-+=
Olvasási idő: 3 perc

A Verrasztó testvérek egy hónapokig tartó versenysorozatról tértek haza nemrégiben, aminek során számos éremmel gazdagodtak. A testvérpár sikert sikerre halmoz és most elmesélik neked is tapasztalataikat, amiből te is erőt meríthetsz, ha egy ilyen intenzív időszak vár rád.

Verrasztó testvérek

Verrasztó Evelyn és Dávid, két nagyon kedves sportolónk. Ők ketten testvérpárként, egymást erősítve haladnak előre versenyről versenyre a jobb eredmények érdekében. Kiskoruk óta úsznak és egyre jobbak és jobbak akarnak lenni. Már ifiként is nemzetközi csúcsokat döntögettek és felnőttként is remekül helytállnak a versenyeken. Olyannyira igaz ez, hogy Verrasztó Dávid idén Európa-bajnoki címmel is megörvendeztette a magyar úszósport szerelmeseit. De itt az ideje, hogy az eredményeiken túl, most velük is megismerkedj.

verraszto_evelynA testvérpár számára a legfontosabb, hogy a következő versenyekre tudjanak felkészülni és mentálisan is csak is a versenyre koncentráljanak. Ennek támogatása az, amiben mindenképpen másként tud felkészülni egy fiatal amerikai úszó, mint egy magyar. Dávid szerint az amerikai rendszer úgy van kialakítva, hogy a felsőoktatás kiszolgálja az élsportolókat, így megfelelően fel tudnak készülni a versenyekre a tanulmányaik mellett, amivel szakmát szerezhetnek. Magyarországon Dávid azt tapasztalta, hogy az élsport és a tanulás üti egymást és sokszor választás elé kényszerül, így lehetséges az, hogy jelenleg az úszást tekinti  főállású munkájának.

Verrasztó Evelyn idei szezonja sajnos nem úgy sikerült, ahogyan tervezte. Aa legtöbb versenyen, amin elindult,  rendszerint döntős lett, de a dobogóra csak vegyesben állhatott fel.  Az úszásba 4 éves kora óta szerelmes, amit természetesen a szülőktől örökölt, csak úgy, mint Dávid. A versenyre való felkészülés és az edzések mellett a rengeteg utazás és mentális felkészülés legalább annyira fárasztó számára.

Csak a HÉTVÉGÉN: Beérkezett a VEGAN Createston! 33% OFF az összes Createstonokra!

verraszto_testverekEgyet értett ezzel Dávid is. “A folytonos mentális koncentráció nehéz.” A sok edzés, a kevés alvásnak köszönhetően sokszor érzik úgy a testvérek, hogy fizikailag nem lenne akadály, de a mentális fáradtságnak köszönhetően sokszor nem tudnak úgy teljesíteni, ahogy szeretnének. A pihenés és a regeneráció nagyon fontos. A fejlődés egyik része csak a gyakorlás, a másik része pedig a célzott és megfelelő pihenés. Sokszor a legegyszerűbb egy kiadós alvás, de vannak más módjai is a pihenésnek. Evelyn és Dávid éppen ezért nem vetik meg az aktív pihenést sem.
Elmondásuk szerint több versenyző is az edzés vagy verseny után visszavonul pihenni a szállásra és bezárkózik. Ők ezzel ellentétben szeretik felfedezni a környezetüket és azt a várost, ahol éppen versenyeznek. Szerintem te is így tennél a helyükben. Az utolsó versenysorozatuk helyszínei Doha és Dubai voltak. Ugye nem hangzik rosszul?
De a városnézésen kívül vajon, hogyan tudnak formában maradni?

Verrasztó testvérek a bajnoki-cím elérése útján

verraszto_davidDávid is egyetért azzal, hogy egy élsportoló és bárki más is, aki szeretne fejlődni és ezért hetente 3-4 edzésre is hajlandó, normál táplálkozással nem tudja pótolni azokat a tápanyagokat, amelyre a szervezetének szüksége lenne. Mint minden sport az úszás is folyamatosan fejlődik és az úszók is egyre jobbak. A mentális felkészültség, a regeneráció és az izomfejlődés érdekében minden természetes lehetőséget figyelembe kell venni azért, hogy a legjobbat hozhasd ki magadból. Dávid a versenyekre is magával viszi a táplálékkiegészítőit, és ez nem is menne máshogy. A kiegészítőkön kívül azonban elengedhetetlenek más típusú támogatások. A megfelelő családi háttér, akire számíthatsz, az edződ felkészítése, a barátok és a szerelmed támogatása és biztatása elengedhetetlen a sikerhez.

Ezekkel felvértezve a Verrasztó testvérek készen állnak az újabb világcsúcsok megúszására. A felkészülést sosem lehet elég korán elkezdeni, így Dávid már most azért hajt, hogy  2015 júniusában a világbajnokság dobogóján állhasson.
Biztos vagyok benne, hogy ez a két nagyszerű személyiség, sportoló és testvérpár a jövőben is mindent meg fog tenni azért, hogy álmaik és céljaik teljesüljenek.

Te mit teszel meg a sikereid elérése érdekében?

 

 

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!