-+=
Olvasási idő: 4 perc

Idén, 2017-ben is megrendezésre kerül majd a nagy sikerű Fitnesz Modell Anyuka verseny, mely kizárólag édesanyák szereplését teszi lehetővé, a verseny nekik – értük – róluk, RÓLAD szól. Természetesen a az egész család is szerepet kap, hiszen a verseny napján ők is szurkolnak az édesanyáért, együtt osztozhatnak az örömében, illetve a felkészülési idő alatt is fontos a család támogató szerepe.

A nagy érdeklődésre és sikerre való tekintettel idén számos újdonság lesz a versennyel kapcsolatban. Ha szeretnél indulni, még van időd a felkészülésre, azonban láss hozzá minél hamarabb, hiszen tavaly is nagyon színvonalas mezőny jött össze, rengeteg jól felkészült anyukával.

Kattints a képre, kérd el INGYENESEN a felkészülésedhez szükséges anyagot, illetve minden más információt, ami a versennyel kapcsolatos!

2017-ben szintén két szezonban, tavasszal és ősszel is a színpadra állhatsz!

A tavalyi szezon tapasztalatai szerint a Bodysport Kupa által rendezett verseny az egyik, először pedig várhatóan májusban állhatnak színpadra az édesanyák, csakúgy, mint 2016-ban. Azonban idén plusz két új kategóriában is nevezhetnek a versenyzők!

Milyen új kategóriákra számíhatsz?

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

A „hagyományos” kategórián túl, mely a kezdő, nem hivatalos versenyző anyukák számára lett kialakítva, a Pro Fitnesz Modell Édesanyák is lehetőséget kapnak a szereplésre. Ők azok, akik aktív versenyzők, vagy már indultak hivatalos fitnesz modell versenyeken régebben és idén, most pedig, mint édesanya versenyzők is megmérettetnék magukat.

További kategória lesz még az Evolúció névre hallgató versenyszám is, melyben olyan anyukák vehetnek részt, akik nagyobb súlytömeget adtak le a verseny napjáig. Ennek a kategóriának a versenyrendszere a megszokottól eltérő, mert a kétfordulós verseny első fordulója a színpadon kívül zajlik, a verseny előtt hónapokkal. Az első forduló eredményességét az határozza meg, hogy az előregisztrációtól a verseny napjáig hány kilótól szabadult meg a versenyző édesanya.

Nemzetközi határokat is megdöntünk!

2017-ben már nemcsak Magyarországon, hanem nemzetközi szinten is jelen lesz a verseny. Palatinus Tünde, főszervező jóvoltából, Romániában is lesz lehetősége az édesanyáknak fitnesz modell anyukaként színpadra lépni. Már a határ sem akadály, lépd át a határaidat!

Készülj profi segítséggel!

A versenyek főszervezője, Palatinus Tünde, a versenyzői lehetőségek kibővítése, új kategóriák létrehozása mellett plusz segítséget, lehetőségeket nyújt az érdeklődőknek. Akár Neked is. A versennyel kapcsolatos bővebb információkért keresd Tündét személyesen a weboldalán.

Ha úgy érzed, hogy számodra nem elegendő a mi iránymutatásunk, nem önerőből, hanem segítséggel szeretnél felkészülni életed talán legmeghatározóbb napjára, Tünde szívesen segít Neked. Nála az állapotfelmérést követően személyre szabott program készül a sportos anyukáknak, edzéseik és étrendjük hónapról-hónapra igazodik a testképük alakulásához.

Ugyanúgy, ahogyan a mi programunk is tartalmazza, csak személyre szabottabb módon. Természetesen egyik Fitnesz Modell Anyuka felkészítő csomag NEM GARANTÁLJA a szükséges versenyforma elérését, és a versenyen való sikeres szereplést! Az egyéni adottságok, a versenyforma elérésének lehetősége a konzultációk alkalmával kerül értékelésre. Minden rajtad múlik!

Viszont, ha úgy döntesz, hogy egyedül szeretnél nekivágni a felkészülésnek, segítünk Neked! Minden információt, étrendet, edzéstervet megadunk ahhoz, hogy akár önerőből való felkészüléssel is színpadra állhass azon a bizonyos napon. KÉRD EL ITT!

Mire vársz még?! Most már tényleg minden eszköz adott, nézz körül Tünde weboldalán, olvasd a Fitnesz Anyukák beszámolóit itt, a Peak Girl online magazinban, kérd el a felkészülésedhez szükséges anyagot és hajrá, kezdd el a felkészülést ezekkel a segítségekkel! Meglátod, egy olyan élményt kapsz majd, amire mindig emlékezni fogsz! Sőt, az egész család is, merthogy ez egy igazi családi élmény is lehet, akár!

fitnesz anyuka verseny

fitnesz anyuka modell verseny

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.