-+=
Olvasási idő: 5 perc

Az egyetemi évek alatt bizonyára legyőzhetetlennek érezted magadat. Annak ellenére, hogy odafigyeltél volna a testedre, képes voltál csúcsformában teljesíteni bármilyen körülmények között. Egész napos pörgés, edzés, lógás a haverokkal, éjszakai kimaradások, mindezt kirobbanó energia mellett. Így, hogy már túllépted a bűvös 30-as kort, észrevehetted, hogy a tested nem úgy reagál a dolgokra, ahogyan azelőtt. Ismerd fel a tényt, hogy mostantól jobban oda kell figyelned a karbantartására, mint azelőtt!

Gondolj csak bele. Kihozod a “nullkilométeres” autód a szalonból, jobb esetben nem is kell, hogy több évig hozzányúlj, nagyobb szervizt sem igényel. Viszont ahogy idősebb lesz a kocsid, egyre inkább nagyobb figyelmet kell fordítanod a karbantartására, hogy megvédd az alkatrészeket a kopástól, elhasználódástól. Ugyanez a helyzet a tested esetében is.

A tested a te templomod. Ott kell leélned az egész életed, úgyhogy ez már elegendő indok arra, hogy ne hanyagold el. 30 év felett bizony a tested is jelentős változásokon megy át, és azt veszed észre, hogy egyre többet fájnak végtagjaid, több időre van szükséged, hogy kipihend magad és a gyógyulási folyamatok is hosszabbodnak. A legjobb, ha időben felismered tested jelzéseid, és fontolóra veszed a tested karbantartásával kapcsolatos teendőket.

Öregedésgátló

Melyek azok a jelek, amelyek a tested állandó nagyszervízére adnak okot?

peak_30_felett_ferfiLassan, de biztosan elkezdesz kopaszodni. Hiába, nekünk férfiaknak ez genetikailag belénk van kódolva. De ez ne adjon neked okot az aggódásra, hiszen ha tudod hordani, egész férfias az összkép.
Ha mégis zavarna a dolog, akkor bevethetsz pár hajnövesztő trükköt, bár az eredmény nem garantált. A legjobb, ha természetes módon keratinnal és halolajjal próbálod lassítani a kopaszodás folyamatát.

Vegyél 2-őt, a 3-ik INGYEN van a Peakshopban + vidd el a cukimentes ROLÓDAT IS!

peak_30_felett_ferfi30 év felett bizony minden 10-ik férfi szembetalálja magát a prosztata problémákkal. A jelentkező tünetek az életminőségeden is ronthatnak, viszont ha időben cselekedsz, akkor az állapotod nagyon jól kezelhetővé válik és akár együtt is tudsz élni a tünetekkel. Ha a problémád már komolyabbra fordul, a legjobb amit tehetsz, hogy felkeresed az orvosod, viszont különböző növényi kivonatok a segítségedre lehetnek a megelőzés érdekében.

peak_30_felett_ferfiÁllandóan a mérlegen méricskéled magad? Felesleges! A diéta sajnos a kor előrehaladtával sokkal nehezebben fog menni, mivel anyagcseréd folyamatosan lassul. Ne stresszeld magad túl. A legjobb amit tehetsz, hogy szépen lassan, tudatosan átváltasz az egészséges életmódra. Megfelelően táplálkozol és a testmozgást sem hanyagolod el, ez az egyetlen módja annak, hogy felvedd a harcot a lassuló anyagcseréddel. A CLA, úgynevezett konjugált linolsav a segítségedre lehet az anyagcseréddel felvett küzdelemben. A CLA igazoltan több energiát szállít a szervezetbe, ezáltal növeli a fizikai teljesítőképességet és sok más anyagcsere folyamatot is pozitívan befolyásol.

peak_30_felett_ferfiEgyre többet stresszelsz a mindennapok során. Tudom, nagy rajtad a teher, hogy megfelelj a munkahelyeden és elismerjenek, miközben a családod fenntartása is ott lebeg a szemed előtt. Nem szabad engedned, hogy ez egy általános állapot legyen és akár depressziót váltson ki belőled. Próbáld felismerni azokat a dolgokat, amelyek a munkahelyeden és otthon konfliktus helyzetet válthatnak ki és előzd meg az okát. Hidd el, sokkal jobban fogsz tudn teljesíteni, ha nem stresszeled túl magad. Figyelj oda a megfelelő pihenésre, kapcsolódj ki és a családod mellett ne hanyagold el a barátaidat. Az antidepresszánsokat pedig felejtsd el, inkább természetes hatóanyagokkal kezeld a stresszhelyzeteket.

Természetes öregedésgátló

peak_30_felett_ferfipeak_zsirsav_halolaj_omega3Focimeccs közvetítésen nem látod a játék aktuális állását a TV felső sarkában? Igen sajnos a látásod is egyre romlik 30 év felett. A látás természetes romlásához rátesz az is, hogy egész nap a monitor előtt ülsz és szemeid a nap végére teljesen elfáradnak. Próbálj meg óránként pár perces szüneteket tartani, állj fel a gép elől és pihentesd a szemed. Az Omega3 és Omega 6 zsírsavak pozitív hatással vannak a szemed öregedési folyamatainak lassítására.

peak_30_felett_ferfiA vérnyomás problémák is intő jelei annak, hogy jobban oda kell figyelned az életviteledre. A magas vérnyomás és a szívproblémák megelőzhetők egy egészséges étrenddel, rendszeres testmozgással és a káros szenvedélyek mellőzésével, mint például a dohányzás.

peak_30_felett_ferfiEgyre többet kínoz a hátfájás? Ez bizony nem meglepő akkor sem, ha szellemi munkát végzel és egész nap az íróasztalod felett görnyedsz, vagy fordítva a fizikai munkád során nap, mint nap nehéz dolgokat emelgetsz. Sőt, a nagy pocakod is a nehéz dolgok kategóriába tartozik, amit nem tudsz egyszerűen letenni, ha elfáradsz a cipelésében.
Irodai munka esetén a szemeddel egyidőben pihentesd a tested is, járjkálj körbe párszor, nyújtózkodj. A nehéz tárgyak emelése során pedig figyelj oda arra, hogy kíméld a hátad, inkább fordulj kétszer, de ne akarj megszakadni és ne terheld túl magad.

peak_30_felett_ferfiAz ízületeid sem a régiek már. Reggel indítás után az autóddal sem padlógázzal indulsz el, hanem szép lassan bemelegíted (legalábbis ez a módja annak, ha nem akarod, hogy rövid időn belül motorhibával a szervízbe kelljen vinned). Ugyanez a helyzet a testeddel is. Testmozgást, edzés megelőzően figyelj oda a bemelegítésre az ízületeid sérülésének elkerülése végett. A tested is egyfajta kopó “alkatrészek” alkotják, amelyek idő előrehaladtával több odafigyelést igényelnek. 30 év felett nem árt, ha elgondolkozol az ízületvédők fogyasztásán, hogy megelőzhesd az esetleges sérülések kialakulását.

peak_30_felett_ferfiTermészetesen, hogy péntek estére már hulla fáradt vagy. Egész héten hajtasz, keveset pihensz, ez hétvégére már összegyűlik benned. Nem vagy már tinédzser, aki egész éjszaka tartó bulizás után pár óra múlva frissen ébredt. Figyelj oda az alvásra, a szervezetednek legaláb 6-8 órára szüksége van, hogy regenerálódjon. Altatók helyett pedig próbáld ki inkább egy aminosavak nyugtató hatását.

Ha belegondolsz ezek a dolgok nem is olyan kivitelezhetetlenek. Egy kis odafigyeléssel még 30 év felett is maximális teljesítményre lehetsz képes. A lényeg, hogy figyelj oda a tested megfelelő karbantartására ahhoz, hogy csúcsformában maradhass, akár csak egy igazi “oldtimer”.

sportos-ferfi-40-felett

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!