-+=
Olvasási idő: 4 perc

Éveken át hallgattam pszichológiát, és annak minden irányzatát – elég szkeptikusan… és bevallom sok hasznos, de jó sok hasztalan információval magam mögött diplomáztam le. DE. Egy dolog az, amire a legjobban emlékszem, szerencsére megszívleltem, és leginkább hasznosítani tudom ahhoz, hogy boldogabb legyen az életem. 

Emlékszem, egy idős docens bácsi volt az, aki mesélte. Az élet egy örök folyó, egy örök mozgás, amivel sodródunk nap mint nap. És ez így van jól. Ugyanakkor mindenki életében eljön az a pillanat (ha túl sok dolog sodródott össze – vagy nem tudjuk merre tartunk), amikor kicsit ki kell szállnia ebből a mozgásból, kiülni a partra, és nem csinálni mást, csak szemlélni. Szemlélni a világot, és benne magunkat – csak lenni és csak a jelenre fókuszálni. 

Mindenki életében van egy pont, amikor meg kell állni. Megállni, szemlélődni, és észrevenni magunkban, másokban, a világban olyan dolgokat, amiket ebben a rohanásban nem tudtunk. Ezek az apró dolgok átszervezik a tudatot és a testet – mellyel új nézőpontokkal, új energiákkal feltöltekezve ugorhatsz vissza a sodrásba.

Elég spirituálisan hangzik, nem? Nekem elsőre annak tűnt… Pedig ha belegondolsz, biztos a Te életedben is voltak olyan megrázó, csalódást okozó, vagy „nem találom a helyem” élethelyzetek, ahol a hosszas sodródás helyett csak kicsit ki kellett volna szállni a partra, és átszemlélni a helyzeted.

Talán most is ilyen helyzetben vagy? 

  • Nem találod a helyed? Felőrölnek a mindennapok?
  • Veszteség ért? Csalódás?
  • Számtalan stressz jön veled szemben, de a megbirkózás helyett csak menekülnél?

Ugye, ugye… nem ritka élethelyzetek. Amik elől nem menekülni kell, hanem megoldani. Úgy, hogy elsőnek kiállunk a sodrásból és rendbe rakjuk magunkat. Testileg és lelkileg. 

Itt jött képbe Nekem a Tai Chi. Nem ismered? Akkor ebben a kis videó live-ban belekóstolhatsz a lényegébe! 

 

 

 

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

A Tai Chinak az egyik jellemzője az, hogy rendkívül könnyed módon a saját élményeinken keresztül tanulunk és kapunk lehetőséget a nézőpontunk megváltoztatása, hiszen a mindennapi sodrásban egyszerűen nem látjuk jól a saját helyzetünket.

A Tai Chin nem agyalgatunk, nem jegyzetelünk. Ez egy meditáció és élmény-kurzus, amit ha megtanulsz biztos, hogy végleges lenyomata lesz benned. Hiszen ez az idő CSAK RÓLAD SZÓL.

Mi is az a Tai Chi? 

Egy több ezer éves múltra visszatekintő mozgásrendszer: sajátos mozdulatok sorozata, amelynek pontos kivitelezéséhez egyfajta belső ellazultság és egyben tiszta testi-tudati koncentráció szükséges.
A mozdulatok egyszerűek, könnyen elsajátíthatók, így bárki elkezdheti – és azokat elsajátítva pedig bármikor alkalmazhatja, ha úgy érzi, kicsit újra kell tervezni.

Mi fog történni, amikor elkezded a Tai Chi mozdulatokat? Ez hogyan kapcsolódik önmagad megismeréséhez? 

Érezni fogod, hogy a benned élő feszültségek előjönnek a mozdulataidban. A gyakorlás közben megtanulod szabályozni a tested: a légzésed szabályosságát, az izmok görcsösségének felismerését, majd ellazítását… a testedben a görcsös „gátló” pontok megszüntetésével pedig az energia szabad áramlását.

Ez mind fizikálisan nagy segítség lesz, hiszen az izmok ellazításával, a légzés és a keringési rendszer javulásával nemcsak az izomfájdalmakra lesz jó hatással, de más szervrendszeredre is. Sok krónikus, civilizációs betegség stressz alapú, ez nem újdonság. Az ilyenfajta meditációval sok emésztőrendszeri betegség, vérnyomás probléma – vagy épp alvászavar megelőzhető, gyógyítható. 

Tudod még mi a jó a Tai Chiban és e jelen-tudatosságban? 

Nem akarja megváltoztatni a múltad. Nem is kell rágódni rajta, nem kell elítélni. Az elvárások helyett az elfogadásra, a jelenben való feszültségcsökkenésre összpontosít – ezáltal feszültségcsökkenés, pozitívabb önkép, jobb életminőség alakul ki.

A tai chi kiknek jelent konkrét segítséget? 

– akik úgy érzik, hogy elakadt az életük – és csak értelmetlenül sodródnak
– akik szeretnének valamilyen csalódást vagy traumát feldolgozni
– akik úgy érzi, hogy valamilyen érzelmi probléma állhat a testi tünetük mögött (krónikus fáradság, alvászavar, izomfájdalmak, fejfájás, refluxos problémák
– akik úgy érzik, hogy a problémákat nem tudják adekvátan kezelni, és hát igen…kényszeres betegségekbe, függőségekbe menekülnek.

Most lehetőséged nyílik megismerni mindezt.

Egy egész nap, ami Neked is kijár. Egy nap, amikor semmi más dolgod nem lesz, csak magaddal foglalkozni, a jelenbe lenni – és újrarakni az életed. Mindenki más problémával, más élettel érkezik ide, és mást fog megtanulni magáról.

De egy biztos. A testi-lelki problémák mindenki életében elő fognak kerülni. Csak rajtad múlik, milyen módszerekkel kezeled. Sodródsz tovább a hullámokkal, vagy amikor kell, akkor kiszállsz a partra egy kicsit meditálni, tudatosan átlátni és értelmezni a tested jelzéseit, gondolataid és újraszervezetten tovább folytatni azt, amit abbahagytál. Erre fog megtanítani Andrási Éva és Tai Chi egész napos tréningje.

Andrási Éva több, mint 30 éve gyógytornászként kezdte gyógyító hivatását, majd többek között chi kungot és tai chit tanult, amit 17 éve oktat is. Angliában Brandon Bays-nél végezte el a Belső Utazás képzést és lett akkreditált terapeuta. 18 éve folyamatosan ad egyéni Belső Utazásokat.

A tréningről ide kattintva kapsz meg minden információt!

Az eseményről facebook felületen itt tájékozódhatsz!

tai chi

tai chi tréning

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!

Referenciák:

Forrás tanulmányok:

https://bjsm.bmj.com/content/35/3/148
https://www.liebertpub.com/doi/abs/10.1089/107555303322524599
https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/002239999290072A
https://www.cochranelibrary.com/cdsr/doi/10.1002/14651858.CD004849/abstract
https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0891524505001094
http://www.7starsma.com/images/TCC-Benefits-12.pdf