Házi készítésű karfiolkenyér – avagy egy hamis bundás kenyér, amivel még fogyni is fogsz!

Nem igazán szereted a hagyományos bolti kenyereket? Éppen diétázol és szeretnéd kiváltani a szendvicsalapot valami mással? Készíts karfiolból kenyeret, ami amellett, hogy abszolút diétás még rendkívül finom is.

Diétás kenyér

Hozzávalók:

  • 2 bögre felaprított karfiol
  • 2 tojás
  • 1 evőkanál darált mandula vagy valamilyen teljes kiőrlésű liszt vagy zabpehelyliszt
  • 1 teáskanál szódabikarbóna
  • só, bors, fűszerek ízlés szerint

Diétás karfiolkenyér

Elkészítése:

Szedd rózsáira a karfiolt és mosd meg.

Forralj egy lábosban vizet és a forrásban lévő vízhez dobd hozzá a karfiolt. Főzd kb. 1 percig.

Öntsd le róla vizet és a megfőtt karfiolt daráld össze kicsit.

Add hozzá a tojást, darált mandulát vagy a lisztet és a fűszereket. Én csak pici sót tettem hozzá. Zabpehelylisztet használtam, amiből 4 csapott evőkanállal tettem a masszához.

Innentől kezdve kétféleképpen is elkészítheted.

Az egyik, hogy sütőben kisütöd. Ekkor formázz kis lapokat, korongokat a sütőpapírra és ezt tedd a sütőbe. Süsd – sütőtől függően – 10 percig, majd fordítsd meg és még 7 percig. Ha szeretnéd, hogy ropogósabb legyen, még megpiríthatod serpenyőben.

A másik út, hogy, a masszát, amit kapsz, betöltöd szendvicssütőben és ott sütöd ki. Ott is érdemes fordítani, hogy mindkét oldala átsüljön.

Egy nagyon kellemes, édeskés ízű lepény lesz a végeredmény. Eheted önmagában, tehetsz rá például pirított csirkecsíkokat, pulykacsíkokat, zöldségeket vagy valamilyen light sajtot.

Jó étvágyat!

karfiolkenyer-dietas-kenyer

Legény Árpád

A Peak tartalomfejlesztője vagyok és biológus. 2011 óta foglalkozom informatikával is, azaz a Peaknél mindenféle elemzéssel járó munkát szeretettel végezhetek.
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Házi készítésű karfiolkenyér – avagy egy hamis bundás kenyér, amivel még fogyni is fogsz!
4 szavazat, 3.75 átl. szavazat (77% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Házi készítésű karfiolkenyér – avagy egy hamis bundás kenyér, amivel még fogyni is fogsz!
4 szavazat, 3.75 átl. szavazat (77% pont)
2551
Peak konyha
, ,