-+=
Olvasási idő: 4 perc

Opre Alida szintén egy Fitt Édesanya, nem is akármilyen, ő nyerte el az első helyezést a Fitnesz Modell Anyuka kategóriában a Bodysport Kupa versenyen. Ráadásul az abszolút győztes címet is bezsebelte, a 3 kategória győztes anyukák közül is ő lett az első. Ha még ennyi győzelem nem lenne elég, akkor a következő, Bodysport Kupa verseny után egy héttel megrendezésre kerülő Predators Classic versenyen is nyertesként állt a színpadon, az első helyezést magáénak tudva. Nagyon sok kitartás, akarat, lemondás, céltudatosság áll ezen győzelmek mögött.

„Fontosnak tartottuk, hogy Gyermekünknek a sportolásban is jó példái legyünk”

„39 éves vagyok egy 13 éves kisfiú édesanyja. Mindig fontos szerepet töltött be élemben az egészséges életmód. Már kisfiam születése előtt is elszántan sportoltam, akkoriban tanítottam és a szellemi fáradságomat ellensúlyoztam a napi testmozgással. Családalapítás után sem változott a helyzet, hiszen párom is sportol így fontosnak tartottuk, hogy gyerekünknek jó példával járjunk elől. Szóval mi ilyen „kis hiperaktív” család vagyunk, fiúnk óvodás kora óta sportol.

Kezdetben ezt úgy oldottuk meg, hogy felváltva jártunk edzeni a párommal, így mindkettőnknek jutott ideje a gyerekre és az edzésre is. Majd volt időszak, amikor ugyanabban az edzőteremben volt a fiam edzése ahová én is jártam így egyszerre tudtunk edzeni.”

alida-sport-kisfiaval

Fontos, hogy kialakítsd az edzésre szánt időt! Kellően megszervezve meg tudod oldani!

„Minden szülőnek a gyermeke a legfontosabb, anyaként nagyon nehéz munka és az otthoni teendők mellett kellő időt szakítani a testmozgásra, saját magunkra, de megfelelő szervezéssel nem lehetetlen. Persze ehhez az kell, hogy a párunk is segítségünkre legyen. Én is napi 8 órát dolgozom, jelenleg irodai munkát végzek, tehát a napom nagy részét ülve töltöm így fontos számomra, hogy minden nap mozoghassak egy kicsit.

Igaz, az én fiam már kiskamasz, így kicsit könnyebb dolgom van, hiszen nagyon önálló. Munkából 5 óra körül érek haza, utána a tanulás, leckeellenőrzés következik, amiben a párom is besegít, majd vacsora aztán este edzés. Körülbelül egy órát szoktam edzéssel tölteni. Mivel minden nap főzök ezt vagy edzés után késő este, vagy korán reggel végzem el. A mosást takarítást bevásárlást nagyobb otthoni munkát megpróbálom hétvégén megoldani. Egyszóval mindenre jut elegendő idő.”

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Hogyan tudsz felkészülni a versenyre akár Te is?

„A tavaszi 1. Fitness Modell Anyuka versenyt én is figyelemmel kísértem, nagyon jó kezdeményezésnek tartottam. Végre egy olyan sportesemény, ahol mi anyukák vagyunk a központban! Így nyáron eldöntöttem, hogy a következő versenyen indulni fogok. A versenyfelkészülés során az edzőtermi edzések nem jelentettek számomra különösebb nehézséget, hiszen évek óta edzem, de annál inkább a versenydiéta. Az edzések kicsit hosszabbra nyúltak, a súlyzós edzés mellett minden napra beiktattam kardió edzést is. Viszont az étkezésem némi változtatásra szorult.”

alida-fitnesz-anyuka-edzoterem

Egy versenydiétában NEM elég az egészséges étkezés!

Eddig is egészségesen táplálkoztunk, sok gyümölcs, zöldség, sovány húsok, hal és teljes kiölésű pékáru került mindig a családi asztalra. Én már nagyon régóta olíva olajat, illetve kókuszzsírt használok főzéshez-sütéshez, illetve a köreteknél is megpróbáltam becsempészni a kölest, zabot, hajdinát. A versenyre való felkészülés során azonban sok mindent át kellett gondolni az étkezésemben. Imádok sütiket sütni és persze ezeket előszeretettel fogyasztom. Azonban most itt a versenyfelkészülésnél volt jó pár dolog, amire oda kellett figyelnem:

  • Hagyd el az édességeket! Így az első lépés a nasizás teljesen megszüntetése volt, nagy szívfájdalmamra.
  • Használj édesítőszert cukor helyett! A kávémba, teámba édesítő került.
  • Étkezz rendszeresen! Az étkezések száma úgy változott, hogy naponta ötször-hatszor ettem. Kezdetben a csirkemell, saláta mellett, még sovány tejtermékek, gyümölcsök, olajos magvak, tojás zab, rizs is szerepelt az étrendben. Majd fokozatosan elhagytam azokat, amelyekben cukor van.
  • A szénhidrát nagymértékű lecsökkentése nagy eredményeket hozhat! Nálam a szénhidrát nagymértékű lecsökkentése hozott jó eredményeket.
  • Figyelj a folyadékbevitelre! A folyadékbevitelem naponta 3-4 l víz volt.

Nagyon nehéz volt mindezt betartani úgy, hogy közben a fiamnak mindenféle finomságot készítettem, amit én csak nézegethettem.

alida-fitnesz-verseny-anyuka

A család támogatása átlendíthet a hullámvölgyeken!

„Ebben az időszakban a legnagyobb segítséget a párom jelentette, aki sok mindent levett a vállamról. Segített mindenben, ahol tudott. Végig diétázott ő is velem ezzel megkönnyítette a dolgomat,sokszor a főzésbe is besegített. A versenyfelkészülés alatt folyamatosan biztattak, támogattak a kisfiammal együtt. Voltak hullámvölgyek, de ők mindig segítettek abban, hogy túllendüljek és elérjem a kitűzött célt. Sokat köszönhetek nekik.

alida-fitnesz-anyuka-felkeszules

Hirtelen minden rólunk, anyukákról szólt, bevallom ez nagyon tetszett, úgy gondolom, a legtöbb anya életéből ez egy kicsit hiányzik.

Az utolsó hetekben edzői segítségem is volt, akinek szintén sokat köszönhetek nem csak az edzésben pózolásban, de lelkileg is támogatott. Ahogy közeledett a verseny, felgyorsultak a dolgok, a kellékek beszerzése következett. Milyen legyen a verseny bikini? Melyik a csinosabb cipő? Melyik ékszer áll jobban? Haj, smink … stb. A színpadi mozgás gyakorlása Palatinus Tündénél , ahol több anyuka is részt vett. Hirtelen minden rólunk anyukákról szólt, bevallom ez nagyon tetszett, úgy gondolom, a legtöbb anya életéből ez egy kicsit hiányzik. 

Aztán elérkezett a verseny napja. A helyszínen egy profi csapat minden versenyzőt gyönyörűvé varázsol. A versenyen nagyon izgatott voltam, hiszen nem könnyű anyukaként egy aprócska bikiniben kiállni ennyi ember elé. Mindemellett jól éreztem magam, hiszen megvalósítottam, elértem a célomat. A verseny számomra nagy kihívást jelentett. A versenyig vezető út során sok mindent megtanultam sok élménnyel gazdagodtam. Nagyon nagy önuralmat, fegyelmet követelt ez az időszak, igaz nem volt könnyű , de jó volt megtapasztalni mire vagyok képes. Sok nehézség ellenére is úgy gondolom érdemes volt végigjárni ezt az utat.

Ez a verseny lehetőséget ad nekünk, anyukáknak is, hogy példát mutassunk, igenis családanyaként is lehetünk jó formában. Egy édesanya számára mindig a gyermeke a családja a legfontosabb mindezt maga elé helyezve, ez a verseny viszont mirólunk-anyákról szól, hiszen megérdemeljük!”

alida-fitnesz-anyuka-kisfiaval

Fitnesz anyuka

Fitnesz anyuka sport

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.