-+=
Olvasási idő: 2 perc

Olyan tanulmányról lesz most szó, amelyben a kutatók a Vasodilator egyik hatóanyagának, a Glycin Propionyl-L-Carnitinnek (továbbiakban GPLC) hatásmechanizmusát vizsgálták.

Ha hatékony NO-fokozót keresel, mindenképpen meg kell ismerkedned a GPLC-vel. Ez a NO-előanyag másképpen hat, mint az arginin, így azoknak is hatásos lehet, akiknél az arginin nem vált be.
Egy korábbi tanulmány  már alátámasztotta, hogy a GPLC és aminosavak keveréke a nem sportoló emberek esetén is fokozott NO-koncentrációt idéz elő a vérben.

“Mire jó az Nitrogén-Oxid?

A NO több tápanyagfelvételre stimulálja az izomszövetet, ami az edzés hatására növekedésnek indul, így a tömegnövelésben is fontos szerepet játszik. De hogyan működik GPLC vérben található NO mennyiségére sportolók esetén:

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Ennek megállapítására egy nemrég lezajlott kísérletben a kutatók napi 4.5 gramm GPLC-t adtak a vizsgált sportolóknak – két adagra elosztva, reggel és délután. A kísérlet 4 hétig tartott majd később újból megismételtek ugyanezekkel az emberekkel, de ezúttal már csak placebót kaptak.

A kutatók mindkét kísérlet során mérték a vér összetételét a felkarban közvetlenül a gyakorlatok végrehajtása után, amikor megnövekedett vérmennyiséggel számolhattak, és ahogyan az alábbi ábrából kiderül, a GPLC adagolása esetén magasabb volt a NO-koncentráció a vérben.


(A kutatott sportolók többségénél ez így volt, azonban úgy tűnik, a csoport egy kis hányada nem reagál a GPLC-kiegészítésre.)

A GPLC pontos hatásmechanizmusát illetően még nincsenek biztos eredmények, feltételezhető, hogy a szervezetben a NO-szintézisért felelős enzimre van hatással. De azt mindenképpen kijelenthetjük, hogy a GPLC és az arginin vagy a citrullin keveréke biztosan felerősíti a NO-koncentrációt a vérben, mivel az összetevők szinergikusan működnek egymással.

Szénhidrátmentes edzés előtti bedurrantó

“Akkor mit lenne érdemes kipróbálni NO fokozáshoz?”

A Vasodilator az első olyan fokozó, ami magas minőségű aminosavakkal működik. A Vasodilator nem tartalmaz kreatint és szénhidrát tartalma is minimális – az embertelen erőt és kitartást edzés során a vaso-anabolikus aminosavak és co-vasodilatorok biztosítják.
Hatását próbáld ki Te is!

vasodialtor-bedurranto-szenhidratmentes

Vidd bátran, örülünk, hogy adhatunk neked!