-+=
Olvasási idő: 2 perc

A hát az egyik legszembetűnőbb izom. De nem csupán a megjelenésed szempontjából fontos, hanem gyakorlatilag a hasizmokkal együtt mintegy körbefogja a gerincedet. „Diagnosztizált gerincbetegségem volt, gyakran zsibbadt a lábam, a munkám során pedig emelgetnem kell…” – írta egyik bajnokom, Dia, annak bizonyítására, hogy igenis, erős hát-és hasizmokkal a már kialakult problémákat is orvosolni lehet. Ennek alátámasztására pedig felhozhatom példának apukámat is, mint 3 extra méretű gerincsérv – nem túl boldog – tulajdonosát. Ő a Bajnokok edzésével tartja karban nemcsak megjelenését, fiatalos külsejét, hanem a gerincproblémáit is.

Derekfájás

Hogy kezdj neki a hát edzésének?

hatizom-derekfajasHátedzés előtt a bemelegítésnek komoly szerepe van, a mellhez húzással kezdj, ha biztosra akarsz menni! Én a húzódzkodással szoktam, mert abba szoktunk becsempészni kihívást a párommal együtt. Ez az oka annak, hogy gyakran használok ilyen képeket illusztrációnak- mert van, hogy 15 x 10 sorozatot megcsinálunk. Ami akárhogy számolom is, 150 húzódzkodás. Ez a gyakorlat kiváló szélesítő, tehát a széles hátizmokat kiválóan fejleszti, de keresztmetszetet is növel. Ezután szoktam betenni mindig más és más gyakorlatot, amihez éppen kedvem van (evezés, nyak mögé húzás, stb).

És ha keresztmetszetre akarsz menni, akkor pedig a döntött törzsű evezés a kedvenc vastagító hátgyakorlatom. Mivel a BAJNOKOK EDZÉSE küzdősport erőnléti edzés, ezért nyilván tartalmaz speciális elemeket is. Miért teszek bele ilyen elemeket? Mert a komplex dolgokat szeretem. Mint a férfieszmény pl. okos, erős, megbízható. Női oldalról szép, családösszetartó, eszes. Ilyen a küzdősport.

30% OFF mindenre a Peak Karácsonyi vásárban! Vigyél egészséges dolgokat Karácsonyi Ajándékba, az egész Családodnak!

Egyszerre kell fejleszteni az állóképességet, gyorsaságot és a maximális erőt hozzá. Így jönnek a képbe a rúgások. A láb izmain kívül mi dolgozik még rúgásoknál? A csípőhorpasz a test legfontosabb csípőhajlítóinak közös neve. Egyik személyes kedvencem ez az izom, enélkül az izom nélkül nem tudnál rúgni. A horpaszizom az ágyéki csigolyákon és porckorongokon ered és a combcsont feje alatt lévő kiálló részen (kistompor) tapad, a csípőizom pedig a csípőcsont belső oldalán ered és az előbbivel közösen tapad a kistomporon. Az izmok a gerinc ágyéki szakaszából kapják a beidegzésüket, fő mozgásuk pedig a csípő hajlítása (lábemelés), illetve rögzített lábnál a felsőtest előrehajlítása. A csípőhorpasznak szerepe van a testtartásban is. Az izom összekapcsolja a gerinc alsó részét, a medencét és a combokat, így megfelelő állapota nagyon fontos a megfelelő ágyéki görbület szempontjából.

Derékfájdalom megelőzése

Ha nem elég erős, az rossz tartást és derékfájdalmakat is okozhat. Ha sokat ülünk, ez megrövidül, az izom rövidülése miatt kialakuló derékfájáson pedig mi segíthet?

A hátmasszázs, a hátizom erősítés, megfelelő nyújtás, és igen, e célt szolgálja az 1000 rúgás is. 1000 rúgás – nem fogom bírni… Fejben dől el minden. Kezdők, ha meghallják, hogy kiírtam, 1000 rúgás egyebek mellett, meginognak. Hogy tanulsz meg győzni? A győzelem szokás, sok kis győzelem kell ahhoz, hogy megtanulj győzni. Hidd el, hogy nem a külsőd változása, vagy az erő-és állóképesség növekedés a legnagyobb eredmény, amit elérsz velem, az kellemes pozitív mellékhatás, hanem az, ami fejben megváltozik. Kevesen született bajnokok, aki kiemelkedőt nyújt, az általában megtanulja lépésenként, hogy legyen átlagosból bajnok. Mert meg lehet tanulni, egy a titka, hogy meg kell dolgozni érte és nem feladni!

Még egy jó tanács: kötelező mindig betenni a hát napra hasizmot.

Legyetek bajnokok a mindennapokban!

hatizom-huzodzkodas

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.