-+=
Olvasási idő: 4 perc

Nagy Döníz 38 éves, két kislány, 10 éves Rebeka és 3 éves Regina anyukája. Ő is megmérettette magát a Bodysport Kupán, a Fitnesz Modell Anyuka kategóriában, ahol az előkelő II. helyezést szerezte meg. Sok erőfeszítés kellett, hogy elérjen a színpadig, hosszú évek után az anyuka, feleség szerep mellett nőként is megmutathatta magát és bizonyított.

„Szerencsésnek mondhatom magam, mert az elmúlt három évet együtt tölthettük otthon, a rózsaszín baba-mama ködben. Ami azért valljuk be nem is mindig olyan idilli. A kételyek, az aggodalmaskodások, vajon jó anya vagyok-e, jól csinálom-e gondolatok; a megfelelési kényszer mi szerint egyszerre több szerepben is helyt kell állni – anyaként, háziasszonyként, feleségként, NŐként – azért akárhogy is, de el tudják csúfítani ezt a csodákkal, boldogsággal teli időszakot.

NŐként. Igen, nem véletlenül írtam ezt a szót nagybetűvel. Én is – és talán még sok anyuka – szembesültem azzal, hogy a túl sok elvárás mellett elfelejtek Nő lenni. A nagybetűs nő. Nem olyan fontos hogyan nézek ki, inkább a kényelmesebb, topisabb ruhát veszem fel. Nem annyira érdekel, van-e rajtam pár kiló felesleg, a párom így is szeret. Különben is, nekem most az a dolgom, hogy rendes, gondoskodó édesanya legyek. Ilyen kifogások mögé bújva hajlamosak vagyunk kicsit elengedni magunkat. Aztán, ha meglátunk egy csinos anyukát, ne adj isten elcsípjük a párunk suttyonban tett pillantását, valljuk be, nem esik túl jól.”

Fontos, hogy Anyaként, Feleségként NŐ is tudj maradni, mert az is vagy!

„Szerintem nagyon fontos, hogy nő is tudj maradni, mert az is vagy. Nem adhatod fel egy részed, mert gyermekeid vannak. Egészként leszel kiegyensúlyozott és boldog, és ha ez sikerül, boldog édesanya vagy, a gyermekeid is azok lesznek.

Na, ezek a gondolatok jártak a fejemben, mikor a májusi Bodysport kupán elhatároztam, hogy én is olyan bombázó akarok lenni, mint a színpadon a lányok, akik után a pasik, hát csorgatják a nyálukat. És nem számít, hogy Te anyuka vagy, nem számít, hogy már bőven a harmincas vagy akár negyvenes, ötvenes éveidben jársz, ugyanúgy érezheted magad dögös, bombázó nőnek! Ez volt az első indíttatásom.”

doniz-fitnesz-anyuka-verseny

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Le tudod küzdeni a gyengeségeidet kellő kitartással!

„Volt azonban még egy. Méghozzá az, hogy leküzdjem a saját magam gyengeségeit és ezáltal erősítsem magam. Leküzdjem a hitetlenségem önmagamban, az önbizalomhiányomat, a szégyenlősségemet, a kételyeket, hogy ha valamit szeretnék, az megvalósul-e. Sajnos sokszor voltam úgy életemben, hogy valamiben szerettem volna kipróbálni magam, de inkább bele sem kezdtem, mert, hogy az nekem úgy sem sikerülne és különben is mit szólnának mások… Szóval felszívtam magam, összeszedve minden elszántságomat és belevágtam.”

Ne hagyd, hogy mások lebeszéljenek a céljaidról!

„Voltak, akik megpróbáltak lebeszélni, hogy ez nagyon komoly dolog, ezt nem lehet csak úgy, főleg nem család mellett és tönkreteszed magad, meg inkább a gyerekekre fordítanád azt az időt, amit az edzőteremben töltesz…Voltak visszavető tényezők, igen. De ez esetben sokkal erősebb volt a célom elérésébe vetett hit, és most először igazán az önmagamba vetett hit, hogy végig tudom csinálni és igenis megmutatom. Persze a családomtól, páromtól, edzőmtől és barátoktól kapott támogatás is épp oly fontos volt, mint a bennem lévő elszántság, hogy az álmom váljon valóra. És ez nem az volt, hogy bármilyen helyezést is elérjek, hanem, hogy leküzdjem önmagam, a félelmeimet, a gátlásaimat, és merjem vállalni önmagam.”

A versenydiéta bizony nem könnyű, sok-sok lemondással jár, de ha látod magad előtt a célt, hogy miért is csinálod ezt, mit szeretnél elérni, akkor meglátod, könnyebben célt érsz majd. A finom falatokat pedig meg tudod enni majd a verseny végeztével, hidd el, sokkal jobban fog esni akkor!

„Tudtam, hogy nem lesz könnyű a felkészülés, de azt nem gondoltam, hogy ennyi lemondással, önmegtartóztatással, áldozattal fog járni. Sajnos én az a típus vagyok, akinek kő keményen be kell tartania a diétát, semmi kis csalónap, csak ezt az egy falatot. Amikor nyaraláson vagy a lányok szülinapi buliján mindenki dőzsölt, ette a finomabbnál finomabb fogásokat, sütiket, tortákat, nekem be kellett érnem a finom falatok szagolgatásával, arra gondolva, hogy ha most eszem belőle oda az egész eddigi küzdelem.

Sokszor kerültem mélypontra, mikor úgy éreztem nem bírom tovább, nem csinálom. Legrosszabb volt, például mikor lányaim a szülinapi tortájukból kínáltak és én nemet kellett, hogy mondjak, vagy mikor a kisebbik lányom arra kért nyaljam le a tölcséren minden oldalról végig folyó fagyiját, mert ő már nem bír vele. De ilyen, amikor a közös családi nyaraláson minden jóízű közös étkezésből is kimaradtam.”

doniz-fitnesz-anyuka-felkeszules

Ha úgy érzed, nem bírod tovább, gondolj arra, ha eddig eljutottál, most nem adhatod fel!

„Ez egy olyan küzdelem, amiben nagyon, de nagyon jól jön a támogatás, mert nem egyszer és nem kétszer kerülsz a földre, hogy nem bírod tovább, elég. Vagy az önmegtartóztatás miatt, vagy a kimerültség, vagy a családtól, gyerekektől elvett idő, türelmetlenség miatti lelkiismeret furdalás végett. De mikor a végére érsz és befejezed, mérhetetlen jó érzéssel és büszkeséggel tölt el, hogy igen megcsináltam.”

„A színpadon lenni felemelő érzés és felejthetetlen élmény volt!”

„A színpadon való megjelenés pedig a finálé, amikor megnyugodva, hátad mögött hagyva a hatalmas munkát megmutathatod, hogy sikerült, végig csináltad, elérted a célodat. Nincs benned félelem, mert már nincs mitől félned, mindent megtettél. Büszkén mutatod meg a végeredményt. Felemelő érzés és felejthetetlen élmény volt.  Úgy érzem sokat változtatott rajtam ez a felkészülés. Másképp látom a dolgokat, másképp állok a dolgokhoz. Sokkal pozitívabban, magabiztosabban, nyitottabban. Összességében elmondhatom, MEGÉRTE! Életem egyik legjobb elhatározása volt, hogy belevágtam és KÜZDÖTTEM MAGAMÉRT!

Minden küzdelem tanít és többé tesz: erősebbé, bátrabbá és még kitartóbbá. Higgy magadban, a céljaidban és nem lesz olyan, hogy lehetetlen.

doniz-fitnesz-modell-anyuka

Nőnek lenni

Szexi nőnek lenni

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.