-+=
Olvasási idő: 3 perc

Amikor már elértünk egy bizonyos testzsírszázalékot – ami férfiaknál megközelítőleg 14-15%-ot, nők esetében 20-22%-ot jelent – akkor lehet elkezdeni a szénhidrát ingadoztatást, előtte felesleges. Egyetlen kivétel van, az az eset, amikor valaki nagyon komoly
súlyfelesleggel, minimum 30 kg feletti túlsúllyal rendelkezik, és már 4-6 hónap tiszta étkezés és edzés áll mögötte.

Amikor eléred a számodra átlagosnak mondható testzsírszázalékot, vagy a testsúlyod hetek óta stagnál úgy, hogy közben Te mindent betartasz, akkor ez az a folyamat, amikor a test elkezd komolyan dolgozni azért, hogy fenntartsa ezt az állapotot, sőt… Biztos észrevetted, ha diéta után egyszer pár napig nem figyelsz oda, azaz nem mész végig a szinten tartási szakaszon, visszaugrik akár 4-5 kg is. Ennek a fele víz, amit a szénhidrát megköt, és úgy érzed magadat, mint egy lufi. A legtöbb esetben ilyenkor szokták feladni az emberek, és kezdhetnek mindent elölről.

A másik vetülete a dolognak, hogyha továbbra is tartod a már megkezdett diétádat, és átlagos anyagcseréd van, minden leadott 1 kg zsír mellett leugorhat rólad több kiló izom is. Ezáltal pedig csökken a tested feszessége, kétségbeesetten nézegeted, hogy egyre borzasztóbban nézel ki, holott mindent megcsinálsz.

Kinek nem való ez a módszer?

Annak, akinek nincs szemmel látható súlyfeleslege, soha nem javaslom még lejjebb vinni a testzsírszázalékot. Ha nagyon erőszakosan kéri, leírom számára, hogy milyen rövidtávú következményekkel számoljon, akár napokon belül is. Nőknél ilyen a menstruáció elmaradása, és egyéb hosszú távú következmények. Erről már több cikket is írtam, hiszen az IR, cukorbetegség a szívügyem.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

A szénhidrát ingadoztatást azoknál alkalmazom, akiknél nem mozdul a mérleg nyelve, vagy a képeik alapján látom, hogy bizony, megy lefelé az izom, míg a zsír marad. A diéta során bizony elkerülhetetlen, hogy néha megálljon a fogyás. Ez azt jelenti, hogy az étrend tökéletes betartása mellett sem következett be testsúly/zsírvesztés. Ilyenkor kell bevetni, de csak azután, miután kielemezted az elmúlt hetedet.

Biztosan betartottál mindent? Légy őszinte magadhoz!

Hangsúlyozom, ez nem a normál fogyás felpörgetésére szolgál, hanem a lelassult fogyás normál mértékre történő visszaállítására. Hobbidiétázóknak, azoknak, akik gyakran szenvednek falásrohamoktól, ez a módszer semmiképpen sem ajánlott! A szénhidrát hintáztatás szigorú, tudatos diéta esetén ajánlott csak, ahol a diétázó tisztában van céljaival, mindent betart, őszinte, céltudatos-azaz fejben 100%-ig ott van.

Mikor hasznos tehát az ingadoztatás?

A szénhidrát hintáztatás igazából nagyon vékony jég, amikor az anyagcsere már lelassult, nem haladsz, és a teljesítményed jelentősen romlott a kalóriamegvonás miatt. A CH-hintáztatós diétával drámai testösszetétel átalakulást érhetünk el, ez az óriási előnye van, viszont azt nem hallgathatom el, hogy nagyon megterhelő. Az agynak napi min. 100-130 g szénhidrátra van szüksége a megfelelő működéshez – erre is felhívnám a figyelmedet.

Ez alá kell bemenni az alacsony szénhidráttartalmú, ürítős napokon, ami nem könnyű feladat. És ahogy mondtam, egészségkárosító hatásának minimalizálása a cél ilyenkor!


szénhidrát

szénhidrát ingadoztatás

Forrás:

The factors affecting on estimation of carbohydrate content of meals in carbohydrate counting
Tomoyuki Kawamura, Chihiro Takamura, Masakazu Hirose, Tomomi Hashimoto, Takashi Higashide, Yoneo Kashihara, Kayako Hashimura, Haruo Shintaku
Clin Pediatr Endocrinol. 2015 Oct; 24(4): 153–165. Published online 2015 Oct 24. doi: 10.1297/cpe.24.153
Factors associated with choice of a low-fat or low-carbohydrate diet during a behavioral weight loss intervention,
Megan A. McVay, Corrine I. Voils, Cynthia J. Coffman, Paula J. Geiselman, Ronette L. Kolotkin, Stephanie B. Mayer, Valerie A. Smith, Leslie Gaillard, Marsha J. Turner, William S. Yancy, Jr.

Appetite. 

Published in final edited form as: Appetite. 2014 Dec; 83: 117–124. Published online 2014 Aug 19. doi: 10.1016/j.appet.2014.08.023

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.