-+=
Olvasási idő: 2 perc

apati_bence_balettMűvész és harcos egy testben. Ha eddig azt hitted, hogy a balett nem egy férfias műfaj, akkor most bebizonyítjuk neked az ellenkezőjét. Apáti Bence, az Operaház magántáncosa, akinek a balett a hivatása, a box pedig a hobbija. Vajon miért titkolta sokáig az edzéseken és a ringben, hogy mi is valójában a foglalkozása? Hogyan fér meg mégis egymás mellett a legművészibb és az egyik legdurvább mozgásforma? Erről beszélgettünk a Hangout-ban, kíváncsi vagy?

Balett

Jó kérdés lehet, hogy vajon mikét jut eszébe valakinek, hogy egyszerre két ennyire szélsőséges sportot űzzön, mint a balett és a box. Bence világ életében örökmozgó gyerek volt, sokat sportolt, focizott. Később kipróbálta a küzdősportokat, főleg a karate állt hozzá közel. Ez edzéseken rögtön kiderült, hogy hajlékony, lazábbak az ízületei az átlagnál. Családi származása révén nem is volt kérdés, hogy a balettben is megállja majd a helyét, így iratták be szülei Bencét a Balettintézetbe.  Tehetségének köszönhetően mára már egy rendkívül zárt közösség, az Operaház magántáncosa.

Balett sport

Ne gondold, hogy a balett nem követeli meg a komoly fizikai erőnléti szintet! Az előadások során a táncosoknak testükkel, mozgásukkal kell előadni azt, amit a színészek a szavakkal és tettükkel tesznek. Ahhoz, hogy ez valóban átható élményt nyújtson, oda kell tenniük magukat, amihez komolyan erőnléti szintre van szükségük. Nem beszélve arról, hogy folyamatosan dobálni kell egy 50kg-os balerinát. apati_bence_boxoloFent kell tartanod egy állandó szintet a testednek, Ákos is minden nap edz, naponta akár többször is. Ha kihagysz egy-két napot bizony egy keményebb edzés után meghalsz az izomláztól és nem tudsz úgy teljesíteni a színpadon, ahogyan kellene. Láthatod, hogy a balett tehát egy kemény, komoly erőnléti szintet igénylő sport, még ha kívülről nem is annak tűnik számodra. Ákos bevallása szerint a táplálkozására is odafigyel, de rajtuk ezt nem kérik számon, nincsenek szigorú előírások arra vonatkozóan, hogy mit és mikor esznek. Kíváncsi vagy miként fér még egymás mellett ez a két sport és hogyan telnek egy balettművész mindennapjai? Hallgasd meg újra a Google Hangout-ban! Ha lemaradtál volna az eseményről, legközelebb tarts velünk!

33% OFF a stressz elleni termékekre!

Mi az a Google Hangout?

1. Innen kell letöltened a gépedre a Google bővítményét: http://www.google.com/+/learnmore/hangouts/?hl=hu 2. A Peak girl Google Plusban az IGEN vagy Talán gombra nyomj, hogy értesíthessünk emailben, mikor kezdünk: http://bit.ly/peakgirlgoogle 3. Itt a képes segítség, hol kell rányomnod a Peak girl Google Plusban az IGEN gombra: képes segítség a Google Hangout-hoz

Várunk Téged is! Kérdezz itt nyugodtan, ha valamire nem kaptál választ a beszélgetésből.

balettmuvesz_boxolo_hangout

PeakGirls Tudj meg többet arról, hogyan lehetsz még szebb a Google+ oldalunkon!

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!