alapeleme is, húsételekhez vagy párolt rizshez adva gyulladáscsökkentő hatással bír, megelőzve az elhízást és zsírpárnák kialakulását. Segít megtisztítani szervezetet a lerakódott salakanyagoktól, meggyorsítva az anyagcserét és koleszterincsökkentő hatással is bír.

Gyulladás = elhízás. A kurkumin, a kurkumából kinyert hatóanyag az utóbbi években került reflektorfénybe, ugyanis rájöttünk: a gyulladásaink miatt vagyunk betegek. Önmagában a gyulladás csökkentésével, már fogyás és a szervezeted normális működése jelentkezik eredményképpen.

A Resveratrol nevű, erős gyulladás csökkentő kiegészítő tartalmazta a kurkumint, ez éppen továbbfejlesztésen esik át.

4. Mustár

A mustár kapszaicin tartalma miatt elősegíti a zsír energiává alakítását. Fontos azonban ellenőrizni, hogy ne tartalmazzon cukrot. Serkenti a salaktalanítást és a bélműködést is, húsokhoz, de mustármagként akár teához is adhatod.

A mustár is az alapanyagcserét fokozza, jóllehet kérlek ne arra a mustárra gondolj, amivel mi, hétköznapi emberek találkozunk. A sárga, műanyag dobozos, nyomós mustárt könyveljük el máshova. 🙂

A mustárban lévő értékes hatóanyag a kapszaicin, amelyet mi nem a mustármagból nyerünk ki az étrend-kiegészítőidhez, hanem chili paprikából. A kapszaicinról ugyanúgy, mint fentebb a gyömbérről több mint 20 oldalt írhatnék ide. Rákellenes hatású, amit minden gyulladás megelőző hatóanyagról el lehet mondani. Talán érdekes lehet, hogy mivel stimulálja a pajzsmirigyet, segíthet a pajzsmirigy alul-működés kezelésében. Fokozza az anyagcseréd.

A Thermodyn hasonló hatóanyagokat tartalmaz, mint a kapszaicin, csak jóval erősebb formában.

5. Kömény

A kömény lencseleveshez, lencsefőzelékhez és barnarizshez is jól illik. A koleszterin-és a vércukorszintre is jótékony hatással bír, illetve elősegíti a zsírégetést, megszünteti a puffadást, felfúvódást. Érdemes napi egy kanállal fogyasztani belőle.

Köményt most egyik Peak termék sem tartalmaz, de a Dr. Herznél van a szortimentben fekete kömény olaj. Elsősorban allergia ellen használatos, és nem kifejezetten a zsírégetésre használjuk, de a gyulladások ellen igenis hatásos.

Talán abban segített ez az írás, hogy megértsük, hogy az étrend-kiegészítők élelmiszerek, ételek, de olyan erősen koncentrált formában, amelyet a természetben nem találni meg. Így 2016-ban már élvezheted a tudomány által elért eredményeket úgy, hogy semmi mást nem csinálsz, csak a természet adta megoldásokat használod fel!

zsiregeto-fuszerek

 

Források:

Imparl-Radosevich, J., et al. Regulation of PTP-1 and insulin receptor kinase by fractions from cinnamon: implications for cinnamon regulation of insulin signalling. Horm Res. 50(3):177-182, 1998.

hakravarty, N. Inhibition of histamine release from mast cells by nigellone. Ann Allergy. 70(3):237-242, 1993.

Sekiya, K., et al. Enhancement of insulin sensitivity in adipocytes by ginger. Biofactors. 22(1-4):153-156, 2004.

Yamahara, J., et al. Cholagogic effect of ginger and its active constituents. J Ethnopharmacology. 13(2):217-225, 1985.

Osaka, T., et al. Thermogenesis mediated by a capsaicin-sensitive area in the ventrolateral medulla. Neuroreport. 11(11):2425-2428, 2000.

Zsírégető fűszer

Zsírégető fűszerek konyhában

 

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.