-+=
Olvasási idő: 2 perc

Hatalmas lendülettel, lelkesedéssel zajlott le az idei szezon második fitnesz modell anyuka versenye, mely Komáromban került megrendezésre, a Predators Classic fitnesz verseny keretein belül.

Igen meglepő és egyedi hangzású verseny volt ez, a sok-sok “predátor”, küzdő szellemű testépítő között, az anyukák mindent beleadva tündököltek, ragyogtak ismét a színpadon. Külön érdekessége volt ennek a versenynek, hogy láthattunk egy „igazi” predatort is, hirtelen előlépve a tömegből, akár egy sci-fi filmben. Szerencsére azonban nem volt olyan kemény, harcos, sokkal inkább barátságos, fotózkodni is lehetett vele. Ez leginkább csak a verseny hangulatát tükröző figyelmesség volt a rendezőség részéről, de nagyon eltalálták, az biztos.

Nagyobb népszerűségük azonban mégis csak az anyukáknak volt, hiszen általuk sikerült megint családias hangulatot varázsolni a barnítótól illatozó formás sportolók világában. Az édesanyák gyermekei lelkesen szurkoltak, másrészt pedig a szervezők is családiasan bonyolították le a versenyt. A családtagok is segítették egymást a szervezésben, a verseny előkészületeiben, hogy minden a lehető legjobban, gördülékenyen menjen.

predator-classic-smink

A szervező Baráth család fontosnak tartja, hogy segítse a gyermekek életét, a sportot már kis korban ismerjék és szeressék meg a gyerkőcök, ezért saját termük mellett megalapították a Baráth Team Sport Egyesületet, melynek ma már iskolák is a tagjai, sok-sok gyermek szeret ebben az egyesületbe tartozni, együtt, közösen sportolni.

33% OFF a stressz elleni termékekre!

predators-classic-fitnesz-anyuka-gyerek

A versenyzők kategóriáját tekintve is eltért ez a verseny az előző, Bodysport versenytől, az induló fitnesz anyukák életkor szerint megbontott két kategóriában indulhattak, 35 év alatti, illetve 35 év feletti felosztásban. A bírók, csakúgy, mint az eddigi versenyeken most is a test arányait, az arányosságot, kidolgozottságot nézték, a nőies határokon belül maradva, természetesen.

Eredményhirdetésnél a gyermekek fent lehettek a színpadon az anyukájukkal csakúgy, mint a Bodysport versenyen. Itt azonban még egy predator is jelen volt a díjátadásnál. Volt olyan gyermek is, aki szinte „főpróbát” tartott, nem tudta kivárni, hogy az eredményhirdetésnél legyen fent a színpadon, még a verseny kezdete előtt felment a színpadra csillogó, vidám arccal. Hiába, volt kitől tanulnia a színpad szeretetét!

predator-classic-fitnesz-anyukak

Ha Te is szeretnél belekóstolni a testépítés világába egy kicsit más formában”anyukásabban-családiasabban”, akkor még lesz lehetőséged ebben a szezonban is megmutatni magad, illetve jövőre, a tavaszi szezonban is lesznek még versenyek több helyszínen megrendezve.

Kezdd el már most a felkészülést!

Hajrá Sportos Anyukák!

predator-classic-anyukak

Fitnesz modell

Fitnesz modell anyuka

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!