-+=
Olvasási idő: 3 perc

Horváth Éva fitt anyuka meséli el azt, hogyan tudta leadni a terhessége során felszedett plusz 42 kg-ot és mindezek után új célt kitűzve, a fitnesz modell anyuka versenyt. Ebből is látható, hogy lehetetlen szinte nincs, Te se keseredj el, hogyha vannak plusz kilók rajtad, kitartással nagyon sok minden elérhető.

Még egy nagyobb túlsúlyt is le lehet faragni, sőt, kint is lehet állni a színpadon, akár a fitnesz modell anyuka versenyen is!

„Terhességem előtt szinte naponta sportoltam, futottam és hobbi szinten jártam bokszolókhoz edzésre. Mikor kiderült, hogy babát várok, a sportolást abbahagytam és ettem, amit megkívántam, nem igazán figyeltem az ételek minőségére és csak úgy kúsztak fel rám a kilók. Havonta akár 3-4 kg is.

Így közel 95 kg voltam, mikor megszületett a kisfiam (53 kg-ról indultam).

Nem sok ment le a szoptatás alatt. Kilenc hónap után el tudtam kezdeni visszavenni az étkezésből, kisebb adagokat ettem, elhagytam a kenyeret, tésztát, krumplit, cukrot. Amikor a kisfiam felügyelet mellett aludt, én futni mentem magas vérnyomással és 90 kilóval. Szépen fogytam, tavaszra szinte visszanyertem az eredeti alakom, de ekkor még nem fogtam izomépítésbe. Hol tartottam a súlyom hol híztam 8-10 kilót. Tavaly szeptemberben a fejembe vettem, hogy szeretnék izmos lenni, mindig is tetszett, ha egy nőnek szép, kidolgozott izmai vannak.”

Hogyan állítottad be az étrendedet a céljaidhoz mérten?

„Az étkezéseimet a zab, csirke, rizs, kuszkusz, tojás, túró, pufi rizs, zöldségek, gyümölcsök tették ki. A munkahelyemre vittem magammal az előző este elkészített reggelit, tízórait, ebédet.

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

– Reggelire: zabkása gyümölccsel fehérje porral vagy tojásrántotta.
– Tízóraira: fehérje alapú kenyér vagy pufi rizs csirkemell sonkával, zöldségekkel.
– Ebédre: rizs/kuszkusz csirkepörkölt vagy főzelékek csirkével és tészták (szénhidrát csökkentett).
– Heti négyszer erőnléti edzésekre jártam, mellette pedig elkezdtem szedni táplálékkiegészítőket.
– Zsírégetőt, aminosavakat, vitaminokat és fehérjét.

Innen letöltheted, miket használtam!

Kezdetben hetente egyszer eljártam személyi edzőhöz edzeni, tényleg minden gyakorlat helyes végrehajtására megtanított. Nagyon sokat fejlődtem mellette, sokat köszönhetek neki.”

Mit változtatott meg az életedben a fitnesz modell anyuka verseny?

„A felkészülés alkalmával értékes barátságok, ismeretségek is születnek, hiszen minden anyuka, azon túl, hogy szeretné elérni a legjobb formáját, szeretne találkozni vele hasonló helyzeteket átélő anyukákkal, így együtt biztatva, bátorítva egymást. Ezek a beszélgetések-levélváltások hatalmas lendületet, motivációt adnak nemcsak a verseny idejére, hanem azután is, az élet többi területén.

A verseny közeledtével lassan a pózolást is el kellett sajátítanom, áprilisban Palatinus Tünde tartott mozgásképzést, itt megtanulhattam az alapokat és bónuszként kedves, segítőkész emberekkel ismerkedtem meg. Rapai-Temcsák Liliannak és Tündinek is bármikor írhattam a versennyel kapcsolatban, mindig szívesen segítettek.

Márciustól az edzések úgy alakultak, hogy heti kétszer jártam lábnapra a konditerembe és kétszer tartottam felsőtest napot valamint minden nap gyakoroltam a pózolást. A verseny előtti 2-3 hétben ez kibővült napi egyszeri kardió edzéssel is. Mikor edzettem, általában édesapám vigyázott a kisfiamra, persze volt alkalom, hogy el kellett vinnem magammal edzeni, mert nem tudtam megoldani a felügyeletet.

Májusban a verseny utolsó hetében már nehezen ment az edzés mivel már nem fogyasztottam szénhidrátot és vízhajtót is kellett szednem. A Bodysport-kupán 24 felkészült anyukából a hatodik helyezést sikerült elérnem, mivel ez volt az első versenyem, nem lehetek csalódott.

A verseny után is folytattam az edzést és az étkezésben sem engedtem el magam, persze diétás édességeket időnként készítettem, készítek magamnak.”

Minden fejben dől el, akaraterő, kitartás kérdése. Hazudni nem fogok, kőkemény munkával jár főleg kisgyermek és munka mellett. Azonban csak elkezdeni nehéz, de meg lehet oldani!

fitnesz anyuka fogyás

fitnesz anyuka nagy túlsúllyal

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.