Mi kell az átalakuláshoz? Kitartás, motiváció, elszántság és akaraterő!

Testedet nem tudod elrejteni a külvilág elől. Hordhatsz bő ruhákat, maradhatsz otthon a strand helyett, de ettől tényleg jobban érzed magad?

Akaraterő

Én születésem óta kövér kisgyerek voltam. 10 éves koromban kezdett el zavarni igazán az, hogy a testem jelentős mennyiségű zsír fedi. Ekkor vágtam bele életem első fogyókúrájába. Körülbelül 4 óráig tartott. Eddig bírtam. Nem volt akaraterőm. Ez ment 16 éves koromig, szinte minden hónap elején. 16 éves koromban azonban belenéztem a tükörbe és szörnyen elkeserített, hogy mindjárt itt a nyár felváltja a nagykabátot, vastag pulóvereket, hosszú nadrágokat a strandpapucs, rövidnadrág, trikó stb. és én kövér vagyok. Ekkor minden erőmet összeszedve 3 hónap alatt 25 kg-ot ledobtam. Mindennap kardióztam, nem ettem kenyeret, csokit, cukrot. Sőt, nagyon semmit sem. Átestem a ló túloldalára. Túl is fogytam magam, de nekem ez óriási siker volt akkor.

Akaraterő és motiváció

Rögeszmémmé vált a fogyókúra. Minden falat után bűntudatot éreztem és azt, hogy kövér lettem újra. Mondhatni, agyamra ment a fogyókúra. Ennek az eredménye egy összeesett test lett. Körülbelül 1 hónapja sikerült kigyógyulnom ebből a betegségből. Mert ez az volt. Most már normálisan, kiegyensúlyozottan étkezem és rendszeresen edzem. Sok munkám lesz a testemmel, hogy jól nézzek ki, de kitartóan végigcsinálom. Ha érdekel Téged a folyamat, esetleg táplálkozási tippeket, recepteket, edzéstechnikákat szeretnél kapni, tarts velem, hiszen hétről-hétre folyamatosan beszámolókat fogok írni Neked. atalakulas Peak Man – Olvasói bejegyzés – Ráth Máté Tudj meg többet a súlyod menedzseléséről a Google+ oldalunkon!

Ráth Máté

Ráth Máté

A sport mindig jelen volt az életemben, a súlyzós edzés híve vagyok.
Ráth Máté
Termékek a Peak Shop kínálatából!
Hozzászólások

Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

Mi kell az átalakuláshoz? Kitartás, motiváció, elszántság és akaraterő!
24 szavazat, 4.96 átl. szavazat (98% pont)

Fontos a véleményed! Itt vagyunk, ha van kérdésed!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Hozzászólás elküldése előtt kérled add meg a helyes számot *

Mi kell az átalakuláshoz? Kitartás, motiváció, elszántság és akaraterő!
24 szavazat, 4.96 átl. szavazat (98% pont)
994
Alakulj át
, ,