Petronella is olvasott pár történetet és a felhívásunkat, így gondolta, hogy ő is elmeséli a sajátját – főképp miután látta, hogy az egyik példaképe, Barnáné Gunther Annamária történetét is megjelentettük. Ők egy terembe és egy edzőhöz járnak.
Hogyan lehet 50 kilót fogyni egészségesen, visszahízás nélkül? Petronellának sikerült – de hogyan csinálta? Lendvai Petronella energetikai cégben vezető. Egyik nap úgy kelt fel, hogy megváltoztatja az életét: több mint 45 kg súlytól szabadult meg és ma már a fiával jár együtt rendszeresen edzeni.
„Sajnos nem voltam mindig valami sportos alkat, sőt inkább a lusta és kényelmes típus, ez adódott egy velem született szívbetegségből és keringési zavarból. Gyerekként és fiatal felnőttként elég vékony voltam, majd beleestem abba a csapdába, amibe a legtöbb nő: mikor párja lesz, nem adtam magamra és lassan jöttek felfele a kilók. Majd terhesség és szülés után, mikor visszamentem dolgozni még több kiló. 2015-re már 136 kg-ot mutatott a mérleg, de nem nagyon zavart, hogy épp mennyi kg vagyok, hiszen a 184 cm magasságomban ez majdnem, hogy elveszett csak nagy darabnak látszódtam nem kövérnek.”
„De még sem ez késztetett a változásra. Hanem egy februári reggelen úgy ébredtem fel, hogy változtatni akarok, akarok valami pluszt az életembe, és persze izmokat akarok. Az elhatározást tett követte és ismerősök ajánlására megismerkedtem az első edzőmmel, akivel azután 3,5 évig öltük egymást igazi eredmények nélkül. Ő kifejezetten crossfit-vel foglalkozott és jobbára több tonna súly mozgatásából álltak az edzések. Az első év csoportos edzésekkel telt, mire rájöttem ehhez én túl komótos vagyok, így átmentem egyéni edzésbe. Eleinte nagyon élveztem az edzéseket, de később egyre stresszesebbeké váltak, hiszen nem éreztem, hogy tartok valahova, és nem is nagyon határoztunk meg konkrét célokat. Így szomorúan, de 2019 nyár végén edzőt váltottam, akinek más módszerei voltak, illetve már én is jobban tudtam mit akarok és mit nem. Ekkor 118kg-t mutatott a mérleg.”
„Az új edző kisebb sokkot kapott mikor meglátott mert kb 1,5 fejjel vagyok nála magasabb és akkor még bő 30 kg-val voltam nehezebb nála. Kétkedve ugyan, de elvállalt. Összeállított nekem egy étrendet és megmondta milyen tápkiegeket kell mellé ennem. Mindenki legnagyobb csodálkozására az első hónap után 12kg-val voltam könnyebb, még én is meglepődtem a gyors eredményen. Pedig semmi mást nem tettem, mint betartottam az edző utasításait mind az edzéseken, mind az étrendben. Szép lassan elkezdtek kinőni a ruháim, bevallom attól, hogy eddig is jól éreztem magam a bőrömben, azért csak jól esett bemenni egy boltba és úgy ruhát nézni, hogy az van a méretemben.”
30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!
„Hogy került a Peak a képbe? Egyszerűen BCAA-t kerestem és megnéztem, amit a net feldobott, majd összehasonlítottam az összetételeket és a PeaK TST BCAA nyert, hát rendeltem egy dobozzal. Őszintén rákattantam, nagyon bejött a cucc, imádom a mangó-dinnye ízt. Utána már tudatosan kezdtem el kipróbálni a Peak termékeket. A collagént, természetesen mango -margarita ízben, a Glucosamint mellé, nagyon bejött nekem csodákat tett a térdemmel és a bőrömmel. Majd a Sleep and Dream következett, mióta este ezt szedem nagyon jókat alszom és az agyam kipihenten ébred, amire a reggeli edzések mellett nagy szükségem van.
Újabban pedig kipróbáltam a Pyruvatot és a HydroBye-t és mindegyikkel elégedett vagyok, a Hydrobye főképp akkor nagyon jó, ha bevizesedek, akkor roppant gyorsan leszedi a felesleges vizet.”
„De, hogy visszatérjek a történetre, itt még nem állok meg (jelenleg 89-92 kg között mozgok), még csak nem is pihenek, hiszen vannak követőim, akiknek példát kell mutatnom. Meg persze ha már csinálom, akkor legyen tétje is, így a terveim szerint jövőre indulok fitnesz versenyen, nagy valószínűséggel csak valami „light” kategóriában, de indulok.”
„Azt gondolom, hogy a történetem, nagy siker sztori, de nekem a legnagyobb siker, hogy az én példámat látva többen is intenzívebb sportolásba kezdtek, és ebben a legnagyobb büszkeségem a kicsi fiam, akit eddig ki e lehetett robbantani a gép elől, most meg edzeni jár, étrendezik és fél év alatt leadott 35 kg-t. Egyedülálló anyaként ennyit sikerült eddig összehoznom, és rém büszke vagyok magamra. Ha gondoljátok nézzétek meg a FB oldalam a Xéna a Harcos Hercegnő Projekt-et, ott is minden meg van.”
Petronella eljött a Peakshop-ba és elmesélte az egész történetét. Ezt itt tudod megtekinteni!
Ha Neked is van sikersztorid a Peak segítségével, akkor várjuk a Te jelentkezésedet is a [email protected] címre! Motiválj másokat Te is! Részletek ITT!