Lassan 4 éve, hogy saját elhatározásomból életmódot váltottam. Súlyproblémáim ugyan sosem voltak, de mint szinte mindenkinek, nekem is jelentkeztek a helytelen táplálkozás és életmód „tünetei”. Nehéz elkezdeni, ez tény, de ha egyszer rászánod magad, utána már sokkal könnyebb lesz, hidd el nekem.
Életmódváltás
Először itthon kezdtem el tornázni DVD-re. A legelső alkalommal 10 perc megállított, mivel nem volt hozzá szokva a szervezetem ehhez a mozgásformához. Kapkodtam a levegőt és szakadt rólam a víz. El sem hittem hogy 20 percet sem bírok végig csinálni. Semmi baj, mondogattam magamban, holnap többet csinálok majd és magamhoz mérten emelem a nehézséget és az időtartamot.
Teltek a hetek majd a hónapok és egyre látványosabb volt a változás, bennem pedig dolgozott a bizonyítási vágy. Az étkezésre is egyre inkább odafigyeltem, elhagytam a fehér lisztet és a cukrot, az üdítőket szénsavmentes vízre cseréltem. Később elkezdtem futni és a további fejlődés érdekében itthon súlyzózni. Az életem részévé vállt és ha 2-nél több napot kihagytam, már lelki-ismeretfurdalásom volt. ( Ez mai napig így van.) A közösségi oldalon folyamatosan nyomon követtem Réka mindennapijait, posztjait és fellépéseinek helyszíneit. Egyszer aztán kiposztolta, hogy itt tart órát a közelben. Ennek nagyon megörültem és megkértem a barátomat hogy menjünk el. Így is történt. Egy egyetemi körcsarnokban volt az óra, ahol több mint 300 lelkes ember volt kíváncsi rá. Nem vagyok az a szégyenlős, de kicsit feszélyezve éreztem magam az elején annyi ember között. Megszólalt a zene és több száz ember keze egyszerre lendült a magasba. Egyszerre mint ha minden „félelmem” elszállt volna. Igazán felemelő érzés volt. Mindenki mosolygott és hihetetlen energiák áradtak. Senki sem azzal foglalkozott, hogy ki hogy csinálja, vagy ki meddig bírja. Inkább segítették egymást amiben csak tudták.
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
Minden percét élveztem és a másfél órás edzés végén elégedetten nyugtáztam, hogy ezt is megcsináltam. Nem bántam meg hogy elmentem, mert hatalmas motiváció volt számomra és azóta is amikor csak tehetem részt veszek ezeken az órákon. Van hogy több tíz kilométert is utazunk érte, de megéri. A barátom azóta is minden egyes alkalommal elkísér és türelemmel végig üli a másfél órát.
Életmódváltás és sport
Hidd el rengeteget jelent a támogatás! Sokat számít ha valaki támogat az utadon és Veled tart. Mi együtt járunk futni, edző terembe, tornákra ( még ha nem is tornázik), de velem van, támogat és elismer. Márpedig aki szeret, az támogat. Aki lehurrog hogy minek ez a hülyeség és úgy gondolja úgysem tart sokáig a fellángolás, az valójában nem is szeret, mert nem fontos neki a te testi, lelki állapotod. Én már el sem tudnám képzelni másképp ezt az egészet. Így kerek és egész. Higgy magadban, sose add fel a vágyaid, céljaid mások hitetlenkedése miatt. Aki pedig akadályozni próbál azt kerüld el messziről! Merj nagyot álmodni, mert ez hajt majd előre az egész életben. Határozd el magad és vágj bele!
Mi akadályoz még? Segítünk!
Peak Girls – Olvasói bejegyzés – Kóródi Dalma
Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!
Hozzászólások
Eddigi hozzászólások a "Minden kezdet nehéz – életmódváltás, helyes táplálkozás, sport!" című cikkhezSziasztok!
Én az edzéshez kérnék segítséget!Tipikus csoportban edző vagyok de nem találok jó edzőtermet változatos mozgásokkal,olyat ahol nem heringként kell edzeni!Tudnátok edzeni mert kezdem feladni…:( Ami nekem jó lenne mindenképp Bp. 11.kerület vagy a belváros környéke!Szívesen edzek szabadban is!:)
Szia Szabina,
Ez jó kérdés…Ahova én járok ott is sokan vannak, és én is utálom. Én azt csinálnám, hogy minden útba eső, lehetőséget letesztelnék.
Anélkül nem lehet tudni semmit sem, amíg ki nem próbálod. Hátha van olyan edzterem, amelybe senki nem jár, mert eldugott helyen van, és ott tudsz érvényesülni.