-+=
Olvasási idő: 3 perc

Mi nők mindig szebbek akarunk lenni, és erre természetesen egy nappal sem akarunk többet várni, mint amennyi szükséges. Szép, száraz izmos testet akarunk, ahol a megfelelő részeken (főleg a fenekünkön, lábunkon és karunkon) szépen rajzolódnak az izmaink. Izmosak és amúgy vékonyak akarunk lenni (meg persze erősek, meg okosak, meg türelmesek…), minél hamarabb.

Tegyük fel, hogy habár ezer meg egy alkalommal a szánkba rágták, hogy az alapanyagcsere alatti diéta lelassítja a szervezet eredeti anyagcseréjét, minket ez nem érdekel vagy nem hisszük el. Tegyük ezt félre és számoljunk: 

165 cm magas, 30-60 év közötti hölgyek vagyunk, 60 kg a célsúlyunk (amúgy ez 1350-1400 kcal minimum/nap), sok-sok izommal és minél kevesebb zsírral. Ehhez tudnunk kell a makro-tápanyagszükségletünket.

Mivel diétázunk és meg akarjuk tartani az izmainkat, a legfontosabb a fehérje bevitel. Számoljunk 2 g/ testtömeg-kilogrammal, mert ez az átlag (endomorfoknak lehet elég egy picit kevesebb 1.75 g; ektomorforknak pedig lehet akár 2.5 g is kell(ene)).

Egyszerű szorzással kijön, hogy az 120 g fehérje egy nap. Mivel 1 g fehérjében 4 kalória van és nem igazán létezik 90%-snál tisztább fehérje forrás (vegyük úgy, hogy a maradék szénhidrát, aminek 1 g-ja szintén 4 kalória). Az 120*4= 480 kalória ÉS 12*4 (ugye a maradék 10%) = 48 kalória. Tehát csak és kizárólag fehérjéből elfogyasztottunk kb 550 kalóriát (mivel a 90% fehérjetartalom sem tipikus). 

Ahhoz, hogy az emésztésünk egészséges maradjon, napi minimum 30-35 g rostra szükségünk van (lehetőleg növényire). 100 g uborkában (aminek KIEMELTEN alacsony a kalóriatartalma) van 11 kalória és 1.2 g rost. Vagyis 25*100 g uborkára van szükségünk a megfelelő rostfogyasztáshoz. 2500 g uborkában (amit egyébként megenni sem könnyű) van 275 kalória. Vagyis: 550+275, eddig 825 kalóriánál vagyunk. 

30% OFF + Ingyenes Szállítás a Peak Télapótól! Most használd ki!

Naponta legalább 15%-a az elfogyasztott energiának jó fajta zsírokból és olajokból kéne, hogy származzon az ebben az esetben 123,75 (legyen az egyszerűség kedvéért) 125 kalória. Mivel nem akarunk tömény lenmagolajat enni evőkanállal, keresünk valamit, ami finom és nagy mennyiségben tartalmaz zsírt. Például mogyoróvajat.

125 kalória 13,88 g tömény zsírban van. Legyen 14 ;). 14/51,7 –el mivel ennyi %-ban tartalmaz a Peak Mogyoróvaj zsírt, az 27,07. Tehát 27,07 g mogyoróvajat „kell” megennünk. Vagyis az 631 (100 g energia tartalma) * 0.27 g= 170,3 kalória.

Tehát: 825+170 kalória- 995 kalória. Ennyit eszünk meg egy nap, egy igencsak ketogén étrendben. Lehetséges alapanyagcsere alatt enni. 

Mire számíthatunk?

1. Fogyni fogunk főleg zsírból. (ez jó 😉
2. Mivel szinte egyáltalán nem fogyasztunk szénhidrátokat fáradtak és nyűgösek leszünk. Rosszabbodik a koncentrációnk.
3. Ahhoz, hogy ezt a viszonylag jó összetételt ennyire minimalizált kalóriával el tudjuk érni nagyon beszűkül az étrendünk. Nem lesz változatos, tehát a megfelelő kiegészítők nélkül biztos, hogy mikrotápanyag hiányunk alakul ki.
4. Megkapjuk a ketogén táplálkozás összes előnyét és hátrányát is.
5. Mivel alapanyagcsere alatt eszünk kb. 3-7 nap után lelassul az emésztésünk és a szervezet átáll raktározó üzemmódba.

Összefoglalva tehát, egy ilyen étrend alkalmas lehet egy SOS utolsó kiló leadására, de ha hosszútávon megpróbálunk így élni, akkor nagyon súlyos károkat okozhatunk a szervezetünknek!

Ha túlságosan keveset eszel, vagy ami még rosszabb, koplalsz, az sem testileg, sem pedig lelkileg nem lesz rád jó hatással!

Szerintem bátran leszögezhetjük, hogy manapság már egyáltalán nem szörnyű dolog diétázni! Rengeteg finomságot készíthetünk egészséges alapanyagokból, így akár örökre elfelejthetjük, hogy csak zsírban és olajban tocsogó, fogunk alatt ropogó fehér cukorral készített falatok lehetnek ízletesek és igazi élmény az ízlelőbimbóknak.

Hogyan készíthetsz TÖBB DIÉTÁS finomságot? Méghozzá 5 perc alatt egy full diétás, fehérjedús banános sütit – és ugyanezt a receptet hogyan alakíthatod át igazi ínyenc mogyoróvajas-banános szeletre, amit akár a gyerekednek is bátran adhatsz? Mindezt gluténmentesen, és hozzáadott cukor nélkül? ITT bónusz tipp a Videóban – szintén azzal a Keep Calm kazeinnel!

A diéta az egészséges életmódot jelenti, és véletlen sem egy időszakos, őrültebbnél őröltebb fogyókúra trendet – ideje most már tényleg véglegesen leszámolni ezekkel! A fogyókúra egy átmeneti dolog (általában valamilyen ónkínzó és szinte kibírhatatlan módszer…), ami útján minél gyorsabban szeretnék minél többet fogyni – egyszer és mindenkorra meg kell tanulnunk, hogy ez nem egészséges!

Több a ketogén diétáról ITT!

szálkásító étrend

1000 kalóriás szálkásító étrend

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.

Referenciák:

https://inbodyusa.com/blogs/inbodyblog/49311425-how-to-use-bmr-to-hack-your-diet/
https://forum.bodybuilding.com/showthread.php?t=136695061&pagenumber=1
https://www.healthline.com/nutrition/how-much-protein-per-day
https://www.livestrong.com/article/370303-how-to-calculate-minimum-daily-fat-grams/