-+=
Olvasási idő: 6 perc
Tapasztó-Füzesi Tündènek hívnak 33 èves vagyok 172 cm magas. Három gyönyörű gyermek anyukája. Történetem 2019. januárjában kezdődött mikor is az a bizonyos mérleg 118,5 kg mutatott. Leírni is borzasztó: kamasz korom óta mindig is husisabbnak számítottam, de ez volt a csúcs pont. Jelenleg 79 kg vagyok – és 75 kg a cél. De mi történt lassan 2 év alatt?

1) Mikor és mi volt az a pont, amiért belekezdtél az életmódváltásba?

Történetem már körülbelül kamasz koromban elkezdődött, azóta küzdök a súlyfelesleggel. Három terhességem alatt pedig még pluszba is rakódtak rám szépen a kilók… Ráadásul amikor kisfiammal voltam várandós, pajzsmirigy rendellenességet is megállapítottak nálam – amit 2017-ben meg is operáltak. A bal oldali pajzsmirigyemet teljesen el kellett távolítani, mivel olyan mértékben megnőtt hogy már nehezen kaptam tőle levegőt.

Bíztam benne, hogy műtét után majd szépen minden helyre áll és varázsütésre majd szépen le fogyok. Hát sajnos nem így lett… Továbbra is csak híztam. Így már nem volt mire fogni a plusz kilókat. A bizonyos fordulópont 2019 januárjában történt, akkor döntöttem el hogy változtatni szeretnék és ez így nem mehet tovább – akkor már 118,5 kg mutatott a mérleg.

2) Milyen nehézségek voltak az életmódváltás során – ezekkel miképp küzdöttél meg?

Talán a legnehezebb része az volt, hogyan egyeztessem össze az én és a család többi tagjának étrendjelt. Biztos vagyok benne hogy sok kis gyerekes anyuka itt adja fel… Nagyon kimerítő tud lenni, hogy ahányan vagyunk, annyi féle ételt főzzek, és szinte az egész napomat a konyhában töltsem el. Egyetlen járható út ilyenkor, hogy a család többi tagját is szépen fokozatosan új étrendre kell állítani. A nagylányom élvezi az új recepteket. Szívesen megkóstol minden újdonságot a két kicsi már keményebb dió volt, de sikerült úgy alakítani, hogy nekik is és nekem is jó legyen. A legjobb példa erre a túrós tészta: amikor nekik azt csinálok, olyankor magamnak veszek ki külön túrót és diétás körözött készül.

Amúgy szerencsére ma már rengetek ételnek megvan a diétásabb, cukor- lisztmentesebb verziója, így könnyebbé teszi a diétát, illetve azt, hogy az egész család örömmel bevonódhasson!

A másik nagy nehézség azok a bizonyos hullámvölgyek, amiből bőven jutottak és még jutnak is nekem. Nagyon frusztráló tud lenni, amikor egy időre megáll a fogyás vagy éppen olyan is előfordul, hogy 1-2 kg többet mutatott a mérleg egyik hétről a másikra. Ilyenkor nagyon el tud keseredni az ember. Ezekben a pillanatokban legszívesebben hagytam volna a francba az egészet. Mert ugye nekem úgyse fog sikerülni. De aztán arra gondoltam, ha már eddig eljutottam, nem adhatom itt fel, tovább kell folytatni és sikerülni fog.

3) Milyen diétás trendet, étkezési szokásokat folytattál?

Rengeteg trendi diétát kipróbáltam, de valahogy sohasem hozta meg a kívánt eredményt, mindig elhasaltam egy idő után. A legtöbb ilyen trendi dièták nehezen betarthatóak, főleg ahol kisgyerekek is vannak a családban pl.:90 napos Étrend, káposzta leves kúra stb… mind – mind bukta volt. Nekem ami bevált az a kalória számolás volt – ma már jó kis applikációk elérhetőek letölthetőek bárki számára.

Mindemellett  első körben elhagytam a fehér kenyeret, helyette teljeskiőrlésű kenyeret fogyasztok, abból is keveset és teljesen kiiktattam a tésztát. Chipsek péksütemények is eltűntek, helyettük alkalmanként olajos magvakat fogyasztok, de abból is maximum csak egy maroknyit. Bevezettem új köretnek a bulgurt, és a fehér sovány húsokat párolt zöldségekkel. Sütni kókuszzsírral, vagy kalóriamentes olajsprayvel szoktam.

33% OFF az Őszinte Visszajelzésedért! Írd meg nekünk - szeretettel: Peak

4) Milyen edzésmódszert folytattál, heti hányszor sportoltál?

Körülbelül amikor elértem a 100 kg-ot, akkor kezdtem el itthon különböző aerobikos youtube videó alapján tornázni. A Norbi duci tréning volt az első, amit kipróbáltam egy 20 perces videót találtam és azt mindennap csináltam. Meg kell mondani a gyerekek jót nevettek rajtam, ahogy anya ugrál össze vissza a nappaliban. De aztán ahogy mindennapossá vált ez a torna, néha már ők is beálltak és élvezték az egészet. Olyan 90 kg-ig csináltam ezt, illetve később vettünk egy ellipszis trénert, azzal 10 percet két három naponta.

Aztán egy idő után már ez is kevésnek tűnt, úgy hogy elkezdtem célzott gyakorlatokat végezni – főként hasizom és láb erősítő gyakorlatokat részesítem előnyben . Illetve ismerkedem a súlyzós edzéssel. Jelenleg hetente 4-5  alkalommal végzek ilyen gyakorlatokat.

5) Milyen táplálékkiegészítőket használtál?

Amikor -18  kg-nál  tartottam, akkor ajánlotta egyik ismerősöm a kollagént. Majd neten többféle kollagén márkát összehasonlítva a Peak mellett döntöttem. Szuper lehetőség volt akkor hogy a rendelés előtt egy kollagén termék mintát is megtudtam kóstolni, ami nagyon ízlett nekem. Azóta is rendszeresen fogyasztom a Peak kollagént. Az új kedvenc a mangó margarita 🙂 A kollagénnek köszönhetően a hízás során megnyúlt bőröm elég szépen vissza húzódott. bár gondolom a három gyerek szoptatása is hozzá tett ehhez, hogy nem volt egyszerű rendeb hozni.

Kezdetben még szedtem  Peak HCA-t az  nagyban segítette a diétámat, javította teljesítőképességemet és kevésbé voltam fáradt. A HCAról azt kell tudni, hogy erős étvágycsökkentő – ezt nem kell részletezni, miért nagy segítség, ha diétázol… de másfelől a bevitt szénhidrátokat sem engedi zsírokká alakulni.

Mostanában kezdtem kiegészíteni az étrendemet fehérje porokkal és BCAA-val. Ezek főképp az edzések mellé hasznosak, bár a fehérje porok szuper desszert alternatívát is jelentenek, ha megkívánok valami édeset. Továbbá rendszeresen szedek vitaminokat.

6) A szociális környezet hogyan viszonyult az életmódváltáshoz?

Családom teljes mértékben támogatja a diétámat. Ha meglátogatjuk a nagyszülőket igyekeznek mindig olyan ételeket is készíteni amit én is ehetek. Hatásomra a család többi tagja is kezd egészségesebb étrendet kialakítani. Férjem teljesen átállt az én étkezési szokásaimra, ezáltal ő is le adott 15 kg-ot. Az ő hatására kezdtem bele a súlyzós edzésekbe is, mára már együtt végezzük itthon a gyakorlatokat.

7) Milyen mérhető testi/fizikális változás volt? (testsúly, centik – egészségügyi adatok is, ha voltak?)

2019. január 118,5 kg voltam, centieket sajnos nem mértem pedig biztosan látványos lett volna. Most 2020 novemberében 79 kg vagyok. Bele se gondoltam volna, hogy egyszer 7-el fog kezdődni a súlyom. A ruha méretem 50-52 -esről 38-40 -es.

Mindig kisebb célokat tűztem ki magam elé, általában 5-6 kg -ot. Jelenlegi célom a 75 kg 🙂

8) Miben változott az életed – lelkileg/szociálisan?

Rengeteg elismerést, bókot kapok az ismerőseimtől, hogy milyen csinos lettem. Férjem nagyon büszke rám a kitartásomért, akaraterőmért ,  és az elért eredményeimre. Aktívabban tudok a három gyerekkel foglalkozni, rengeteget sétálunk és egyáltalán nem esnek nehezemre ezek a séták. Energikusabb és lelkileg magabiztosabb vagyok. Nem takargatom magam, nem bujkálok a gyerekek mögé egy- egy fotó alkalmával, hanem büszkén ki húzom magam és melléjük állok .

Nagyjából ennyit tudok röviden elmesélni. Csatoltam pár fotót a jelenlegi alakomról, eltettem két nadrágomat, hogy emlékeztessem magam honnan indultam, a napokban készült arról is fotó. A 118,5 kg állapotomról nem sok egész alakos kép készült, mert utáltam magam úgy látni és ki is töröltem őket… tudom ez is egy strucc politika volt, szégyellem is magam miatta, úgy voltam vele ha nincs rólam kép nem is nézek ki úgy 🙁 de amit találtam azt is csatolom. Köszönöm, hogy elolvastátok a történetem.

Bővebben az egészséges zsírégetőkről ITT!

Ha Neked is van sikersztorid a Peak segítségével, akkor várjuk a Te jelentkezésedet is a [email protected] címre!  Motiválj másokat Te is! Részletek ITT!

40 kiló fogyás

hogyan fogytam le 40 kilót

Töltsd le INGYEN a Ketogén DIÉTÁS étrended!