-+=
Olvasási idő: 12 perc

A halolaj az EPA és a DHA zsírsav gyűjtőneve. Férfiként miért kell az omega 3, vagy halolaj kiegészítésben gondolkodnod. A következőkben a docohexaenoic sav (DHA), az eicosapentaenic sav (EPA) és a gamma-linolenic sav (GLA) táplálkozásfiziológiai előnyeit és biológiai hatásait ismertetem, melyek főként halolajból és borvirág, vagy ligetszépe növényekből származnak. A különleges táplálkozási igényekkel rendelkező emberek – a sportolók esetében a jelentőségük külön kiemelendő, de valójában a hétköznapi férfi is csak profitálhat a használatából.

Több indokom is van.

A INDOK:

Azt nem tudom, hogy Te mennyit gondolsz az agyadra, mint a szervre, amely az egész életedet irányítja. Szeretjük, ha csodásan pörög, messzi emlékek vagy régen tanult információk könnyen elérhetőek benne, azonnal nyomja a válaszokat, vagy bugyognak fel belőle az ötletek.  Ahhoz, hogy az agyad tökéletes egyensúlyban legyen, fel kell fognunk, hogy benned 2 LÉNY lakik egyszerre.

1. Az emberiség jelen pillanatban erősen kihangsúlyozza a tudását, az értelmét, a logikát. A plecsniket, amiket az iskolában tanult eredményeidre kaptál, sokra értékeljük. Ezek az EGYLÁBÚ emberek, akik csak a bal agyféltekéjüket használják. Ők előbb utóbb, elbotlanak és elesnek. Egy lábon nem lehet hosszú utat megtenni, fél erővel nem lehet messzire eljutni. Így működik a számítógép is. A legtöbb sci-fiben a gépek által uralt világ, a szeretet hiánya miatt, mindent elpusztít, ami élő. Így nem lehet élni.

2. Tudjuk, hogy az emóciók, az intuíció a jobb agyféltekédben tanyázik, és csak akkor tökéletes a rendszered, ha a két oldalad összeköttetésben áll egymással. Ezért a jobb agyféltekédet vagy lelkedet, vagy szívedet érdemes használatba venned. Ehhez már egy előző levelemben nyújtottam segítséget, a Belső Utazás terápiáról szóló írásommal.

Ha megértettük, hogy 2 lábon állunk csak stabilan, és ekkor leszünk boldogok, akkor írom az egyik új kutatási anyagot, amit Dr. Al Searsnél találtam, és fantasztikus. Nekünk pontosan ugyanaz az éles, tiszta, fiatalos pörgés kell a fejünkben, mint 20 évvel ezelőtt. Tiszta agyra van szükséged, és ezt a legtöbb ember elveszti, ahogy idősödik. Megtartani ezt NEM LEHETETLEN.

Az agy, pontosan UGYANOLYAN, mint az izom. Ha edzed, formában marad és nem puhul el.

Egy új UCLA vizsgálatban derült fény arra, hogy egy olcsó, könnyen elérhető, recept nélkül kapható kapszula több évvel fiatalíthatja az agyadat. A legokosabb emberek mind, használják ezt. Pláne a különlegesen tehetséges gyerekek. Egyetlen dolgot csinál ez a kapszula: segít az agyadnak jobban funkcionálnia, és megállítja annak öregedését. Ahogy idősödsz, az agyad egyes területei akár 0.5%-ot is zsugorodhatnak évente. A szürke állomány eme vesztesége okozza azt, hogy öregebb korunkban gyengül az agyi tevékenységünk. A hippokampusz főként érintett, ezért ilyenkor a memória és a tanulási képességünk romlik.

Az UCLA tanulmány azonban megmérte eme emlegetett kapszula hatékonyságát és a következő történt.

265 felnőtt nőnek és férfinak adtak ilyen tápanyagot, akik 65 éves kor felett voltak, majd MRI-n szkennelték az agyukat.

UCLA kutatói azt találták, hogy ez a tápanyag az agykéreg tevékenységét 14%-kal fokozta. Ezeknek az embereknek a hippocampusa 14%-kal volt nagyobb azokhoz képest, akik NEM vették be ezt az anyagot.

Gondold meg! 14%. Ennyit 28 Év alatt zsugorodik az agyad. Más szavakkal, 28 évet fiatalodtak ezek az emberek fejben pár hét alatt. Dr. Cyrus Raji, ennek az UCLA vizsgálatnak a vezetője, nehezen tudta rejtegetni izgalmát.

Mert mi az alternatívád?

Az, hogy nem használod ezt a cuccot, és akkor szép csöndben zsugorodnak a lehetőségeid is. Nem emlékszel dolgokra, fényképekről szeded össze az emlékeid, új vállalkozást már ne indíts! Ezt NEM engedhetjük, hiszen az lenne a normális, ha 60 éves korunkban kezdenénk el valami teljesen újat tanulni, vagy új irányba helyezni az életünket.

Mi ez az agyi tápanyag, amivel a tanulmány készült? A DHA zsírsav.

Tudom, a halolajról már elég sokat dumáltam, de egyszerűen NINCS más, ami ezt tudná tenni a szervezetünkkel. Az agyunk kb. 60% zsír, ráadásul DHA. A DHA-val egyszerűen az agyad építőanyagát viszed be a testedbe. Ezzel regenerálódik az agy, ezzel tud új ágakat építeni, vagy a kapcsolatait karban tartani.

A gyerekekre még kitérnék, mert valamiért nem ment még át ennek a jelentősége!

A világ egyik legpotenciálisabb tápanyag forrása az anyatej. Van olyan UCI vizsgálat, amely azzal foglalkozott, hogy az anyatej DHA tartalma hogyan folyásolta be a magzat neuronjainak fejlődését.

Csak nézz rá a képre! DHA nélkül a neuronok nem nyúlnak ki olyan messzire, nincsenek olyan kiterjedt kapcsolataik, mint DHA-val. Mindenkinek aki kevés halat fogyaszt, HALOLAJAT kellene szednie.

1. Kép: DHA hiány esetén a neuronok állapota
2. Kép: DHA jelenlétében a neuronok állapota

 

B indok:

A gyulladás egy forró téma jelenleg, és már több levelet küldtem ezzel kapcsolatban. Mi közünk van hozzá?

Az a válaszom, hogy a gyulladás egy olyan folyamat, ami szinte állandóan történik a testedben, de túlburjánozhat, kikerülhet az irányításod alól, és ekkor betegségeket okozhat.

Mondok egy példát, ez igaz történet:

Volt egy páciens, aki aktív, fit, 30-as éveiben járó férfi volt. Egy sikeres céget vezetett. Kívülről nagyjából egészségesnek nézett ki, de szüntelen asztmától, és allergiától szenvedett egész életében. A legjobb allergia specialistákat és immunológusokat végigjárta, akik szteroid tartalmú inhalátorokat és antihisztamint írtak fel neki, szinte minden napra. Azt az utasítást kapta, hogy ezeket a gyógyszereket és drogokat egész életében használnia kell.

Ugye érezzük, hogy így senki nem akar élni.

Innentől kezdve, ezekbe a kórságokba még mélyebben belepörög az emberünk, és EL IS HISZI magáról, hogy ő beteg. Teljesen egyértelmű volt, hogy gyulladások vannak a testében. A por, a pollen, a légszennyezés, a mosószerek, de gyanítom még nagyobb mértékben a stressz és a nyomás a cégében (ez a fenti lelki eredethez kapcsolódik), gyakorlatilag lassan MINDEN, olyan reakciókat indított el az immunrendszerében, aminek a végén, asztma rohamok, kütések és viszketés, feldagadt arc manifesztálódtak.

Ezt hívjuk az immunrendszer hiperérzékenységének, és mára már tudjuk, hogy ennek nagyon gyakori ELŐZMÉNYE a szivárgó bél szindróma. Ebben az állapotban, a belek belső falát alkotó sejtréteg, tönkremegy.

Ami ideáig eljuttatja szegény beleinket:

– helytelen étkezés, túlevés, “olcsó” ételek fogyasztása, feldolgozott ételek az étrendben
– gyógyszerek, antibiotikumok vég nélkül
– krónikus stressz, belső feszültség, belső düh, félelem, megbocsátás képtelenség, a múlton vagy a jövőn való szüntelen rágódás

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Ha ezt a 3-at, még kombinálod is (mindig ez történik), garantáltan hamarosan romlik a beleid állapota, az immunrendszered, és hamarosan megérkezik valamilyen testi, fizikai tüneted.

Ezek azok a dolgok, amelyek a bélrendszerben lévő jó baktériumok ökoszisztémáját felborítják. Ekkor valójában az egyik elsődleges védekező falad megszűnik a külvilág támadói ellen. Igaza van a testednek, köszönjük meg neki, hogy figyelmeztet ezekkel a panaszokkal, és üzeni Neked:

System error! Rendszerhiba! Rendszerhiba!

Ha az emésztőrendszered, belső bélése nem működik, és az a sok trillió jó baktérium, ami javíthatna, támadókkal harcol a túlélésért, az immunrendszered fog beszállni. Az immunrendszered erőforrásai eleve a bélrendszerbe vannak beágyazva, 70%-ban.

Fantasztikus különben a szervezetünk. Ha az elsődleges katonákat (a jó baktériumokat) már lekaszaboltattad, az immunrendszer beindítja a nehéztüzérséget. Ez a nehéztüzérség azonban nem arról híres, hogy finom módszerekkel dolgozik. Végveszélyben, nincs is idő finomkodni, ezért ő gyulladásokat indít mindenhol, ahol támadásokat érzékel – JOGGAL. Ilyenkor történik az, hogy véletlenül a sajátjainkat is lebombázzuk. De láthatod, ezek a gyulladások is JÓT AKARNAK Neked. Az immunrendszer túlműködése tehát a fenti srácunkban, kiütéseket, viszketést, duzzanatokat, fejfájást, ízületi gyulladásokat és asztmát okozott. Ezek mind autoimmun betegségek jelei lehetnek.

Hogyan javítsd ki ezeket a rendszerhibákat?

Mindenre van egy egyszerű megoldás. Általában több is. Az NEM megoldás, hogy egész életedben gyógyszereket szedsz, és elhiszed, hogy beteg vagy.

Az az első kérdés mindig, hogy HONNAN jött ennyi gyulladás?

Át kell nézned, hogy mi az ami Neked személyesen problémát okoz. Itt kb. 90%-unk elbukik, hiszen nem vagyunk kapcsolatban önmagunkkal, sem a saját testünkkel. Ez NEM a Te hibád, egyszerűen a jelen kor embere távol került a valódi énjétől, plusz nem érzékeli a saját teste jeleit sem. A lényeg abban van, hogy RÁJÖJJ, hogy MI a baj.

Mondok néhányat, ami nagyon gyakori:

– sok emberben gondot okoz a glutén. Akkor is, ha nem érzékeled. Próbáld ki, hogy nem eszel kenyeret, glutén, sütiket, vagy pizzát 2 hétig. Jobban, vagy rosszabbul vagy?
– sok embernek gondot okoz a tej. Ha tudsz erről, akkor hagyd ki az étrendből.
– CUKOR: nagybetűvel írom, mert ez a fő okozója minden gyulladásnak. Hatására jönni fognak a cukorbetegséggel kapcsolatos problémák, és a hormonális zavarok. Kérlek ne felejtsd el, hogy nem csak a fehér kristálycukor létezik. A lisztes dolgok, sütemények, reggelizőpelyhek, kekszek, fruktóz, dextróz, maltodextrin, kukoricaszirup, agave szirup, és ezek különböző néven szereplő változatai végeredményben mindannyian cukrok. Csak az a bajunk velük, hogy általában megbújnak az ételekben, és nem tudod megbecsülni sem, mennyit ettél meg cukorból a nap végére.
– gyógyszerek: teljesen nyilvánvaló, hogy ha évekig szedünk valamit, akkor ez hova vezethet.
– amint fentebb is láthattuk: stressz, lelki zavarok, belső feszültség, nyugtalanság, a múlt el nem engedése. Mi van a szívedben?

Fúú, már elegem is lett a negatív dolgokból, jöjjön a pozitív rész:

A jó hír az, hogy a szivárgó bél és a krónikus gyulladás is gyógyítható és megállítható, ahogy írtam fentebb, egy EGYSZERŰ módon! Az életviteled és az étkezési szokásaid meg kell változtatnod. Ez egy könnyű feladat. Ennél egyszerűbb módot elképzelni sem tudok.

Következik a 6 lépéses gyulladás-irtó elintéznivalód:

Ha már eleget buktál ebben az évben, és elfáradtál, nyugodj meg. Tanulni MÁSOK hibáiból is lehet. Ebben tud Neked segíteni Dávid Kornél, aki már végigküzdött 20 évet az NBA-nél, profi csapatoknál, és a mai napig az USA-ban dolgozik a legjobb sportolók között. Tanuljunk együtt az Ő bukásaikból! Nekünk bőven elég lesz, amit kapunk az arcunkba majd 2017-ben.  Itt kérheted el Kornél leveleit:


0. Lelki elfojtások.

Tudom, tagadjuk. Ha nem, akkor itt van egy kijárat.

1. Jöjjön a DIÉTA!

Vegyük ki a cukrokat, és glutént. Ha szükséges, a tejet is. Feldolgozott ételek OFF, péksütik, pizza, tészta nem. Mehet a sok zöldség, sok gyümölcs, sok fehérje, sok jó féle zsír. 21 napig tarts ki kérlek minimum.

2. Használj speciális KIEGÉSZÍTŐKET!

Tudom reklámnak tűnik, de hát ez az ami, működik. Majd Te eldöntöd, mit csinálsz, de gyulladások esetén, az ilyen termékek nagyon meggyorsítják a szervezeted SAJÁT gyógyítási folyamatait:

L-glutamin – nincs jobb kiegészítő, ami a beleid falait ennyire átfogóan tudja segíteni. Különösen jó az L-glutaminban, hogy a beleidre, és az immunrendszeredre is azonnali hatással van. Réges-régen beírtam ezt a termékoldalra, de nem tudom felfigyeltél-e rá.
– Probiotikumokat tartalmazó kiegészítők, melyek lactobacillus és bifidobaktérium fajokat tartalmaznak. Ilyen a Superfood Reds.
Kevésbé finom, de valaki már írta, hogy isteni, a Superfood Greens.
– Rostokat tartalmazó kiegészítők: az oldható és oldhatatlan rostok segítik a vércukorszinted stabilizálni, és a beleid mozgásban tartani. A Slim proteinbe emiatt kerültek rostok is.
– Tudom, ez unalmas, de akkor ha ilyen állapotban van a tested, a multivitaminokra is nagy szükséged van! A fent említett úriembernek D vitamin hiánya volt (nyilván egy irodában dolgozott naphosszat). A legnagyobb dózisú multivitaminunk a Mega AZ, ha nem tudod mit válassz.
– Még mindig: halolaj. Legalább 2000 mg Epa/Dha, a 2 fontos omega 3 zsírsav szükséges ahhoz, hogy redukálódjon a gyulladás benned. Halolaj mindig kell, nem tudok jobbat mondani.

3. Diétás ALAPOK, gyulladásokkal küzdőknek!

Minden étkezésre fogyasztanod kellene, kb. 20 gramm fehérjét. Ez lehet, csirke, hal, pulyka, tojás, vagy fehérjeturmix. Attól függően, hogy kihagyod a tejet az étrendből vagy sem, vagy whey, vagy egyéb alapanyagú fehérjét válassz.

Mivel nem vagyunk GÉPEK, tudom, hogy nagyon fontos mindannyiunknak, hogy finomak legyenek az ételeink. Csak akkor vedd ki a whey-t is az étrendedből, ha komoly a laktóz/tej érzékenységed. A Slim protein, Delicious Whey, Whey Fusion nagyon finom.

Ellenben, ha laktóz/tej, érzékenyek/allergiás valaki, a Vegan Proteint szoktam javasolni, vagy a Mega proteint. A Vegan rizs alapú, a Mega pedig szója és tojás. Dolgozunk egy 3. és 4. fehérje verzión. De az íz uraim…..oda kell tennünk magunkat, hogy ne 1-est adj az ízekre, ÁM ne legyen benne semmilyen tejszármazék. 🙂

Kérlek, sok-sok zöldség! Brokkoli, kelkáposzta, kelbimbó, karfiol, uborka, leveles saláták, gomba esetleg, számolatlanul kerülhet az ételeidbe. Szivárvány legyen, minden tányérodon. Ez abban fog segíteni Neked, hogy a májad méregteleníthesse végre magát, és feltöltődj fitonutriensekkel.

Zsírok: már olyan sokféle van a Peak palettáján, és ezekben rengeteg MCT és omega 3 van. Az MCT fergeteges dolgokra képes a bélrendszeredben. Nem véletlen, hogy a gyógyászatból átkerült a hétköznapi ember táplálkozásába is. Régen kizárólag gyógyításhoz használták. Ma már Nekünk is elérhető az MCT zsírsavak gyűjteménye, az MCT olaj. Ugyanilyen MCT-ket tartalmaz a Coconuty.

Érdekesség itt: még több magyarázatot betettem a Coconuty termékoldalába, mert látom, hogy a Raffaello édességgel azonosítjátok, amiben valamilyen tejszín és cukor keverékéből álló, fehér krém van. A Coconuty NEM EZ. 🙂

A Coconuty kókuszHÚS, ezért kb. 50%-a olyan közepes láncú trigliceridekből áll, mint az MCT olajban van. Amikor a Coconuty megdermed (kb. 20 fokon), ez az MCT zsírokat tartalmazó rész, a hús tetején marad, a kókuszhús többi része pedig alulra kerül. Ha a fehér, MCT-ket tartalmazó részt kidobod, akkor olyan, mintha fehérjeporból kivennéd a fehérjét. Nincs értelme enned. Ez színtiszta kókuszhús, ami igenis egy zsíros anyag. Keverd össze a kettőt, és mehet a sütidbe, vagy a turmixodba.

4. Ha lehet, minél KEVESEBB gyógyszert!

Rengeteg a fájdalom csillapítót tartalmazó reklám. Sem antibiotikumokat, se ilyeneket ne szedj, ha nem muszáj. Ezek mérgezőek a bélrendszered számára.

5. Vedd komolyan a STRESSZT!

Tudom, hogy nem megy át, de próbálkozom tovább. A meditáció ingyenes, mindenkinek elérhető, akár 5-10 percben segít. Emelje fel a kezét, aki már valaha meditált?

Ugye nem nulla kezet látok? 🙂 Nem fog menni enélkül a gyógyulás.

6. Leállunk a GYORSétteremmel!

Amiben liszt és cukrok vannak, ráadásul rá sem ismerni, hogy miből van, hagyd ki. Meg lehet oldani, az első pár hét után, undorodni fog ezektől.

Extra: a gyulladás és tesztoszteron között van barátság?

Nem meglepő, de természetesen nincs. Sok vizsgálat van már elérhető a szoros kapcsolatról. Ha gyulladások vannak a szervezetedben, alacsony a libidód, ha magas a tesztoszteron szinted, akkor kevés esélye van a gyulladásnak. http://www.eje-online.org/content/149/6/601.abstract

Lehetséges, hogy a tesztoszteron szint gondjaidat gyulladások okozzák, azaz ezzel a 6 módszerrel kellene kezdened.

C. INDOK:

Ha sportoló vagy, tehát egy napot se hagyj ki a halolajad nélkül!

Azok a sportolók, akik ilyen zsírsavakat, megfelelő mennyiségben fogyasztanak, esznek az edzések alatt, magasabb teljesítményt nyújtanak, jobb izomzatot építenek, gyorsabban kipihenik a kemény edzéseket, hatalmas mennyiségű testzsírt égetnek el, és a szövetekben lévő felesleges vizet is kiürítik.

Ahogy talán mindenki megérti: ugyanúgy mint a gépeket és a motort, a szervezetünket is jól be kell olajozni, hogy jobb teljesítményt hosszú ideig el lehessen érni vele. A megfelelő zsírsavak tehát kialakítják a testedben a legoptimálisabb sejt-, szövet-, és szervi funkciókat, az optimális energiatermelést, a szövetek optimális rugalmasságát, és az edzések során keletkező káros anyagok kezelését is elvégzik.

Fáj minden mozdulat?

A húzódások, izomláz, izomfájdalom, izommerevség, izomfáradtság, ízületi fáradság, ízületi fájdalmak, és hasonlóak, melyek a sportban gyorsan ellehetetlenítik az edzést, a DHA/EPA és GLA –val, hatékonyan enyhíthetők és leküzdhetők. Ezek a tünetek talán annyira nem sűrűn fordulnak elő, a kevesebb edzést végzők körében. Ha viszont nagy súlyokkal edzel, akkor ez a tulajdonságuk mindenképp figyelemreméltó, hiszen nagyon sok híres sportolóról hallottunk már, akik kénytelenek voltak feladni a versenyzést az ízületi problémáikra hivatkozva. Ezeket előzd meg folyamatos „olajozással”.

Minden gyakorlott edző nemcsak az izomzatfejlődését kíséri figyelemmel a tanítványaiban, hanem tekintettel van az azok mozgatását végző szervekre is – mindkét szempontból nagyon fontos az EPA/DHA és GLA bevitel a szervezetbe.

Növényi EPA forrás vagy lazacevés? Melyik legyen?

Az EPA és a DHA a szervezetben is tud termelődni lenolajból, kenderolajból és repceolajból, melyek növényi omega 3 zsírsavakat tartalmaznak. Ezeknek a növényi olajoknak a bevitele és hasznosulása egy bizonyos enzimrendszer meglététől függ. A halolaj, illetve a zsír a halakban, az EPA és DHA egy közvetlenebb formában található meg.

A sok tengeri hal fogyasztása manapság a tengerek szennyezettsége miatt inkább már nem ajánlott. De van más lehetőség is, például a lazac, mely különösen gazdag EPA és DHA-ban, szinte csak halfarmokról származik, tiszta élőhelyük már nincsen, azonban gyakran a halfarmok gyógyszeres tápjai sem a legmegfelelőbbek.Az ilyen farmokon a víz minősége a legfontosabb, mert ez az, amiben rengeteg lazac van összezsúfolva. A természetben nem így éltek a halak, azonban lazac tulajdonképpen nincs már a folyókban.

A legpraktikusabb megoldás az EPA-, DHA-, és GLA– fogyasztására a magas értékű halolaj, borvirág olaj, vagy ligetszépe olaj kapszulázott formában történő fogyasztása. Ezek a kiegészítők azonban nemcsak hogy a tiszta természetből származnak, hanem magas biológiai értékű formában vannak jelen, a kapszulázásuk vákuum-rétegelt-gőzben történik, alacsony hőmérsékleten a toxikus anyagoktól megtisztítva.

A halolaj, illetve az EPA, és a DHA kapszulázatlan formában lenne a legjobb.

De ezek a zsírsavak rendkívül instabilak, nagyon reakcióképesek mely egy fontos előnyük az oxidatív anyagcsere-folyamatokban a testsejtekben, de sajnos ez egy hátrányuk is, az eltarthatóságukat tekintve. Az EPA és a DHA kapszulázott formában a szabad levegőn hagyva már rövid idő alatt reakcióba lép a levegő oxigén tartalmával, mely gyorsítja a hatékonyságának romlását.

Lenolaj van otthon, mit csinálj vele?

Az omega 3-ban gazdag lenolaj, mely nem annyira erős, mint az EPA, és a DHA, szintén nagyon instabil, ezért csak frissen érdemes megvásárolni, majd a hűtőszekrényben kell tárolni és viszonylag gyorsan el kell fogyasztani. Ha nagyobb mennyiségű friss lenolajat vásárolsz, öntsd át kisebb kiszerelésű üvegekbe és csak a napi adagodhoz szükséges mennyiséget tartsd nyitva. Minden lenolajat tárolj a hűtőszekrényben (ha lenolaj keserűvé, vagy avassá válik, akkor már oxidálódott, tulajdonképpen ki is dobhatod).

A napi ajánlott mennyiség, és a segédanyagok:

Megelőzés vagy egészségvédelmi célból átlagosan 600 mg EPA + 400 mg DHA, és 150 mg GLA szükséges naponta; mely 3 db 1000 mg-os kapszulát jelent.

E fenti mennyiségek megduplázása, vagy még magasabb adagok kúra szerű szedése is indokolt, mivel a gyulladásos izom és ízületi fájdalmakat képes megszüntetni.
Azonban figyelj arra, hogy nagyon nagy mennyiségű halolaj a vérkeringésben az említett betegségeket a nem kívánatos mederbe is terelheti. A rendkívül magas halolaj szint képes az LDL koleszterin értéket megemelni, melyet fokhagyma szedésével tudunk csökkenteni vagy visszaállítani a normálisra.

(12.000 mg halolaj + 900 mg fokhagyma, kb. 9%-ra csökkenti az LDL koleszterin értékeket, vagyis látható, hogy tényleg nagyon nagy mennyiségű halolaj okozhat problémákat! (ez 12 db kapszula!).

Nagyon fontos hogy ezeket az aktív, oxidáció barát olajakat és a halolaj kapszulákat is a hűtőben tartsd, mellyel tovább megőrizhetik a rendkívül sokrétű hatékonyságukat.

Csak címszavakban, és lerövidítve, mire lehet jó a halolaj? (nem gyógyszer, gyógyítani nem tud)

Hatásaik a szív- és érrendszerre:

  • Szívritmus szabályozó hatásuk van
  • Lassítják az erek öregedési folyamatait
  • Küzdenek az arteroszklerózis – az erek beszűkülése ellen
  • Küzdenek az abnormális véralvadás, és a trombózis ellen
  • Javítják a vérátfolyást az erekben, és hígítják a túl viszkózus vér állagát
  • Csökkentik a vércukorszintet
  • A szélütés kockázatát nagymértékben csökkentik

Hatásaik a sejtekre:

  • A sejtmembránok stabilitását és integritását (épségét) stabilizálják

Hatásaik az emésztőrendszerre:

  • Az epekövek kialakulását akadályozzák

Hatásaik a szemre:

  • A szem öregedéssel járó degenerációinak kialakulását akadályozza (ARMD)

Hatásaik az immunrendszerre:

  • Az autoimmun betegségek ellen működnek
  • A mellrák kialakulását akadályozzák
  • A bélrák kialakulását akadályozzák
  • A tüdőrákos betegek túlélési esélyét növelik
  • A hasnyálmirigyrák kialakulását akadályozzák
  • A prosztatarák kialakulását akadályozzák
  • Javítják a TH1 T-immunsejtek működését

Hatásaik az anyagcserére:

  • Javítják a sportteljesítményt a magasabb és maximális oxigénfelvétel képesség növelő hatásuk miatt (VO2 Max)
  • Javítják a sejtek energiaszintjét a sejtekben
  • Védik az izomsejteket a toxikus anyagoktól, mert sportoláskor magasabb fizikai teljesítmény jön létre hatásukra
  • Antikatabol hatásuk (izomzatvédő) van (mert energiát spórolnak a szervezetnek, az anyagcseretermékek kiválasztásakor)
  • Csökkentik az izomsejtek inzulin ellenálló képességét
  • Javítják a zsíranyagcserét (növelik a szétkapcsolt protein 3 szintézist)
  • Csökkentik a vérzsír szintet
  • Gyorsítják a testzsírok lebontását (a szétkapcsolt fehérjék, és a zsíranyagcserében résztvevő, szervezeten belüli enzimek aktiválása által)

Hatásuk a mozgásszervekre:

  • Javítják a csontok építőfolyamatait (fokozzák a kalcium felvételt)
  • Csökkentik a gyulladásos folyamatokat a szövetekben
  • Csökkentik a prostaglandin E2 -t
  • Antikatabol (izomzatvédő) hatásúak (csökkentik a creatin foszfokináz értékeket intenzív edzés után)
  • A csontritkulást akadályozzák
  • A reumás arthritis ellen küzdenek (csökkentik az interleukin 1, és a leukotrien B4 értékeket)

Hatásuk az idegrendszerre:

  • Csökkentik a fejfájást, és a migrént
  • Küzdenek a depresszió ellen
  • Hatékonyak a Multiplex Szklerózis ellen (MS)

Hatásuk a légzőszervekre:

  • Javítják a tüdő funkciókat asztmás betegekben
  • Küzdenek a bronhitisz ellen
  • Küzdenek az Emfisema ellen
  • Küzdenek a dohányzás okozta károsodások ellen a tüdőben

Hatásuk a nemi rendszerre:

  • Küzdenek a dysmenorrhea és a menstruációs fájdalmak ellen
  • Küzdenek a pre-menstruációs tünetek ellen
  • Fontosak a szervezeten belüli tesztoszerton-, androsztenedione-, androszterone- termelődéshez, a megfelelő hormonszinthez, és a spermatermelődéshez.

Hatásuk a bőrre:

  • Az akné tüneteit enyhítik
  • Az ekcéma tüneteit enyhítik
  • A bőr rugalmasságát javítják

Hatásuk a következő endogén (szervezeten belüli) anyagokra:

  • Növelik a superoxid dismutáz (SOD) szintet
  • Emelik a szérum docosahexaenoic-sav szintet(DHA)
  • Emelik a szérum eicosapentaenoic-sav szintet (EPA)
  • Növelik a prostaglandinin I2 képződését
  • A GLA növeli a prostaglandin E1 képződését (növeli a cAMP)
  • Javítják a képződését, és aktivitását a szétkapcsolt Protein 3 esetében (melyekkel a zsíranyagcsere gyorsul)

A következő potenciálisan mérgező endogén (szervezeten belüli) anyagok ellen küzdenek:

  • Csökkentik az interleukin 1, és az interleukin 6 képződését
  • Csökkentik a tumor-nekrozis-faktor (TNF-alfa forma) szintet
  • Csökkentik az aracidonic sav szintézisét
  • Csökkentik a leukotrien B4 képződését
  • Csökkentik a prostaglandin E2 képződését
  • Csökkentik a szérum thromboxán B2 szintet
  • Csökkentik a C-reactív protein szintet
  • Csökkentik a fibriongén szintet
  • Csökkentik nuklear faktor-Kappa B aktivitását (NF-Kappa B)
  • GLA csökkenti az 5-alfa-reductáz képződését, és aktivitását
  • GLA csökkenti az aldosteron képződését

Ha eddig kihagytad az étrendedből, akkor ezek után mindenképp szerezd be a fejlődésed érdekében!

Halolaj

Halolaj férfiaknak

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!

Referenciák:

Források:

Dr. Al Sears
Kurt Tepperwein
2 J.V. Pottala, K. Yaffe, J.G. Robinson, M.A. Espeland, R. Wallace, W.S. Harris. Higher RBC EPA + DHA corresponds with larger total brain and hippocampal volumes: WHIMS-MRI Study. Neurology, 82 (2014), pp. 435–442
http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/16760639
http://www.eje-online.org/content/149/6/601.abstract
Jain, P., et al. Evaluation of anti-inflammatory and analgesic properties of L-glutamine. Agen Act. 11(3):243-249, 1981.
Setnikar, I., et al. Antireactive properties of glucosamine sulfate. Arzneimittelforschung. 41(2):157-161, 1991.
Lopez-Garcia, E., et al. Consumption of (n-3) fatty acids is related to plasma biomarkers of inflammation and endothelial activation in women. Journal of Nutrition. 134(7):1806-1811, 2004
Mazur, A., et al. Magnesium and the inflammatory response: potential physiopathological implications. Arch Biochem Biophys. 458(1):48-456, 2007.
Marone, G., et al. Physiological concentrations zinc inhibit the release of histamine from human basophils and lung mast cells. Agents Actions.
alal, I., et al. Is vitamin C an antiinflammatory agent? American Journal of Clinical Nutrition. 83:525-526, 2006.
Robin Berzin MD
Lefebvre, D'Hellencourt, C., et al. Vitamin D3 inhibits proinflammatory cytokines and nitric oxide production by the EOC13 microglial cell line. Journal of Neuroscience Research. 71(4):575-582, 2003.
English, J. & Dean, W. New breakthrough probiotic clinically proven to support gastrointestinal health. Vitamin Research News. June 1998